Ha kérdésed van, írj nekünk e-mailben:

egyedulnevelek(kukac)gmail.com

De előbb érdemes elolvasni az alábbi válaszokat - hátha neked is segítenek.

 

- Közalkalmazott vagyok. A családi pótlékot 20 év betöltése után nem adják. Így csökken a fizetésem, mert a lányom után emelt családi pótlékot kaptam. Lányom ez év őszén lesz 20 éves. Középiskolás, harmadikos, ugyanis volt 5 nagy műtétje, eltávolították a vastagbelét, emiatt veszített két évet a suliból. A volt férjem munkanélküli lett. Gyerektartást nem fizet. Szeretném megtudakolni, hogy miből tartsam el gyermekemet, ha nem folyósítják a családi pótlékot 20 éves kor után. A miniszter urak gondolnak ilyen esetre is? Üdvözlettel, Gabcsi. *Úgy gondolom, hogy erre az esetre is vonatkozik a gyermektartásdíj megelőlegezése elnevezésű lehetőség. (Feltéve, ha a gyerek nappali középiskolai képzésben vesz részt.) Ezen kívül érdemes megkeresni a lakóhely szerint illetékes családsegítő szolgálatot, ahol az egyéb, esetleg helyi lehetőségekről is tájékoztatást tudnak adni. - Ha az óvodás gyermeket egyedülálló szülő neveli, akkor alanyi jogon jár neki az ingyenes étkeztetés? * Nem, csak abban az esetben ingyenes az étkeztetés, ha a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, vagy fogyatékosok számára fenntartott (a Szociális törvényben meghatározott típusú) napközis intézménybe jár. - 3 hónapja egyedül nevelem 11 éves fiamat még nincs hatályos bírósági végzés 80000 ft-ból élünk várhatunk-e valamilyen segítséget.(gyermek nevelési tám., ingyenes tankönyv ill. étkeztetés) * 11 éves fiú anyukája: nem kell ahhoz hivatalos papír, hogy egyedül neveled gyermekedet, én 2 évre rá váltam el, ahogy szétköltöztünk. Csak nyilatkozatot kell tenni a családi pótléknál is, hogy külön élsz a párodtól, és ha az önkormányzathoz bemész, ott tájékoztatok is vannak, és biztos segítenek, hogy melyiket tudod igénybe venni. Ott ha kitöltesz egy papírt, azon is nyilatkozol, hogy egyedül neveled.. stb. Szóval a hivatalos hatósági papírra nem kell várnod! - Miért nem jár ingyenes tankönyv azoknak a gyerekeknek, akik nem fogyatékosak, beteges, hál'Istennek makk egészségesek, de igenis egyedül neveli őket valamelyik szülő? Nagy segítség lenne, hiszen nem feltétlen a sokgyerekes szülők szorulnak a támogatásra. * Jó kérdés! Velem kitölttettek egy papírt, amikor a fiam iskolába ment, aztán elnézést kértek és eltépték, hogy nekünk mégsem jár az ingyenes könyv. Pedig két gyereket nevelni egyedül sokkal nehezebb, mint hármat nevelni ketten. De ez nem szempont. Gondolom, nem akarják bátorítani az embereket, attól félnek, hogy hirtelen mindenki tömegesen elválna ezek miatt a marha nagy kedvezmények miatt. - Anyuci: Én egy halmozottan sérült 13 éves kislányt nevelek egyedül. A fejlesztéséhez szükséges eszközöket nekem kell előteremteni. Ápolási díj, emelt csp. Biztosítani a fedelet a feje felé, eszközöket a fejlesztéséhez és még megélni is no de hogyan, hiába a diplomám a 24 órás felügyelete mellett nincs munkalehetőségem. A törvényhozók mikor gondolnak azokra, akikkel egy cipőbe járok? - Segítséget kérnék valakitől, aki hasonló cipőben jár mint én. Egyedül nevelem második osztályos fiamat. Elválva még nem vagyunk a férjemmel. Kérdezném, hogy hol és kinél kell a férjemnek nyilatkoznia arról, hogy egyedül nevelem a gyermekünket, ahhoz, hogy emelt családi pótlékot kapjunk? Elég ha ír egy nyilatkozatot amivel bemegyek az államkincstárhoz, vagy valami hivatalos szervnél kell ezt megtennie? Előre is köszönöm annak aki segít. * Ismereteim szerint az önkormányzat szociális osztályán lehet bejelenteni azt, hogy egyedül neveled a kisfiadat. A további infókkal, nyomtatványokkal is ők szolgálnak. - Én azt szeretném megtudni, hogy koraszülött és kis súllyal született gyermek után jár-e valóban a dupla családi pótlék köszi Gabi * Kedves Gabi! A kis születési súly, vagy a koraszülöttség önmagában nem jogosít magasabb családi pótlékra, ha egyébként a gyermek egészséges. Talán onnan ered a félreértés, hogy a kis súlyú koraszülöttek közül nagyobb arányban kerülnek ki tartós betegségben szenvedő, vagy éppen fogyatékos gyerekek, és a törvényi előírás szerint "a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család magasabb családi pótlékra jogosult. - Egyedül nevelem két fogyatékkal élő ikerlányomat, emellett dolgozom. Még csak 10 évesek, ezért ha lebetegszenek, táppénzt kapok utánuk. De mi váltja fel ezt a táppénzt, ha már betöltik a 12. évüket, viszont nem hagyhatóak egyedül otthon még egy náthával sem, mert nem tudják ellátni magukat? Ez csak a fizetés nélküli szabadsággal oldható meg? Köszönöm: Emőke * Kedves Emőke! Ez bizony súlyos gond! Jogi szakértőnknek továbbítottuk kérdését, közben pedig mi is keresgélünk a lehetséges megoldások között. Elvileg létezik a gyermekek napközbeni ellátására vonatkozó rendelkezés, de ez sok esetben a helyi lehetőségekhez igazítva értendő. Nem tudom, megkereste-e már kérdésével a helyi családsegítő szolgálatot, ők tájékozottak az adott település szociális ellátórendszerét illetően venni. Kedves Emőke!A szülő számára a táppénz valóban a gyermek tizenkét éves koráig vehető igénybe (1997. évi LXXXIII. törvény - a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól).A munka törvénykönyve (132. § (2)) azonban további kedvezményt ad – igaz nem túl sokat…: „A gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként a tizenhat évesnél fiatalabb két gyermeke után négy munkanap pótszabadság illeti meg.” Ez a kifizetés szempontjából is kedvezőbb a munkavállaló számára, mint a táppénz. Ráadásul kollektív szerződés, illetve a munkaszerződés ezen felül egyéb pótszabadságokat is megállapíthat (Zárójeles megjegyzés: ha normális a háziorvosod, akkor ki fog téged írni arra az időre, amíg a kislányok betegek.) - Négy gyerekemet nevelem egyedül. A 3 éves kisfiam tartósan beteg. Folyamatosan járunk szakorvoshoz kórházba, ami 50 km-re van a városunktól. Van e lehetőség valamilyen utazási támogatás igénylésére? Köszönettel: Katalin * Kedves Katalin! Igen, van lehetőség utazási kedvezmény igénybe vételére tartósan beteg gyermek és kísérője számára. Az ehhez szükséges formanyomtatványt a háziorvosok állítják ki három példányban. Ezt a nyomtatványt kell a kórházban, szakorvosnál aláíratni, lepecsételtetni és a menetjegy vásárlásakor felmutatni. * Kedves Katalin! Az én fiam is tartósan beteg, emelt összegű családi pótlékot kapunk és mellé egy olyan kártyát, amivel fiam és kísérője is 90%-os kedvezménnyel utazhat az ország egész területén. - Valaki segítsen! Férjem 1 éve elköltözött, előtte 2 évig lépett félre. Még mindig nem adta be a válópert. Én szeretnék végre elválni tőle, de egyedül nevelem fiunkat, albérletben élünk, nincs erre pénzem. Tud valaki valami méltányossági alapon ingyenes válási módokról. Aki tud előre is köszönöm a segítséget. Eszter * Én is egyedül nevelem tartósan beteg gyermekemet, emellett családi pótlékot kapunk, és évekig nem tudtam a kis kártyáról amivel helyileg ő is és egy kísérő (azaz ált. én) ingyen utazhatunk (BP ez azt jelenti, hogy minden BKV járaton), és vidékre stb 90 százalékos kedvezménnyel. Ezt a kártyát onnan kaptuk ahol a CSP-t kellett intézni, ott kellett külön kérni és 5 perc alatt kiállították! - Azt szeretné megtudni, hogy a választható béren kívüli juttatások (étkezési jegy, üdülési csekk... között osztják szét a dolgozó kérése szerint) keretösszegét terheli e a gyermektartásdíj kiszabásánál meghatározott "bér és egyéb jövedelem 20%"? Ha igen hol kell jelezni az eddigi élmaradást? - Én 14 hónapos kisfiamat nevelem egyedül .56 ezer forint bölcsibe nem veszik, hogy dolgozni tudjak, a megélhetés nagyon nehéz.mit tudok tenni ilyen esetben? * Ismereteim szerint a bölcsődei felvételnél előnyt kell, hogy élvezzenek a gyermeküket egyedül nevelő szülők. Nem ismerem a helyi viszonyokat, de érdemes lenne megkeresni a helyi családsegítő szolgálatot, vagy ha van gyermekjóléti szolgálatot, mert ők rendelkeznek elegendő információval a lakhelyén elérhető lehetőségekről, melyek minden önkormányzat esetében különbözőek lehetnek. Ilyen alacsony jövedelem esetén szóba jöhet a rendszeres nevelési segély is, melyről a területileg illetékes önkormányzat szociális osztályán tudnak felvilágosítást