Egyszülő.hu | 1szülőnek lenni

Egy hely. Egy esély. Sok találkozás.

Új-zélandi kutatók sok évig – talán 20 vagy 25 – vizsgáltak sok-sok gyereket fiatal felnőttkorukig, hogy mi lesz velük: ki lesz közülük szorongó, depressziós vagy alkoholista, lesz-e valami más bajuk, vagy egyszerűen csak simán felnőnek és többé-kevésbé normális felnőttekké válnak.

Szóval ezek a kedves új-zélandiak a családon belüli változásokat is figyelték, mármint hogy a szülők együtt maradnak vagy elválnak. És arra a következtetésre jutottak, hogy a szociális helyzet igen, a szülői erőszak igen, a bűnelkövetés a családban igen, de maga az egyszülőség még nem predesztinálja a gyereket arra, hogy nagyobb korában problémás legyen: depressziós, drogdíler vagy annál is rosszabb. Tudom, hogy normális gondolkodással furcsán hangzik, mert miért is predesztinálna? Csak már túl sok cikket olvastam arról, hogy ezeknek a „szegény hátrányos helyzetű gyerekeknek” a sorsa előre be van harangozva, és üdítően hatott ez a drága Fergusson professzor, aki vezette a kutatásokat. A következő mondatot írta le: „a hatóságoknak inkább a gyermekkori problémák megelőzésén kéne dolgozniuk, és nem az egyedülálló szülőket hibáztatni gyermekük minden gondjáért”. Én már ezért az egy mondatért szerettem. Talán azért kedveltem meg rögtön, mert a szívemből szólt: elegem van abból, hogy ha a gyerekemmel bármi gond van, rögtön rávágják, hogy „azért, mert az anyja egyedül neveli”. Mert ez olyan kézenfekvő, és nem kell rajta tovább gondolkodni. Meg az is nagy kérdés, hogy az egyetlen szülőtől lesz-e problémás a gyerek, vagy attól, hogy pocsék szociális körülmények között nő fel. (Ha mondjuk az egyszülős családok közül sokan nem volnának olyan csapnivaló anyagi helyzetben, amilyenben vannak...) Persze ez már messze visz, dehát – mint tudjuk – minden mindennel összefügg. És szerencsére vannak olyan okos emberek, akik kicsit tovább is néznek. Mint például ez a kedves Fergusson professzor. 


Friss hírek

Így történt

Online látogatók

Oldalainkat 33 vendég és 0 tag böngészi