Egyszülő.hu | 1szülőnek lenni

Egy hely. Egy esély. Sok találkozás.

Jó szülő vagyok? Számtalanszor eltöprengtem, baráti körben vitatkoztam azon a - gyereknevelés közben - nap, mint nap szembejövő problémán, hogyan is lehetek jó szülő. Valószínűleg ezzel a dilemmával nem vagyok egyedül, aki felelősen űzi a szülői mesterséget, minden bizonnyal időnként felteszi magának ezt a kérdést. (Nem csak kezdeti) kételyek. Jól csinálom? Nem rontok el valamit végzetesen? Hasznára válik? Túl szigorú, netalántán túl engedékeny vagyok? Milyen elvárásoknak kell megfelelnem? És Neki? Vajon jó-e így Neki? Nem tesz később szemrehányást érte, hogy engedtem, avagy éppenséggel tiltottam? Manapság, amikor a higiéniai asszisztenstől is diplomát várnak el egy munkahelyen, számtalanszor elgondolkodom azon, vajon hogy lehet az, hogy a világ legösszetettebb szakértelmét igénylő tevékenységét, a gyereknevelést úgyszólván mindenki különösebb előképzettség nélkül gyakorolhatja.

Mégis, hogyan lehetek jó szülő? Első helyre tenném az egészséges ösztönöket, melyek általában helyes választ adnak a felmerülő kérdésekre. Ha gondunk akad, és ösztönösen nem jön a megoldás, feltehetjük magunknak a kérdést "vajon a szüleim mit tennének a helyemben?" Sőt, amennyiben módunkban áll, bátran kérdezzük meg tőlük! Aztán itt vannak az empirikus úton szerzett ismeretek, amikor mindannyian a magunk bőrén tapasztaljuk meg a buktatók elkerülésének módjait. Azoknak, akik tudatosan készülnek a szülői mesterségre, vagy megerősítést várnak saját elképzelésükre, rendelkezésre állnak személyiségfejlesztő és hasznos tudnivalókat rendszerbe szedő önsegítő olvasmányok, legyenek azok könyvek, cikkek, tanulmányok.

A gyermeknevelés csodálatos dolog, az ember életének legnagyobb kihívása és élménye, ezért gondoltam, hogy én is közzéteszem a megszerzett tapasztalataimat, hátha kapaszkodót nyújt egy-egy kritikus helyzetben.

A gyermek nem a tulajdonod!

Felelősséggel tartozol érte, köteles vagy óvni, testi és szellemi fejlődését a legjobb tudásod szerint szolgálni, de tudomásul kell venned, hogy semmiképpen nem szabad önmagad részének tekintened! Hiába mondja az ember, hogy hús a húsomból, vér a véremből, be kell látnunk, a gyermek önálló személyiség, reakciói, érzései lehetnek mások, mint amit a szülő feltételez, vagy ne adj' Isten elvár. A mi feladatunk, hogy segítsük, minél jobban ki tudja bontakoztatni képességeit, megvalósíthassa ambícióit. Semmiképp se a saját meg nem valósult álmainkat próbáljuk beteljesíttetni vele!

Okosan szeretni

Keskeny pallón egyensúlyozik az, aki okosan tudja szeretni a gyermekét. A gyermek személyiségének, akaratának elfogadása nem jelent feltétlen behódolást minden futó szeszély előtt. Fontos a szerepek és játékszabályok tisztázása, ha kell többször is. Vannak döntések, melyeket nem hagyhatunk a gyerekre, már csak azért sem, mert életkoránál fogva még nem rendelkezik kellő ismerettel ahhoz, hogy helyes döntést hozhasson. Ugyanakkor kötelesek vagyunk támogatni, ha képességei, tehetsége tőlünk távol álló utakra is viszi.

Az elengedés

Az egyik legnehezebb szülői feladat, amely - a tévhittel ellentétben - nem akkor kezdődik, amikor a felcseperedett gyermek kirepül a házból, hogy önálló életet kezdjen. Addig is mennyi minden történik! Kezdve az óvodás durcáskodástól, „nem fogom meg a kezedet!", a kisiskolás öntudatig, „nem kell a suliig kísérni!", a kiskamasz „ne adj puszit a barátaim előtt!" felszólítása, majd „a barátaimnak is csak tízre kell hazamenni", meg „miért pont én nem alhatok a barátomnál/barátnőmnél" morgásig, visításig, dühöngésig.

Ne szégyellj tanulni a gyermekedtől!

Sohasem hittem volna, míg meg nem tapasztaltam, mennyi mindent tanulhat az ember saját csemetéjétől! Elsőként például toleranciát, megértést mások problémái iránt. Meg még könnyedséget, vagy éppen felelősségtudatot, humort, vagy komolyságot, szóval mindenfélét, amiben ez a gondjainkra bízott szuverén kis lény jobb nálunk. Azt hiszem, mindannyian fel tudunk idézni egy-egy eseményt, helyzetet, melynek során örömmel csodálkoztunk rá gyermekünk olyan tulajdonságára, képességére, melynek mi híján vagyunk, de másokban nagyra becsülünk.

Ismerd be a tévedéseidet!

Némely szülő olykor - különösen amíg tapasztalatlan, vagy bizonytalan - belemerevedik a mindentudó felnőtt szerepébe. A szülői tekintély minden áron való érvényesítése rengeteg konfliktus forrása, ráadásul a legkevésbé sem célravezető eszköz a lurkóval való bensőséges, jó kapcsolat fenntartásához. Sokkal emberibb, melegebb légkört alakíthatunk ki gyermekeinkkel, ha időnként, mélyen a lelkünkbe nézve felülbíráljuk döntéseinket, elhamarkodott kijelentéseinket, és képesek vagyunk kimondani, „ne haragudj, tévedtem". Egyszer régen egy nálam tapasztaltabb anyukától hallottam a következő megállapítást: "Az ember mindig saját rossz tulajdonságait kéri számon a gyerekein." Akkor kicsit fölhorgadtam, de aztán tudatosan figyelni kezdtem magamat. Bizony sokszor tapasztaltam, hogy egy-egy szóváltás során a saját hangsúlyaimat, kifejezésemet hallom vissza tőlük. Mi mást is hallhatnék, hiszen tőlem hallják, az én példámból tanulnak? És Te hogy csinálod?

Friss hírek

Így történt

Online látogatók

Oldalainkat 36 vendég és 0 tag böngészi