adni. - 14 hónapos kisfiú anyukája.köszönöm a válaszod.rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapok de nem tudom felhasználni semmire mert bölcsibe ugye nem veszik be még. Júliusban utalnak állítólag 5800 ft ot és addig semmi haszna. A bölcsiben is mondtam, hogy egyedül nevelem, de semmi előnyben nem részesítenek.1 evet kell hogy várjunk.a családsegítőben is csak sajnálkozni tudnak, segítség nincs.de ebből én meg a gyerek még nem tudunk megélni.nem könyöradományból akarok élni meg hogy az állam tartsa a gyerekem.csak ha nincs kire bízzam, a bölcsibe nem veszik, akkor dolgozni sem tudok. majd lopok ,csalok,hazudok aztán jobb lesz. - Nekem 3 gyermekem van de a legnagyobb az első házasságomból és az édesapjával él így 12-15 ezer forint gyerektartást fizetek. Az én keresetem 50-60 közötti a férjemé 80-90 között, van a nevünkön egy lakás 3/4 de sajnos albérletbe kényszerülünk mert a haszonélvezővel nem tudunk ki jönni és már a gyerekek is féltek hazamenni. Amiket eddig olvastam azok alapján nem vehetem igénybe a nagycsaládosoknak járó kedvezményeket, sem a családi adó kedvezményt. Valamint ha jól számolok még a gyerekvédelmi támogatást. Tudnátok valami tanácsot adni?Köszi * Keresd fel az önkormányzat szociális osztályát, mert lehetséges, hogy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak lennétek, (számításaim szerint valahol a határon van a jövedelmetek), valamint ingyenes tankönyvre és kedvezményes iskolai étkeztetésre is. Arra nem találtam utalást, hogy a jövedelemből a gyermektartásra fizetett összeget le lehet-e vonni. Ugyancsak az önkormányzatnál tudnak további információkat adni az esetleges egyéb lehetőségekről is, melyek egyes önkormányzatonként eltérőek lehetnek. - Sziasztok! Tartósan beteg lányomat egyedül nevelem albérletben, de sajnos elvesztettem a munkahelyem. Ahol élünk, nincs önkormányzati lakás. Az albérletet már alig tudom kinyögni. Ilyenkor ki segít? * Hát, ez bizony kemény dió! Jártál már az önkormányzat szociális osztályán? Ilyen esetekben ott tudnak tájékoztatni a helyi lehetőségekről. Szerintem érdemes még a helyi családsegítő szolgálatnál is érdeklődni, akik a lakóhelyeden nagyobb helyismerettel rendelkezve tudnak ötletet adni. - Gyermekemet egyedül nevelem születése óta, rehabilitációs járadékon vagyok mert csípőficammal leszázalékoltak, mellette 4 órás munkát kaptam. Két éve kiderült, hogy a gyermekem tartósan beteg ezért kiemelt családi pótlékot kapok. Most töltötte be a 18. életévét de még nem kaptam rá gyermekvédelmi kedvezményt. Kérdésem az lenne, hogy egyedül nevelő szülő aki tartósan beteg gyermeket nevel az nem kaphat gyermekvédelmi kedvezményt? Ilyenkor is megnézik, hogy az egy főre jutó jövedelem meghaladja e az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a 130-át? * Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt a település jegyzője állapíthatja meg, tehát a szociális osztályhoz kell kérésével fordulnia. Nagykorú gyermek esetében akkor jogosult gyermekvédelmi kedvezményre, ha gyermeke közoktatási intézményben tanul, ez esetben legfeljebb 23 éves koráig, vagy felsőoktatási intézmény hallgatója, akkor viszont 25 éves koráig folyósítható az ellátás. A családban egy főre jutó jövedelem kiszámítását a középiskolásoknál szokták kérni. Ha felsőoktatásban tanul a gyermek, akkor saját jogon, saját névre igényelheti a támogatást, melyhez szüksége van a felsőoktatási intézmény igazolására, viszont nem szoktak családi jövedelemigazolást kérni. Mindenképpen a szoc.osztályon kérjen igényléséhez nyomtatványt és pontos felvilágosítást. - Érdeklődni szeretnék, hogy létezik e olyan kedvezmény háromgyermekes szülőknél, hogy a kereső fél /jelen esetben nálunk az apuka/ fizetéséből nem vonnak SZJA-t?köszönettel, Natália * Kedves Natália! Személyi jövedelemadót mindenképpen vonnak, hacsak a gyermekek után járó adókedvezmény el nem éri, vagy meg nem haladja a levonandó adó mértékét. - Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni, hogy a munkahelyemen szerződésem lejárta után már 5 hónapos terhes voltam így eljöttem passzív táppénzre, ami akkor még 3 hónap volt annak letelte után azt mondták jelentkezzem be munkanélkülinek így 1 hónapig munkanélküli voltam. Kérdésem jár e nekem a szabadság vagy kifizeti e nekem valaki vagy ilyen esetekben mi a teendő???? A kisfiam asztmás és még mindig nem tudom milyen ellátásokra jogosult! Borzalmas milyen flegmák az erre szakosodott vagy hivatalból fenntartott emberek ha erről érdeklődöm mintha az ő bére csökkenne ezzel? Kérem segítsenek.! Üdvözlettel: Henni * Kedves Henni! Nem tudom jól értem-e a kérdést. A szerződés lejártakor, az utolsó munkahelyen töltött napon elvileg el kellett volna számolni a szabadsággal kapcsolatos ügyeket a munkáltatóval. A passzív táppénz és a munkanélküli segély idejére viszont nem jár szabadság, csak a munkaviszonyban töltött időre. A kisfia asztmájával kapcsolatban az a kérdés, hogy tartósan betegnek minősül-e. Ezt a kérdést a szakorvos dönti el és igazolja, ennek alapján lehet magasabb összegű családi pótlékra jogosult. A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekek után megállapítható ellátások körébe tartozhatnak még: ápolási díj, közgyógyellátás, közlekedési támogatás, személygépkocsi-szerzési támogatás, parkolási igazolvány. Üdvözlettel: Márta - Egyedül hordtam ki és szültem meg a lányom és jelenleg bírósági per van folyamatban az apaság megállapításáról, mert az apa nem ismerte el.A probléma az, hogy nem vagyunk magyar állampolgárok(csak az apa), de minden megvan(TB, lakcím stb), a gyereknek viszont kell lakcím a tb-hez. Azt nem adnak amíg nincs regisztrálva, de azt sem lehet útlevél hiányában, de azt nem kaphat amíg a per nem ér véget.Kérdem én, mi van most?Nem kapok semmit ami járna(családi, gyed) és a gyerek Tb_jét is fizetnem kell a semmiből mert másképp már nem látják el 6 hónapos kor után.Nem tudom kinek lehet ezt a törvényt megköszönni, pedig nagyon szeretném!! * Kedves Zsuzsi! Ügyének megoldásához először azt kellene tudni, milyen bejegyzés szerepel kislánya anyakönyvi kivonatában az apa rovatban. Ettől a bejegyzéstől függ ugyanis, hogy lehet elindulni a hivatali útvesztőben. - A gyermekemet egyedül nevelem.gyerektartásdíjat megállapította a bíróság 17 ezer forintot.minden hónap 15 ig kellene feladni az apukának de ebben a hónapban nem kaptam meg.mit tudok tenni ilyenkor?hová fordulhatok segítségért? rendszeres gyermekvédelmit kapok.ilyenkor van vmi ingyenes jogi segítség nyújtás? Mennyi idő után lehet emeltetni a gyerektartás díját?és jogom van-e emeltetni akkor is ha az apuka nem tartja velünk a kapcsolatot,a bíróság megállapította hogy 2 hetente jöhetne.de ö nem él ezzel a jogával.akkor most én erőltessem rá magunkat?mit tudok tenni?a választ előre is köszönöm.egy kétségbe esett anyuka. * Kedves Anyuka! Ha nem kapja meg a bíróság által megállapított tartásdíjat ahhoz a bírósághoz kell fordulni, ahol a tartásdíjat megállapították. Az adott bíróság ügyfélszolgálatán kitölt egy formanyomtatványt, melyet a bíróság hivatalból a végrehajtóhoz továbbít. Előtte azért célszerű felszólító levelet küldenie az apukának, melyben kéri az elmaradt tartásdíj kifizetését és jelzi, hogy ellenkező esetben végrehajtást lesz kénytelen kérni a tartozás kiegyenlítésére. Ingyenes jogi tanácsadással a családsegítő szolgálatok többsége tud segíteni, keresse meg a lakóhelye szerint illetékes intézményt. A tartásdíj összegének megváltoztatására a megállapítástól számított két éven belül nincs lehetőség, a két év letelte után kérheti az összeg felülvizsgálatát. Üdvözlettel: Márta - 3 gyermekem egyedül nevelem,5 évig az exem nem fizetett tartásdíjat a megállapodásunkhoz híven enyém lett a közös lakás,csakhogy a bíró jognyilatkozathoz kötötte az átírást,mivel az exem nem írta alá,az állam nem előlegezi meg a tartásdíjat-az önkormányzat szerint nem vagyunk jogosultak semmire,mert az egy főre jutó jövedelem 38-40000 ft-jognyilatkozat pótlása miatt polgári pert indítottam,mire ezek eredménnyel járnak,bőven felkopik az állunk-a gyerekek 14-16 -20 évesek,és még tanulnak-velem a bíróság tolt ki,hol ilyenkor a gyermekvédelem? * Sajnos nem sok okosat tudok írni ebben az ügyben, mert a törvényi szabályozás valóban