Egyszülő.hu | Özvegység

Egy hely. Egy esély. Sok találkozás.

Ahány egyszülő, annyi történet. Itt most a testvérem esetét mondom el, aki akkor még három év alatti éppenhogy óvodás gyermekével egy karácsony előtt maradt özvegyen.

Baleset, kórház, reménykedés, kétségbeesés, beletörődés a megváltoztathatatlanba, temetés és végül hagyatéki tárgyalás. Vagyis dehogyis végül, hiszen itt kezdődik a történet. A hagyatéki tárgyalás során kiscsoportos unokaöcsém vagyonos kiskorúvá avanzsált, melynek folyományaként az immár egyszülőssé vált család életébe belépett a gyermek érdekeit oroszlánként védelmező gyámhivatal. Testvérem a házasságkötéskor feladva szolgálati lakását a férje által régebben - természetesen a saját nevére - vásárolt akkortájt még elég nagy összegű kölcsönnel terhelt közös fészekbe költözött. A hagyatéki eljárás a jogszabályok szerint természetesen a gyermeknek juttatta a lakás tulajdonjogát az anya haszonélvezetével terhelten. A dolog eddig rendben is volt, nővérem továbbra is rendszeresen fizette a havi törlesztőrészleteket és immár egyedül nevelte cseperedő gyermekét és pátyolgatta idős apósát. Az öregúr másik városban élt, de körömszakadtáig ragaszkodott az önálló életéhez, megszokott környezetéhez, ami ebben a korban érthető is, hiszen mint tudjuk „öreg fát nehéz átültetni”. Csakhogy az évek múltával fogyott az erő, egyre többször szorult segítségre, ilyenkor testvérem a „kispolszkiba” gyömöszölte a gyereket és ingázott a két város között. Télen, amikor kevesebb volt a tennivaló a ház körül és a gyümölcsösben pár hétre esetleg hónapra sikerült az öreget hazavinnie, mondván neki van szüksége arra, hogy a kisiskolást valaki szemmel tartsa, amíg ő dolgozik. Nem volt ideális megoldás, hiszen a másfél szobás lakásban az örökmozgó kisgyerek, meg a helyét nem lelő öregúr mellett kellett nap, mint nap újratermelnie a másnapi munkához szükséges energiáit. De pörgött a mókuskerék, nem lehetett kiszállni. Aztán néhány év múlva egy újabb karácsonykor, épp mikor hozzánk jöttek tölteni az ünnepeket, újabb baleset. Az utat jégpáncél borította, és ahogy a meteorológusok mondják, „orkánerejű” szél fújt. Már a célegyenesben voltak, mindössze két villamosmegállónyira tőlünk, de szenteste közeledvén már nem jártak a villamosok és ilyenkor taxit sem könnyű találni, mikor az egyik széllökés felkapta a madárcsontú öreget és aztán visszahuppantotta a jeges aszfaltra. Nővérem ezalatt a bőröndöket és a szintén pehelysúlyú kisfiát szorongatta, aki visított a jeges szél és csúszós út okozta viszontagságok miatt, majd döbbenten nézte, amint a nagyapót „elfújta a szél”. Csípőcsonttörés, kórház, reménykedés, lemondás, temetés, újabb hagyatéki tárgyalás. Mondanom sem kell, a kiskorú tovább vagyonosodott, a testvérem pedig úgy érezte, hogy itt az ideje felszámolni a másik városban lévő házat, kertet és a vele járó ingázást. Igen ám, de aki még nem próbálta, nemigen tudja, mit jelent úgy értékesíteni egy a lakóhelyünktől kb. ötven kilométernyire fekvő ingatlant, hogy közben dolgozni, gyereket nevelni, háztartást vezetni, élni is kell, és természetesen megfelelni a gyermekünk érdekeit védelmező gyámhivatal elvárásainak. (Hozzáteszem még, ez a történet a mobiltelefónia és az ingatlanközvetítők tömeges elterjedése előtti időben játszódik.) Mikor végre sikerül egymásra találnunk a reménybeli vevővel, a szerződés tervezetét jóvá kell hagynia a gyámhivatalnak, mely általában tartja magát az előírt határidőhöz mit sem törődve azzal, hogy a vevő elunván a hosszas várakozást új ingatlan után néz. Következik az újabb hirdetés, újabb vevőjelölt és újabb határidő. Folytassam? Nem nyújtom tovább a történetet, mely szerencsére, mint a hollywoodi forgatókönyvek, a mi esetünkben is happy enddel végződött. Hogy miért írtam le mindezt? Néhány tanulságot leszűrhet belőle mindenki, akit illet, mi mindenre kell figyelnünk a hasonló esetekben, hogy megelőzzük a hosszan tartó procedúrát, melynek tárgya a félárva gyermek védelme tulajdon egyszülője ellen. Félreértés ne essék, megengedem, vannak olyan szituációk, mikor az elárvult gyermeknek valóban szüksége van a gyámhivatal által nyújtott védelemre, és gyámügyi tisztviselő legyen a talpán, aki első nekifutásra fel tudja mérni az özvegyen maradt szülő alkalmasságát arra, hogy képes-e megfelelően gazdálkodni a gyermek vagyonával. Mégis, némi elégtétellel tölt el a tudat, hogy az újabb rendelkezések szerint manapság már, legalább a kiskorú nevére vásárolni kívánt ingatlannal nem kell végigjárni a gyámhivatali canossát.


Friss hírek

Így történt

Online látogatók

Oldalainkat 85 vendég és 0 tag böngészi