A nyár utolsó napjait élvezik még a gyerekek, de az iskolákban, meg a tanszereket forgalmazó üzletekben már teljes a nagyüzem.

Izgatott alsósok igyekszenek minél trendibb rajzfilm figurával díszített füzetekre, tolltartókra és egyéb tanszerekre rábeszélni szüleiket. (Amit aztán év közben jó esetben legfeljebb egyszer kell lecserélni, a helyi hangadók ízlése szerinti újabb, az előzőnél sokkal menőbb cuccra.) Ami engem illet, nap, mint nap rácsodálkozok a színes kavalkádra, és eszembe jutnak azok a régi augusztus végi napok, még a múlt századból, mikor a saját füzeteimet, könyveimet csomagoltam. Gondosan kikészítettem a csúnyácska, kék fedelű, szerény küllemű füzeteket, meg a csukaszürke, puha fedelű könyveket, a sötét liláskék csomagolópapírt, a piros szegélyű, gömbölyű sarkú vignettákat, meg a nagy ollót, és kezdetét vette a szertartás. Rendszerint a füzetekkel kezdtem, mintegy bemelegítésként, hiszen azokkal viszonylag könnyű dolgom volt. A fűzőgéppel középen összefogott lapok miatt gyerekjáték volt a csomagolás. Néhány hajtogatás és már kék egyenruhában sorakoztak a füzetek. A könyvekkel, a különböző gerinc vastagság miatt már nehezebben boldogultam, de megbirkóztam ezzel a kihívással is. A visszahajtogatott széleket és a könyv gerince fölött ollóval bevágott kis trapéz formájú darabkát papírragasztóval, esetleg az úgynevezett bélyegszéllel rögzítettem. (Ki hinné, akkor még nem volt ismeretes a cellux!) Eztán következett a munka kreatív szakasza, a vignetta csomagolásra történő applikálása. Eleinte legfeljebb az okozott fejtörést, hogyan tudom a lehető legszabályosabban a füzet felső harmadának aljára, és a szélektől pontosan egyenlő távolságra felnyálazni az enyvízű papírdarabkát. Később, a kamaszkor kezdetén már az önkifejezés eszközévé vált a matrica füzeten való elhelyezése. No, nem mintha akkora lett volna a lehetséges variánsok száma, mert fejjel lefelé mégsem helyezhettem el, csak magamnak okoztam volna napi bosszúságot. A későbbiek során tovább fejlesztettem a lázadást. Megfelelő minőségű színes csomagolópapírok híján, az akkor már szórványosan felbukkanó színes magazinok lapjait használtam a "dedós" szabvány sötétkék csomagoló helyett. Ha jól belegondolok, sajnálom a mai gyerekeket. A bőség zavarával küzdenek, viszont elvesszük tőlük a kreativitás örömét.