igen alacsony egy főre jutó jutó jövedelemhez köti az ellátásokat. Leveléből úgy értem, hogy az a per folyik, mely bírósági határozattal helyettesíti a volt férje aláírását. Ebben az esetben érdemes lenne megpróbálkozni egy a bírósághoz intézett levéllel, melyben nehéz anyagi helyzetükre való hivatkozással az ügy előbbre sorolását kérik. A lakóhelyén lévő családsegítő szolgálatot is fel kellene keresnie, hátha - a helyi körülmények ismeretében - tudnak jó ötlettel segíteni. Életkora szerint a legnagyobb gyermek már felsőoktatási intézményben tanul, ha így van próbálja megpályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjat, ami szintén némi anyagi támogatást jelent ebben a nehéz helyzetben. - Én özvegyen nevelem a most már 14 éves gyerekem. Dolgozom. Szeretném tudni, hogy nekem jár-e pl. gyerekvédelmi támogatás, vagy valami hasonló. Nekem minden ugyan annyiba kerül, mint másnak, csak én egy keresetből nevelem Őt. A lakóhelyemen az Önkormányzat elhajt, mert van munkám. Vagy hiába nevelem egyedül, csak akkor jár, ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-át? köszönöm. * Kedves Anyuka! Sajnos nem tudok jó hírrel szolgálni, mert a gyermekvédelmi támogatás és az egyéb szociális juttatások is valóban jövedelemhatárhoz kötött ellátások, ezért csak az általad írt jövedelemhatár alatt jogosult rá bárki, akár egyedül, akár teljes családban neveli a gyermekét. Szívesebben írtam volna valami biztatóbbat, de sajnos ilyen a törvényi szabályozás. - Tartósan beteg gyerek után kapott emelt összegű családi pótlék miatt járó kártyával csak akkor ingyenes helyi járatokon, illetve vonaton 90%-os kedvezményű az utazás, ha a beteg gyerekkel együtt utazik a szülő/kísérő? Ha a gyerek nincs jelen, pl. a szülő a gyerek iskolába adása után tovább utazik munkahelyére, akkor már bérletet kell vennie?Válaszát köszönöm!Valika * Kedves Valika! Sajnos sem a MÁV, sem a Volán honlapján nem találtam erre utaló tartalmat, egyedül a BKV-nál él egy olyan rendelkezés, hogy ha a tartósan beteg gyermeket gondozó intézmény és a szülő munkahelye nem egy településen van, akkor a szülőt egyedül utazva (gyermekét látogatni) is megilleti az utazási kedvezmény. - Köszönöm gyors válaszát!Ha vkinek laktózérzékeny a gyermeke, akkor is kapja az emelt családit, és így az igazolványt is, de ettől a betegségtől a gyerek még normál iskolába/óvodába jár. Tehát ha a gyerek Bp-en jár iskolába, és én is Bp-en dolgozok (viszont Pest megyében lakunk), akkor amíg együtt vonatozunk, nekem is jár a 90%-os kedvezmény, majd a gyereket iskolába viszem, akkor ingyen mehetünk BKV-n, de aztán az iskola után a munkahelyre menet kell hogy legyen BKV bérletem?A BKV honlapon van az írva, hogy magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek 1 fő kísérője, autóbuszokon díjmentesen a HÉV-en 90%-os jegyet vehet.CSAK A KÍSÉRÉS IDEJÉRE JÁR A KEDVEZMÉNY a kísérőnek! De máshol azt írják, hogy a magasabb összegű családi pótlékban részesülő az a szülő (az én nevemre jön a csp, igaz hogy a gyerek után, de én kapom!), így én vagyok jogosult a kedvezményre, így nem a kísérő vagyok,hanem a jogosult...ez a legtöbb helyen nincs egyértelműen leírva. Tehát még mindig nem tiszta, hogy csak a gyerekkel mehetek-e ingyen a BKV-n, vagy esetleg nélküle is? Lenne valami javaslata, ezt hol tudnák pontosan megmondani?Előre is köszönöm: Valika * Kedves Valika! Hát, ez csakugyan nem elég egyértelmű, szerintem érdemes volna levélben, személyesen, esetleg mailben a BKV VII. ker. Akácfa u. 18. alatti ügyfélszolgálatát megkeresni, hogy tisztázzák ezt a kérdést, mégis ők a legilletékesebbek. Az Ügyfélszolgálat postacíme:1980 Budapest Pf. 11. E-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Telefonszám:06-1-BKV-INFO (06-1-258-4636) - Jó napot!! Arról érdeklődnék hogy nekem milyen juttatások is járnak, mert eddig mindenki és mindenhol mást mondott. Jelenleg 21 éves vagyok és nappali tagozaton tanulok.Tanulmányaimat egy napra sem szakítottam meg, tehát érettségi óta szakmát tanulok nappalin! Jövedelmem nincs. Gyermekemet bár az apukája a nevére vesz, de egyedül fogom nevelni. Válaszát előre is köszönöm. Anett - Tudna nekem valaki segíteni?Egyedül nevelem 6 hónapos kisfiamat.Az apa mielőtt megszületett volna a fiam lelépett és még apasági nyilatkozatot sem tett,gyerektartásra az igényemet nem tudom beadni mivel az apa tartózkodási helye ismeretlen.Amit meg kapok az édeskevés,már nem tudom mit tegyek!Milyen szervhez fordulhatnék segítségért?Előre is köszönöm Anita - Sziasztok,jó napot, végigböngésztem itt az eddigi hozzászólásokat és a lapot és sajnos (vagy szerencsére) nem sokan vannak abban a helyzetben amiben én. Segítséget szeretnék kérni. 3 lányom van és kb 3 hét múlva születik meg a kisfiam. Apuka hangzatos ígéretek és fogadkozások után kb 3 hete lelépett. Gyermekelhelyezési pert csak akkor indíthatok ha már a legkisebb megszületett és neki is tisztázódott a \"jogi\" helyzete. Így jelen pillanatban csak a főállású anyasági és a 3 csp a jövedelmünk. Ebből fizetek albérletet ( a ház az övé volt és ki kellett költöznünk) és ebből \"élünk\". Pici faluban lakom,a támogatások korlátozottak az önkormányzat alacsony anyagi kerete miatt (vagy a polgármester nagy igényei miatt). Tudna valaki segíteni milyen országosan igénybevehető támogatási formák vannak,ami nem a helyi önkormányzattól függ? Előre is köszönöm a segítséget Enikő - SZASZTOK. Erdeklodni szeretnek tartos beteg aszmas alergias fiam utan kiemelt csaladit kapok.11 eves.Azonkormanyzatnal kaptam papirt az apolasi dijra.De a hazi orvos nem tolti ki,azert mert a gyerek nem fogyatekos Azt mondja en nem vagyok ra jogosult. Segitsetek ez igy van?En az onkormanyzatnal is mondtam ,hogy aszmas. Koszonom a segitseget . Angela. - Sziasztok!Egyedül nevelem 5 éves lányom megtudnátok nekem írni mire vagyok/lennék jogosult!A lakáshitelem már az egekbe és ezt nem nézi senki mindenki a bevételt nézi a kiadásokat nem!Előre is köszönöm a válaszokat!VIKI - Sziasztok!A lányom 18éves elmúlt,tejcukor érzékenysége miatt tartósan beteg.Kiemelt családi pótlékot kapunk és megvan az utazási kedvezményre jogosító kártya.Napokban azzal jött haza, hogy a MÁV állomáson jegyvételnél közölték vele hogy tudja-e, ez a kis fekete- fehér kártya /ami az utazási kedvezményt igazolja/július 1-től nem érvényes.Állítólag valami sárga kártyáról beszéltek,de én nem hallottam ilyenről, ezért kérnék segítséget.Előre is köszönöm,talán másnak is segítek ezzel!Bobe - Sziasztok!Két gyerek után mennyi a gyerek tartás ha nem egyedül nevelik?Mert férjhez ment és van közös gyerek is. * Kedves Böbe!Mi is ebben a cipőben járunk. Én az Államkincstárnál érdeklődtem, ahol megnyugtattak, hogy a fekete-fehér kártyát Július 31-ig köteles elfogadni a Volán és a MÁV is. Az új plexi kártyát amit említettek a hónap közepéig póstázzák a jogosultaknak. Remélem tudtam segíteni.Betti. - SZIASZTOK .ÉRDEKLŐDNI SZERETNÉK HOGY MI KÜLÖN ÉLÜNK A FÉRJEMTŐL 3 HONAPJA DE SAJNOS NEM HAJLADNO VELM ELJÖNNI AGYÁMHIVATALHOZ HOYG HITELESITSÜK A KÜLÖN ÉLÉSÜNKET ILYENKOR MI TEENDŐM.VAN KÉT LÁNYOM IKREK 7 ÉVESEK EGÉSZSÉGESEK.VAN EGY MÁSIK KÉRDÉSEM VAN EGY HÁZUNK KÖZÖSEN VETÜK AFÉRJEMEL DE MIVEL JELNELG KÜLÖN ÉLÜNK DE NINCS HITELESITVE ÉS MÉG VAN MÁS FÉLÉV A HÁZ HITEL TÖRLESZTÉSÉBŐL HOYG MILYEN JOGAIM VANAK EZEL KAPCSOALTOSAN.ÜGYVÉDRE SAJNOS PÉNZEM NINCS EZÉRT GONDOLTAM AKÜLÖN ÉLÉST.SZERETNÉM HA KAPNÁK SEGITÉGET HOYG EEZKBEN AHELYZETEKBEN MIT TEHETEK ÉS HOVA FORDULHATOK ÉS AGYEREKEIMNEK MILYEN JOGAI VANAK.KÖSZÖNÖM TISZTELETEL.SZILVIA. - SZiasztok !Érdeklődni szeretnék, hogy 2 gyermekemet nevelem egyedül, a gyes már lejárt , jelenleg munkanélküli segélyen vagyok, milyen kedvezmények járnak.Az államháztartási hivatalban nem adják ki a MÁK -os igazolványt, (3 gyerek kellene hozzá), hogy az utazásom olcsóbb lenne.Jár -e vagy nem ez a kedvezmény, magasabb összegű családi pótlékot kapok.köszönettel.Gabi * Kedves Anett! Az ellátásokról a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján, vagy az önkormányzat szociális osztályán tudnak pontos, naprakész információt adni. Ami mindenképpen jár, az a családi pótlék, ami 13.700.-Ft havonta egyedülálló, egy gyermeket nevelő szülőnek, anyasági támogatás 64.125.-Ft, mely egyszeri összeg a baba születése után, gyermekgondozási segély, melynek havi összege: 28.500.-Ft. Anyagi helyzettől függően az önkormányzat szociális osztálya megállapíthat rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt. * Kedves Anita! Mindenképpen a helyi gyámhivatalhoz kellene fordulnod, neki módjukban áll hivatalos megkeresést küldeni a lakcímnyilvántartóhoz, hogy kiderüljön az apa lakhelye. Persze erre csak abban az esetben lehet számítani, ha egyáltalán bejelentkezett oda. * Kedves Enikő! Sajnos nincsenek túl jó híreim, mert a családi pótlék, a gyes és az egyszeri összegű anyasági támogatáson és a babakötvényen kívüli ellátások többsége önkormányzati hatáskörbe utalt feladat, azoknak összegét helyben kell kigazdálkodni. Mindenképpen el kell indítani a gyermektartásdíj megállapítása iránti eljárást az apával szemben. * Kedves Angéla! Nem a háziorvoshoz, hanem szakorvoshoz kell fordulnod, asztmás, allergiás gyerek esetében pulmonológushoz (tüdőgyógyász), mert ő jogosult kiállítani az ápolási díjhoz szükséges nyomtatványt. * Kedves Viki! Sajnos a különféle szociális támogatások mind jövedelemhez kötöttek, ezért így vaktában nem is tudok mit ajánlani. Az önkormányzat szociális osztályán érdemes érdeklődni, vagy a családsegítőnél, ahol adósságkezelési tanácsadás is szokott lenni. Esetleg a bankkal is érdemes tárgyalni az átütemezés ügyében. * Kedves Érdeklődő! A gyermektartásdíj megállapításánál nem csak a gyerekek számát, de a tartásra kötelezett jövedelmét is figyelembe kell venni. Az a tény pedig, hogy az anya ismét férjhez megy az apaság tényét és a gyermekekkel szembeni tartási kötelezettséget nem változtatja meg. * Kedves Szilvia! Nem kell várnia a férjére ahhoz, hogy felkeresse a gyámhivatalt, ezt egyedül is megteheti, hogy a kicsik után gyermektartásdíjat állapítsanak meg. Ezek az eljárások ingyenesek, s ezen a peren belül a vagyonközösség megszüntetését is kérheti. * Kedves Tilda! A gyermektartásdíj újbóli megállapítását bírósági úton lehet kezdeményezni abban az esetben, ha a tartásra kötelezett életkörülményiben, jövedelmi viszonyaiban olyan változás állt be, ami veszélyezteti a megélhetését. * Kedves Gabi! Hiába kutattam, nem találtam arra vonatkozó adatot, hogy megszüntették volna a magasabb családi pótlékkal járó 90%-os utazási kedvezményt. Lehet, hogy elkerülte valami a figyelmemet, de szerintem ez Neked is jár. - Sziasztok! Most találtam erre az oldalra, hála az égnek. Elég sok hasznos tudnivalót lehet megtalálni. Azt szeretném megkérdezni, hogy szerintetek az egyszülős háztartásnak vajon ki segít eljutni valahová nyaralni? Tudom, hogy luxusnak számít, de a mi (egyedülállók) gyerekei is szeretnének menni nyaralni és lehetőleg velünk, akik neveljük. Nemde? Nekem nagyon fáj, hogy még nem igazán volt rá lehetőségem, hogy "kiruccanjunk" a lányommal. A MNÜA-t már kérdeztem, Ők nem tudnak segíteni, mert egy célcsoportba sem esünk bele (11 éve!!!), akik tőlük igényelhetnek üdülési csekket. Sosem volt olyan munkahelyem, ahol ilyennel támogattak volna. Pedig nagyon jó lenne és eléggé felháborít sokszor, hogy azért, mert én próbáltam józanul gondolkodni, hogy egy gyereket könnyebb eltartani, mint többet, így kiesek mindenféle pixisből. Nem akarok bántani senkit, hiszen sokan nem tehetnek róla, hogy milyen helyzetbe kerültek. Ugyanígy az én gyermekem sem. Ezért is kérdezem, hogy tud-e valaki valamilyen megoldást, segítséget? Választ előre is köszönök szépen!Üdvözlettel: Kata * Szia Kata! Igen, ez most szezonális sláger témának számít, elég csak a mai Magyar Nemzet cikket idézni a többség számára megfizethetetlenné váló nyári táborokról, nyaralásról. http://www.mno.hu/portal/725596 Vagy elég visszaidéznem egy tegnap délelőtti beszélgetést a közelmúltban alakult szegedi egyszülősök képviselőjével, ahol ugyanezek a kérdések merülnek fel. Sajnos ebben az évben nekünk sem volt a tavalyihoz hasonló lehetőségünk, hogy pályázati forráshoz jutva részt vállaljunk az egyszülősök táboroztatásából. Pedig igencsak nagy szükség volna rá, amit a hozzánk érkező levelek, is bizonyítanak. Egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy jövőre talán ügyesebbek leszünk és sikeresebben pályázunk. Ezért is próbálunk minél több érintetthez eljutni a honlapon keresztül, mert abban bízunk, hogy egymást támogatva, szervezettebben, erősebb érdekképviseleti munkát leszünk képesek végezni, hogy az egyedül nevelőknek se legyen elérhetetlen az osztálykirándulás, vagy a közös nyaralás. Addig - szerencsés esetben - marad a csere vakáció, vagy érdemes körülnézni a http://www.nagymama.hu/ oldalon. - Köszönöm szépen válaszod. Meglátjuk, hogy lép-e valaki annak érdekében, hogy ne csak a nagycsaládosok és a jól keresők élvezhessék a nyarat a családdal. Üdvözlettel: Kata - Közalkalmazotti bérből nevelem immár 7. éve egyedül 3 fiam.Apukájuk jól menő vállalkozó,de bejelentve minimálbéren van.Gyerektartást 30.000 ft-ot fizet a 3 gyerekre.Kértem a bíróságot emeltesse meg az összeget-hisz látjuk mennyi pénzből él-úgy tett a bírónő "Örüljek ,hogy ennyit kapok,más egyáltalán nem fizet".Támogatásért is voltam az önkormányzatnál,de "sajnos" van 3 diplomám és "magas" a bérem (142.000),az egyfőre eső kereset 43.000 ft, így nincs mód segítségre.Tényleg nem kaphatok sehonnan segítséget? Ha valaki tud létező támogatást ilyen helyzetben is kérem szóljon.Köszönöm:Marcsi * Kedves Marcsi! Sajnos egyedül nevelő szülő esetében is nagyon alacsony (ebben az évben kb. 40.-eFt) egy főre jutó jövedelem esetén állapítja meg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt az önkormányzat. Szerintem, mivel ezt a törvényben megszabott határt nem sokkal lépi túl a jövedelmed érdemes volna méltányossági eljárást kérni a helyi jegyzőtől, mert az önkormányzat anyagi helyzetének függvényében esetleg mégis meg tudnák adni ezt a támogatást. - Berki Bernadett vagyok.Egyedül nevelem a 8 éves kisfiamat a szüleimnél lakom de külön háztartásban élek velük. Én jelenleg az Önkormányzatnál dolgozom , mint közmunkás az én keresetem 60235ft.és akisfiamra a családi pótlékot kapom 13300ftés még az államilag kapom a gyerektartást ami havi 10000ft. És ezzel kapcsolatban szeretnék választ kérni, hogy miért vették el a gyermeknevelési támogatást tőlem mert csak ez a keresetem kettőnkre és más segítséget nem kaptam még az Önkományzattól sem .És még azt szeretném tudni, hogy bele-e szémíthat -e a gyermeknevelésibe támogatásba a családi pótlék és a gyermektartás, mert nekem bele számítsák ezt az összeget is.És így nem kapom már.Miért.És nagyon nehéz így egyedül nevelni a kisfiamat semmi támogatás nélkül főleg a suliba most könyvekre is fizethettek és még sok más persze. előre is köszönöm a segítséget erre az email címre legyenek szívesek írni - Gyermekem tartósan beteg ezért kapja az utazási kedvezményt, melyre az igazolványt megkaptuk. A tartós betegségéről szóló igazolást 2011. február végéig kapta a szakorvostól, míg az utazási kedvezményes igazolványon 2010. októberi dátum van. A gyermekem 2010. októberében betölti a 18. életévét, ugyanakkor nappali tagozaton tanul. Lehet, hogy 18 éves kor felett már nem lehet igénybe venni az utazási kedvezményt? Clariss - Szeretnék tanácsot kérni, hogy kaphatok -e valamilyen segítséget, 2 gyerekemet nevelem egyedül. A keresetem 70-75e. körül van,a családi pótlék 29900 FT két gyerekre, plusz a nagyobbik gyerek után gyerektartásdíjat kapok kb20-22e. körül. kaphatok -e valamilyen támogatást, mivel egyedül tartom el őket, illetve a lakást egyedül fizetem aminek a rezsije kb 70-80e körül van nyáron.plusz az iskolai kiadások, stb.. Úgy tudom, hogy rendszeres gyerekvédelmi támogatást lehet igényelni, de mekkora összegtől jár? illetve milyen segítséget kaphatok? Zsuzsa - Sziasztok/Jó napot! 22 éves lány vagyok, mindkét szülőm meghalt, és egyedül tartom el magam. Nappali tagozaton tanulok. A családi pótlékom összege 14800Ft. Azt szeretném megérdeklődni hogy jogosult vagyok-e az emelt családi pótlékra? S ha igen, hogy tudnám megigényelni. Bár gondolom nem sok esélyem van rá, de most már muszáj vagyok segítséget kérni, hogy mit tegyek, sajnos senkihez nem tudok fordulni. Az életem eddig is egy nagy káosz volt. Nehéz úgy felnőni hogy az ember saját magára van utalva. KÉREM SEGÍTSENEK/TEK! - szisztok a nevem Anita 4 éve elváltam férjemtöl nem igazán akar fizetni a fizetéséböl vonatom a gyermektartást áprilisban hozták meg az ítéletet és még sem fizet inkább el ment feketén dolgozni mit tegyek ? irjak a biroságra hogy hol dolgozik ? segitsen valaki mert igy élvezi hogy nem kell fizetni a 3 gyermek után .várom leveleiteket Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ra * Kedves Zsuzsa! A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt az önkormányzat jegyzője állapíthatja meg abban az esetben, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem magasabb, mint az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 140%-a, mely 2010-ben 39.900.-Ft. Szerintem érdemes volna megkeresni az önkormányzat szociális osztályát, mert a különböző az önkormányzatok - anyagi helyzetüktől függően - esetleg mérlegelhetnek. * Kedves 22 éves lány! A családi pótlék ügyében az Államkincstárhoz kellene fordulnod, mert a Te esetedben 23 éves korig folyósítják alanyi jogon. Elképzelhető, hogy méltányossági kérelem alapján szóba jöhet az emelt összegű családi pótlék is. http://www.allamkincstar.gov.hu/mithol Ezen a linken megtalálod az elérhetőségüket. Üdvözlettel: Márta * Kedves Anita! Ez igazán szomorú dolog, mikor egy apa nem érti meg, hogy a tartásdíj fizetésével nem elvált feleségét gazdagítja, hanem saját gyermekei felneveléséhez járul hozzá. A bírósághoz kell fordulni ebben az esetben, hogy rendeljen el végrehajtást az elmaradt gyermektartás behajtására. (Természetesen ahhoz a bírósághoz, amelyik a válást kimondta.) Saját véleményként még hozzáfűzöm, sokat segíthet a mediáció is, mert váláskor minden érintett fél sérül, ezért nem árt szakember segítségét kérni. Talán kívülálló, pártatlan fél javíthat az elvált felek közötti kommunikációban, ami mindkettejük és a gyerekek szempontjából is nagyon fontos volna. A családsegítő szolgálatoknál érdemes ebben az irányban tájékozódni. - Segítséget szeretnék kérni ,három gyermekem közül kettő súlyos beteg 12-éves fiamnak 9-agy-műtétje és tavaly agy-vérzése volt gyógyíthatatlan beteg és egy 6-éves Autista kislányom van.A kislánnyal hosszabbított gyesen vagyok,és az apuka minimálbérért szakad meg minden nap, és a tankönyvekért akkor miért kell fizetnem, hiába van gyermekvédelmi támogatás, és nem tudom kijárni a beiskoláztatási támogatást sem.25600-ft gyes ikreknél dupla ha nekem kettő beteg gyermekem van miért nem lehet dupla?Köszönöm válaszát.Nem mehetek nyugdíjba?Mária * Kedves Mária! Igaza van, valóban jár az ingyenes tankönyv és egyéb ellátások is. Tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetén akövetkező ellátások járnak: 1. családi pótlék 23.300.- Ft/gyermek2. utazási kedvezmény, utazási költségtérítés3. étkezési díjtérítési kedvezmény4. közgyógyellátás5. redszeres gyermekvédelmi kedvezmény, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 39.900.-Ft-ot (2010-ben)6. rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (önkormányzatnál lehet igényelni)7. ingyenes tankönyv (három gyermekes családnak, és/vagy autista gyermeket nevelőnek) 8. gyermekgondozási segély 10 éves korig A tartósan beteg gyermek 10. évének betöltését követően a szülő a helyi önkormányzattól kérheti az ápolási díj megállapítását, ha a gyermek önmaga ellátására képtelen, állandó gondozásra, ápolásra, felügyeletre szorul. Ha a gyermek a gyermekgondozási segély folyósításának ideje alatt válik tartósan beteggé, illetve súlyosan fogyatékossá és ennek tényét az igazolás benyújtásával az ellátást folyósító hatóságnál bejelentik, a családi pótlék magasabb összegben történő megállapítása, illetve a gyermekgondozási segélyre való jogosultság időtartamának megváltoztatása iránt új kérelmet nem kell benyújtani. Minden esetre az önkormányzat szociális osztályát is keresse meg a szükséges igénylőlapok kitöltése és bővebb információk miatt. - Informálódni szeretnék, hogy a gyermekvédelmi kedvezmény elbírálásánál mit értenek jövedelem alatt? Csak a bevételt vagy a kiadást is? Ugyanis a rezsi és a hitelek kifizetése után nem sok marad. Egyedülálló szülőként nevelem fiam, viszont közös háztartásban élek testvéremmel és a családjával (férjével és pici babájukkal). Őket is bele kell számolni az egy főre jutó jövedem számításakor? Előre is köszönettel (Mária) * Kedves Mária! Jövedelem alatt sajnos természetesen az összbevételt kell érteni, annak összegét a rezsire és hitelekre fordított kiadásokkal nem lehet csökkenteni. Testvére, és annak családja csak akkor lenne beszámítható a jövedelemszámításba, ha őket is az ön jövedelméből tartanák el. Az ajánlott tájékoztató áttanulmányozása után keresse fel az önkormányzat szociális osztályát, mert azok - a helyi önkormányzat anyagi lehetőségeitől, függően - akár kedvezőbben is elbírálhatják a kérelmét, esetleg méltányossági eljárás keretében. - Az lenne a kérdésem, hogyha Gyet-et vennék igénybe (Gyes után), akkor fel kell mondani a munkaviszonyomat vagy nem? - Sziasztok! Én egy 28 éves nő vagyok. Egy gyerekkori betegségből adódóan leszázalékoltak 67%-ra, ami véglegesítve lett. Amikor még a szüleimmel laktam az anyukám kiemelt családi pótlékot kapott utánam, de mivel most már nagykorú vagyok, így most én kapom. A kérdésem az, hogy nem lehetne-e ezen az összegen változtatni, mivel ez csak 20.300Ft, és ráadásul még hátrányos helyzetben is vagyok, mivel nem alkalmaznak sehol.Köszönöm! Viktória - Sziasztok!Én 40 éves vagyok.Már 4 éve egyedül nevelem az 5 kiskorú gyermekemet,6é,8é,13é,15é,és 17évesek.Én azt szeretném megtudni hogy hallotta-e valaki még hogy az állam 10ezer forinttal támogatja az iskola kezdést amit a hivatalok meg pótolhatnak még ezer forinttal.Augusztus 2.án este mutatta az esti hiradó,de sajnos itt ahol lakom senki nem tud róla,még a hivatal sem.A gyermekvédelmi támogatásra fogják holott tudtommal ez nem az.ha valaki tudja akkor irja meg nekem hogy hol is kel ezt igényelni. Előre is köszönöm a segitségeteket.Krisztina. - Sziasztok! A kislányomnak pulmonalis stenosisa (billentyű szűkülete) van. Nem tudom,hogy ez után járna-e neki a kiemelt családi potlék.Segítségeteket előre is köszönöm.Anikó - Sziasztok!Van egy nagy kérdésem (lehet, hogy butaság). Én 20 éves utógondozott, külső férőhelyes tanulói jogviszonnyal rendelkező gyermek vagyok.A családi pótlék (14.800 Ft) jövedelemnek számít? A másik kérdésem, pedig megkeptam a Rendszeres Gyermekvédelmi Kedvezményről szóló határozatomat, de nem tudom, hogy a kollégiumi étkezésre vonatkozóan ez 100%- os kedvezményt ad, vagy sem? Nagyon kérem az olvasót, hogy válaszoljon, mert a havi étkezésem 18.722 Ft, amit nem igazán engedhetek meg magamnak, mert családiból igen nehéz finanszírozni. A választ kérem a következő e-mail-re szíveskedjék küldeni:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. segítséget előre is köszönöm:László - Kisebbik gyermekemnek most jött meg a határozat,hogy sajátos nevelési igényű gyermek(10 éves)és idézem:"a Közoktatási törvény 121§(1)29.b pont meghatározása szerint a megismerő funkciók organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd"...ez mit jelent jogilag?.....jár-e erre bárminemű juttatás,esetleg emelt családi pótlék,vagy bárminemű segítség?Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jelenleg nem vagyok jogosult(az összjövedelem meghaladja 700 Ft-tal a 39900Ft-ot)mert ugyan egyedül nevelem 2 gyermekemet,a nagyobbik most lett egyetemista(ösztöndíjakra sem jogosult)gyerektartást nem kapok,több műszakban dolgozom,hogy elő tudjam teremteni a legszükségesebbeket. Segítségét előre is köszönöm,tisztelettel:Zsuzsa - Mi most először kaptuk meg a hét éves halmozottan sérült, súlyos mozgáskorlátozott gyermekünk után a rendszeres gy.védelmi támogatást.Itthoni fejlesztést kap, napi két órában. Azután érdeklődnék, hogy mivel nem hordjuk iskolai intézménybe(mert olyan állapotban van), de ebédet hordunk, jogosultak vagyunk-e v.milyen összegű támogatásra étkeztetés szempontjából?Választ emailre kérnék:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Köszönöm! * Kedves Anikó! Tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek után - szakorvos (kardiológus) igazolása alapján - jár a magasabb összegű családi pótlék. Ezen kívül a gyermeknek és természetesen a kísérőnek (szülőnek) utazási kedvezmény, mely helyközi közlekedésben 90%-os, helyi közlekedésben 100%-os. Ezt az igazolást az emelt összegű családi pótlék megállapításával egy időben az Államkincstár állítja ki. Bizonyos feltételek fennállása esetén pedig ápolási díjat, közgyógyellátást, és gépkocsi-szerzési támogatást, valamint parkolási igazolványt is lehet igényelni. * Kedves Viktória! Sajnos ebben az esetben - ismereteim szerint - legfeljebb a méltányossági kérelem lehet a járható út. Javaslom, keresse meg az önkormányzat szociális osztályát, talán ők tudnak hasznos tanácsot adni. Üdvözlettel: Márta * Kedves Krisztina! Elnézést a késedelmes válaszért, kicsit elsodortak az egyéb tennivalók, de nem hallottam az említett támogatásról. Az önkormányzatok szociális osztálya szokott beiskolázási támogatást adni tanévkezdéskor a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult gyermekek szüleinek. Üdvözlettel: Márta - szeretném megkérdezni mit tegyen az a szülő akinek a 20 éves gyermeke még nappali tagozatos technikusi képzésre jár 2010-2011-es tanévben végez 1990 jun -ban született tehát mindenképpen szalajtott nem 18 évesen érettségizett, hanem 19-évesen tehát 21 évesen végez de hoztak egy olyan rendeletet ami szerint ha szeptemberben után tölti be a 20 életévet csak akkor kap családi pótlékot Szerintem aki ezt a rendeletet hozta, nem tudja hogy már régóta nem szeptember az a hónap ami alapján eldöntik ki hány évesen kezdheti el az elő osztályt biztos vagyok benne sok ezer gyermeket érint ez a határozat, föleg, hogy igy lehetett volna még egy évig a három gyermekes kedvezményeket is iénybe venni. kérem válaszát év véleményét köszönettel bozsóné ildikó * Kedves Ildikó! Sajnos pontosak az információi, mert egy 2010. augusztusában életbe lépett megszorító rendelet szerint a családi pótlék folyósítását az addigi 23 éves korig terjedő határról 20 éves korra szállították le.Egyetlen kivétel, ha a nappali tanulmányokat folytató gyermek az un. sajátos nevelési igényű kategóriába tartozik. Arról nincsenek információim, lehet-e méltányossági kérelmet benyújtani a családi pótlékot folyósító intézményhez. (Államkincstárhoz) Véleményem szerint a rendelkezéssel megtakarított összeg nincs arányban az általa okozott kényelmetlenséggel és rossz szájízzel, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy minél több, minél jobban képzett gyerek hagyja el az iskolapadot. Üdvözlettel: Márta - Szeretném megkérdezni,hogy nekem milyen támogatások vagy juttatások fognak járni válás után?Most okt.25-én mondják ki a válásunkat,13 évi együttélés után elválunk,a lányom apja elfog költözni a lakásból,ami egyébként önkormányzati lakás,25nm-es,távhős-ami nagyon magas szokott lenni..és egy gyerekkel fogok egyedül maradni.Ezügyben szeretnék tanácsot kérni,29 éves vagyok,jelenleg 1műszakban dolgozom,lényegében minimálbérért,de a lányom miatt nem akarok több műszakot vállalni,mivel nem szeretném egyedülhagyni otthon amíg dolgozom és nem akarom senkire rábízni,lehetőségem sem lenne nagyon rá.Hol kellene elindulnom a juttatások ügyében?És milyen pénzek illetnek meg válás után 1 gyermekkel?Előre is köszönöm a választ!Üdvözlettel Enikő - Váláskor nem kértem a név levételét. / férjezett/ Most kb. 10.000 Ft-ba kerülne, illeték, egyébb....igazolvány, lakcímkártya... Van-e lehetőség méltányosági alapon, hogy ne kellenne fizetni? Előre is köszönöm. - Azt szeretné megtudni, hogy a munkáltató által nyujtott béren kívüli juttatásokat (étkezési jegy, üdülési csekk,magánpénztás... között osztják szétt a dolgozó kérése szerint), terheli e a gyermektartásdíj kiszabásánál meghatározott "bér és egyébb jövedelem 20%-a"? Ha igen hol kell jelezni? Előre is köszönöm. * Kedves Enikő! Ami biztosan emelkedik - ha nem is sokkal - az a családi pótlék összege, mely egyedül egy gyermeket nevelőként 13.700.-Ft kell, hogy legyen. Az ehhez szükséges tennivalókat, igazolások benyújtását az alábbi linken találhatja: jutó jövedelemtől függenek. Ebben az ügyben az önkormányzat szociális osztályán tudnak pontos információt nyújtani. Szóba jöhet pl. a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény a hozzá kapcsolódó ellátásokkal, amelynek feltétele, hogy az egy főre jutó jövedelem ne haladja meg a 39.900.-Ft-ot (az idei évre vonatkozik). - Azt szeretném megtudni, hogy tartós beteg (asztmás) gyermek esetén a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásnak milyen feltételei vannak? A lányom 12 éves és a 10. életévének betöltése előtt tudtuk meg 2 hónappal, hogy a GYES járt volna nekünk.Köszönettel:Nóra - Szeretném megkérdezni,hogy az emelt családi pótlékos plasztik kártyával tényleg ingyenesen mehet be a gyerek és egy kisérő?Illetve tényleg a múzeumokba is ingyen lehet vele menni?Illetve kérdezném miért éri meg Nagy Családosok Országos Egyesülete tagnak lenni mert én egy éve befizettem a tagságot de semmi féle előnyét nem élveztem pedig 3 gyereket nevelek egyedűl?A válaszokat köszönöm. Kedves egyedül nevelő szülők!Keressétek a Gyermekeiket Egyedül Nevelő Szülők Országos Egyesületét. ott is sokat tudnak segíteni.20/4461-81-02 - Segítséget kérnék! Én 21éves egyedülálló kismama vagyok, a napokban szülök és érdeklődnék h milyen támogatás anyagi juttatást kaphatok még suliba jártam mikor megtudtam h babám lesz és Májusba fogom befejezni a sulit. előlre is köszönöm a segítséget.Barby voltam - Gyermekemnél,aki most 15 éves megállapították ,hogy SNI-s,dysgraphiás.Úgy tudom ez lehetővé teszi,hogy az étkeztetésnél kedvezményt kapjunk,de mikor kérni szerettem volna,elutasították.Szeretném megkérdezni,milyen támogatást lehet igénybe venni.Katalin * Kedves Nóra! Tartósan beteg gyermek esetén - ebben az esetben gyermekpulmonológus igazolása alapján - emelt összegű családi pótlék is jár, valamint pl. utazási kedvezmény, v. költségtérítés. Sajnos tartok tőle, hogy az igénybe nem vett lehetőségekért nincs mód kárpótlásra. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás és a rendkívüli gyermekvédelmi kedvezmény az önkormányzat hatáskörébe tartozik, és a család egy főre jutó jövedelmétől függ. (2010-ben 39.900.-Ft a határ.) Javaslom még átolvasásra az alábbi linken elérhető pdf-et, melyben sok hasznos információt talál. Üdvözlettel: Márta * Kedves Enikő! A gyereket egyedül nevelő szülő ellátásai közül a családi pótlék ebben az évben (ha egy gyermeket nevel) 13.700.-Ft. Egyéb ellátásokra az egy főre jutó jövedelem ismeretében lehet igényt tartani, ha az nem haladja meg a 39.900,-Ft-ot, akkor a gyermek jogosult a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, melyet az önkormányzat szociális osztályán lehet igényelni. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménytbe részesülő gyermekek jogosultak az iskolában kedvezményes étkeztetésre és tankönyv támogatásra is. * Kedves Érdeklődő! Erre a kérdésre csak helyben az okmányirodán tudnak választ adni, bár nem sok reményt fűzök a kedvező válaszhoz, mert a személyes okmányok érvényesítése mindig díjköteles szokott lenni. Egy próbát azért megér! * HELYESBÍTEK! Kedves Gabi! "Vendég; 2009-09-20 18:23 én azt szeretném meg tudni hogy mostanában halottam hogy kora szülött és kis sujal született gyermek után jár e valojában a dupla családi potlék köszi Gabi" Több mint egy éve tetted fel ezt a kérdést, melyre én akkor téves választ adtam. Mostanában böngészve az ellátásokról szóló kiadványt találtam az alábbi mondatot: "Magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak 1500 gramm születési súly alatt született gyermekek után 3 éves korig, abban az esetben is, ha nincs tartós betegsége." Elnézést kérek a tévedésért. Üdv.: Márta - Üdvözlöm! Szeretném megkérdezni. Egyedül nevelem fogyatékos gyermekemet 40 éve. Gyermektartásdíjat csak 18 éves koráig fizetett az édesapja. A fogyatékosságát 18 éves kora után állapították meg, visszamenőleg. Az apa annak ellenére semmilyen támogatást nem nyújt a már felnőtt beteg lánya után. Van-e és milyen lehetőségem, hogy valamilyen segítséget kapjak. Jelenleg emelt szintű családi pótlékban, rendszeres szoc. járadékban részesül, én nyugdíjas vagyok. Évtizedek óta nem voltunk még nyaralni sem. Egyszerűen nincs miből. A rezsi nagyon sok, ami marad éppenhogy elég a megélhetésre. Mindketten nyugdíjas bérlettel utazunk, ezek szerint helyi közlekedésnél is használható az utazási kártya és akkor nem kell nyugd. bérletet venni? Az is kb. 6 ezer forint. Köszönettel: Éva * Kedves Érdeklődő! Sajnos a plasztik kártyával kapcsolatos kérdésre hiába kerestem választ, nem jutottam értékelhető eredményre. Lehet, hogy a múzeumok, mint önálló gazdálkodási egységek saját belső szabályzatukban rendelkeznek erről. Érdemes lenne az éppen felkeresni kívánt múzeumnál még a jegyvásárlás előtt érdeklődni, talán többet tudnak mondani. Arra a kérdésre, miért érdemes NOE tagnak lenni, inkább náluk kellene érdeklődni. Ők meglehetősen nagy szervezet, sokszor jó esélyük van beleszólni a törvények előkészítésébe, mind többször veszik igénybe tapasztalataikat az egyeztetéseknél. Persze ez az általános szociálpolitikai témakörbe tartozik, hogy egyénileg milyen segítséget tudnak nyújtani arról tagként a helyi szervezetnél érdemes információt kérni. * Kedves Barby! A honlapon is megtalálható támogatásokra számíthat a baba születése után. Ezek: a családi pótlék, mely egy gyermeket nevelő egyedülálló anya esetében 2010-ben 13.700.-Ft/hó, az egyszeri anyasági támogatás (feltétele, hogy a várandósság alatt négy alkalommal megjelenjen terhesgondozáson), ennek összege az aktuális legkisebb öregségi nyugdíj 225%-a, valamint a gyermekgondozási segély. Ismereteim szerint ezekről az ellátásokról és igénylésük módjáról a kórházban is kapnak a kismamák tájékoztatót. * Kedves Katalin! Ismereteim szerint is igényelhetnek étkezési kedvezményt a speciális nevelési igényű gyermekek számára. Érdeklődjön az önkormányzat szociális osztályán, ők naprakész információkkal rendelkeznek ezügyben, valamint náluk rendelkezésre állnak a különféle ellátások igényléséhez szükséges nyomtatványok. Üdvözlettel: Márta - SZIASZTOK!ALBÉRLETBEN ÉLÜNK A 12 ÉVES KISFIAMMAL.SZÜKSÉGÜNK LENNE EGY KIS INFORMÁCIÓRA,HOGY MILYEN TÁMOGATÁST TUDNÁNK IGÉNYELNI A KÖNNYEBB MEGÉLHETÉS REMÉNYÉBEN.KÖSZÖNETTEL ANDI. * Kedves Éva! Próbáltam utána nézni az utazási kedvezménnyel kapcsolatos kérdésének, de talált anyagok alapján sajnos számomra sem elég világos kire milyen rendelkezések vonatkoznak. Az én olvasatomban a magasabb összegű családi pótlékban részesülő fogyatékos személy a helyközi közlekedésben 90%-os, a helyi közlekedésben 100%-os kedvezményre jogosult. Erre a kérdésre talán az önkormányzat szociális osztályán, vagy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ügyfélszolgálatán kap pontos választ. A minisztériumi ügyfélszolgálat elérhetősége a következő: Ügyfélszolgálat:1054 Budapest, Hold u. 1.Tel.: 795-3168Félfogadási idő: H-Cs: 9-15, P: 9-13 - Sziasztok! Idén márciusban elhunyt a férjem rákban. Jelenleg 3 (4,4,2 éves) gyermeket nevelek egyedül. A házunkon a tető nagyon rossz állapotban van, beázunk, a tetőszerkezet is nagyon rossz állapotban van, nagyon lekellene cserélni, de nincs rá lehetőségem. Megkezdtük a ház bővítését, és ehhez kapcsolodóan cseréltük volna a tetőt a régi részen is. Ehhez szocpolt is igénybe vettünk, még nem a teljes összeget, de már használtunk fel belőle. 2011. 10.31.-ig lakhatási engedélyt kéne kapnom vagy fizethetem vissza a szocpolt is. Sajnos hitelt nem kapok, mert a három kicsi gyerek mellett nem tudok dolgozni, mert nincs nagymama és más segítség sem. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan lehetőség valahol, ahol segítséget kaphatok. Pályázat kedvezményes hitelre vagy visszatérítendő támogatásra, vagy ilyesmi. Nem segélyt kérek, visszafizetném. Móni - Tiszteletem!Gyermekemet egyedül nevelő szülő vagyok, kérdésem az, hogy részesülhetek-e gyermekvédelmi támogatásban e szempont alapján, vagy pedig minden esetben vizsgálják a jövedelem nagyságát is. Ugyanis a bérem papírforma szerint (sajnos nem a valóságban) minimálisan de meghaladja az egy főre eső minimumot. Előre is köszönöm a választ. Judit * Kedves Móni! Kerestem, érdeklődtem, de sajnos sehol sem sikerült megnyugtató választ találnom. Azt hiszem kézenfekvő megoldás lenne a helyi önkormányzat jegyzőjéhez, vagy szociális osztályához fordulni segítségért, talán ők tudnak valamilyen helyi lehetőségről - főként, ami a pályázatokat illeti. Esetleg a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél lehetne még érdeklődni, hátha ők tudnak valamilyen megoldást. * Kedves Judit! A különféle gyermekvédelmi ellátások túlnyomó többsége jövedelemhatárhoz kötött. Ezek közé tartozik a gyermekvédelmi támogatás is, szóval itt is papírforma érvényesül, tekintet nélkül arra, hogy egy szülővel, vagy teljes családban nevelkedik a gyermek. - ha nincs apasági nyilatkozat, kérhető-e a megelőlegezett gyermektartás az államtól. * Kedves Móni! Nagyon foglalkoztat ez az ügy, többektől is tanácsot kértem a hitelfeltételek újratárgyalása ügyében. Ha még nem sikerült megoldást találni, kérlek jelentkezz az e-mail címünkön. * Kedves Érdeklődő Anyuka! A gyermektartásdíj megelőlegezésére csak akkor van van lehetőség, ha a tartásdíjat már megállapította a bíróság, de a gyermektartásra kötelezett nem fizet. - Azután érdeklődnék,hogy van 2 lányom mindkettő főiskolás én dolgozom 40 éves vagyok egyedül, mi az amit igényelhetek vagy kérhetnek a lányaim támogatás gyanánt?Köszönöm Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. * Kedves Andi! A helyi önkormányzat szociális osztályán tudnak részletes információt adni, milyen feltételek mellett, milyen lakásfenntartási támogatást tudnak nyújtani. Érdemes még a területileg illetékes családsegítőnél is érdeklődni, mert általában van náluk adósságkezelési tanácsadás, ahol további ötleteket lehet kapni. Üdvözlettel: Márta * Kedves Ágnes! Első ötletként a Bursa Hungarica Ösztöndíj jutott eszembe, melynek feltételeiről - ismereteim szerint - az önkormányzat jegyzőjénél, vagy a szociális osztályon - lehet érdeklődni. Húsz év alatti gyermek esetén még a családi pótlék helyett iskoláztatási támogatás is jár. Javaslom, hogy naprakész információkért a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mail címen érdeklődjön a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ügyfélszolgálatán. Üdvözlettel: Márta - Sziasztok!Informálódni szeretné,hogy valóban igaz-e,hogy augusztusban bejött egy olyan törvény miszerintaki betöltötte a 20 évet annak már nem jár családi pótlék hiába iskolába jár?Tudna nekem valaki segíteni?KöszönöEz az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. * Sajnos így van. "2010. augusztus 31-én megszűnt a családi pótlékra való jogosultsága annak a 20. életévét 2010. szeptember 1-jét megelőzően betöltött személynek, aki után, vagy aki részére a családi pótlék a közoktatási intézményben folytatott tanulmányaira tekintettel került folyósításra." Forrás: http://www.nefmi.gov.hu/szocialis-csalad/tajekoztatas-tanacsadas/gyermekek-utan-jaro-ellatasok - Üdv! Ikrekkel gyeden lévő anyukaként főiskolára járok, első éves vagyok. Államilag finanszírozottra nem vettek fel , csak tandíjasra. A fentieket olvasva nem kellene fizetnem? Tud valaki erre pontos választ adni? Nagyon köszönömKarolina * Karolina! Ismereteim szerint a 2007-es tanév óta a kismamáknak is kell tandíjat fizetniük a felsőoktatási intézményekben. - SZERETNÉM KÉRDEZNI HOGY MENNYI PÉNZ JÁR A TARTÓSAN ÁPOLT SZEMÉLY UTÁN ELŐRE IS KÖSZÖNÖM * Kedves Érdeklődő! Az ápolási díj ez évi összege 28 500.-Ft. Üdvözlettel: Márta - Sziasztok! Azt hallottam,hogy lesz 2011-től adókedvezmény a tartósan beteg gyermekek után is... Mit lehet erről és a mértékéről tudni? A munkahelyemen a személyügyön azt mondták,hogy majd nyilatkozni kell... De más infót még nem kaptunk... Köszönettel: Móni * Szia Móni! Ismereteim szerint eddig is 2600 Ft/hó összegű kedvezmény járt a tartósan beteg gyermekek után, az újabb rendelkezéssel még nem találkoztam a NEMFI honlapján (bár még elég nehezen igazodok el rajta). Ha sikerül rábukkannod valahol ugye megteszed, hogy értesítesz? Minden esetre én is böngészem tovább a szóba jöhető helyeket, ha rábukkanok felteszem a honlapra. - A kormány elég meggondolatlanul csápol az adójóváírások és egyéb kedvezmények, támogatások között.Figyelmen kívül hagyta, hogy az állam változtatta meg az oktatás időtartamát és képzési lehetőségeket:14-16-éves kor ált.isk. befejezése 20-22 -éves kor érettségi, szakiskola befejezése22-24 -éves kor szakmaszerzés érettségi után26-28-éves kor lenne az egyetem befejezéseCSALÁDI PÓTLÉKOT 20 ÉVESEN MEGSZÜNTETTÉK AZ ISKOLÁZTATÁSI TÁMOGATÁSSAL EGYÜTT, ADÓJÓVÁÍRÁS NINCS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Az utcán élők 80% államigondozott, képesítés nélkül 18 évesen az utcára kerülnek minden kapaszkodó nélkül. A munkanélküli fiatalok semmilyen támogatást nem kapnak, adó nem írható jóvá mint eltartottra!!!!!!!!!!!!!!!!!A határesetű fiataloknál még rosszabb a helyzet- munkaerőpiacon nem alkalmasak tartós munkavégzésre, de semmilyen támogatásban, adójóváírásban nem részesülnek, csak papírjuk van arról, hogy akadályozott képességekkel tanultak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Lehetne még sorolni az átgondolatlan változásokat. De nem is a piramis alján élőkről szólnak a változások és a törvények. Van egy középosztálybelinek nevezett piramis alján élő négydiplomás 30 éve foglalkoztatott,22 éves nappali tagozaton tanuló, gyermekét egyedül nevelő pedagógus, akit a leépítés fenyegetés a bérkalkulátor szerint ez történik vele ha: 2010 most 2011 tervezet 2012 várható Éves adóalap: 3 162 300 3 162 300 2 826 150 Számított SZJA: 44 799 42 164 37 682 Adójóváírás: 15 100 7 977 0 Családi adókedvezmény: 0 0 0 Fizetendő SZJA: 29 699 34 187 37 682 Nyugdíjjár.(9,5% -> 10%): 19 713 20 750 20 750 Term. e.bizt. járulék (4%): 8 300 8 300 8 300 Pénzb. e.bizt. járulék (2%): 4 150 4 150 4 150 Munkaerő-piaci járulék (1,5%): 3 113 3 113 3 113 Havi munkabér: 142 526 137 001 133 506 Családi pótlék: 0 0 0 Kifizetendő jövedelem: Valóságban 2010-ben 126 205 Ft volt a jövedelme és semmilyen támogatásban, adójóváírásban nem volt része. Se családi pótlék, se iskoláztatási támogatás. Viszont a panel elviszi az összes jövedelmét, ahol 18 fokos lakásban fagyoskodik a gyermekével télen és 40 fokban vegetál nyáron a változó korában sok - sok Főtávnak fizetett pénzért, na és az egyéb kiadások mellett. ÖNÖK SZERINT MIK AZ ÁLMOK ÉS REMÉNYEK A JÖVŐRE NÉZVE ÉS MI A MAI MAGYAR VALÓSÁG.1.GYERMEKE BIZTOS NEM MEHET EGYETEMRE MERT NEM KITÜNŐ TANULÓ.2. írják meg önök a lehetőségeiket különösen akkor, ha elveszti a munkáját és a gyermeke rákényszerülne tanulmányai befejezésére, de nem kapna munkát.EGY OPTIMISTA 142 526 137 001 133 506 - Elgondolkodtató azért,hogy ha eddig is volt ez a havi 2600 ft-os kedvezmény, erről a munkáltatók miért nem tájékoztatnak? Mondjuk nem lep meg, ez Magyarország sajnos... Ha tartozol 1 ft-tal is, azt keményen behajtják rajtad..De ha neked járna valami,azt nyomozd ki, és fuss utána, mert különben hallgatnak róla... Figyelek és kutatok én is a neten és mindenképpen megosztom itt Veled és mindenkivel ha megtalálom a kérdésre a választ...Amúgy igen, a jelenlegi kormány kissé kapkod és szerintem sokszor azt se tudják,mivel, hol tartanak... A honlapjukon olvastam a fórumon,ahogy ír egy rajongójuk,hogy hát 8 év elrontott dolgait nem tudják ők fél év alatt jobbá tenni! Én nem mondom,hogy az előzőek jobbak voltak... De azt se kérte a jelenlegitől senki,hogy pikkpakk mindent jobbá varázsolni fiúk! Én a lassan járj, tovább érj dolog mellett voksolok... A hamar munka ritkán jó a mondás szerint is... Jobb lenne ha nem kapkodnának, hanem mindent egyesével átnéznének és úgy próbálnának javítani a dolgokon. Ésszel és nem kapkodással... Móni * Kedves Optimista! Indokoltan indulatos hozzászólását rossz helyre címezte. Mi itt ennél az alapítványnál saját szabadidőnkből - meglévő (és menet közben folyamatosan bővített) ismereteink megosztásával - igyekszünk segíteni azoknak, akik nehezen igazodnak el a rendelkezések és hivatalok útvesztőiben. Nem vagyunk sem törvényalkotók, sem azok alkalmazásáért felelős hivatalnokok, sőt álmokkal, reményekkel kufárkodó jövendőmondók sem. A jelenleg meglévő lehetőségek felkutatásával és közzétételével tudunk csak segíteni, mint amilyen ez esetben például a Bursa Hungarica elnevezésű ösztöndíj lehet, ami lehetőséget biztosíthat a felsőoktatásban tanulók számára, hogy a diákhitel mellett ezzel is csökkentsék a szülőjükre háruló terheket. * Kedves Móni! Remélem holnaptól ismét megindul az élet az ünnepek végeztével, és rövidesen találunk valamilyen friss összefoglalót az új rendelkezésekről. Igen, valóban nehéz tájékozódni a különféle ellátások, kedvezmények feltételei között, nem egyszerű olyan világos és könnyen érthető, áttekinthető anyagot találni, amiből tájékozódhat az ember. Ilyenek szoktak lenni a mindenkori szociális tárca tájékoztató füzetei, melyek közül a jövő évre vonatkozó még csak ezután jelenik meg. Addig is tovább figyelem a híreket, tájékoztatókat, hátha sikerül pontosabb infót elcsípnem az adókedvezményre vonatkozóan. Üdv.: Márta - Egy olyan kérdéssel fordulnék Önökhöz, hogy a diákmunka rendszeres jövedelemnek számít-e? 20. életévemet betöltöttem és felsőoktatású intézmény hallgatója vagyok (egyetem).Tehát Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülök és Szoctámot is kapok, és ha hosszabb/rövidebb távú diákmunkát vállalnék, akkor az ebből bejövő jövedelmet hozzá kell-e számolni az egy főre jutó nettó jövedelemhez egy háztartáson belül? * Kedves Érdeklődő Egyetemista! Ismereteim szerint, melyet egy szociális irodán dolgozó ügyintéző is megerősített az alkalmi diákmunka nem számít bele az egy főre jutó jövedelem kiszámításába. Üdvözlettel: Márta - Szeretnék érdeklődni, hogy három gyerek után /esetemben/ mennyi pótszabadság jár? 8 éves fiam tartósan fogyatékos, otthonban él. A másik kettő velünk él. Tavaly májusban mentem vissza 9 év után dolgozni bölcsödébe. Tisztelettel:Kati * Kedves Kati! Egy 2010. szeptemberi tájékoztatót találtam, amely szerint - figyelembe véve az otthon nevelt gyerekek számát - évente 4 nap pótszabadság (anyanap) jár. Üdvözlettel: Márta - Kedves Márta!Korábbi kapcsolatomból 4 gyermekem született.Többévi egyedüllét után élettársi kapcsolatot létesítettem.Közös gyermek nincs.kérdésem,hogy a családi kedvezményt házasság esetén a férj igénybe tudná-e venni,a nevelt gyermekek után,mivel én 74000 ft-os nettó jövedelemmel rendelkezem,ezért nincs jogosultságom rá.Köszönettel,Erzsébet * Kedves Erzsébet! Hiába böngésztem a tájékoztatókat, azokból nem derült ki egyértelműen, hogy ebben a helyzetben mi az eljárás. Javaslom forduljon ezzel a kérdéssel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Ügyfélszolgálatához (Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály) Budapest, V. Hold u. 1., telefon: (06-1) 795-3168 A családi adókedvezményről megjelent írásos tájékoztatójukból számomra nem derül ki egyértelműen, mi is a helyzet a nevelt gyerekekkel. Szóval, talán telefonon pontosabb tájékoztatást lehetne kapni. Üdvözlettel: Márta * Kedves Erzsébet,ha összeházasodnak, a férj is igénybe veheti.http://www.apeh.hu/adoinfo/szja/kozlemeny_csaladi_angyalj.htmlüdv,zsana - Segítséget szeretnék kérni valakitől.2010.március 1-én töltöttem be a 20. életévemet.A magasabb összegű családi pótlékot megszüntették mivel elküldtek az ORSZI-hoz és ott 20%-os egészségkárosodást állapítottak meg , valamint nagy családban élek rajtam kívül édesanyám még 4 kiskorú gyermeket nevel egyedül ,így már szeptember 1-je óta nem kapok semmi féle ellátást,de még továbbra is tanulok június végéig.Ebbe kérném a segítséget hogy valaki tudja-e milyen ellátást tudnék igénybe venni.Előre is köszönöm. üdv.:Viktória * Kedves Viktória! A családi pótlék megszüntetése nincs összefüggésben az ORSZI által megállapított egészségkárosodással. Egy 2009-es rendelkezés óta a családi pótlék még abban az esetben is csak 20 éves korig jár, ha a jogosult tanulmányokat folytat. Javaslom, hogy keresse fel a területileg illetékes önkormányzat szociális osztályát, ahol a körülmények pontos ismeretében felvilágosítást tudnak adni az esetleg igénybe vehető ellátásokról, azok feltételeiről. (Nem mindegy például, hogy nappali, v. esti tagozaton tanul, stb.) Üdvözlettel: Márta - Kedves Márta!Sajnos csak most tudtuk meg hogy,fiúnkra aki most 20éves lessz augusztusban,most fog érettségizni emelt családi pótlék járna 2éves kora óta,mert aszthmás és allergiás.Kérdésem hogy kaphatok-e még rá kiemelt családi pótlékot?Üdv:Katalin! - Tisztelt Tanácsadó!Szeretném megtudni, hogy dysgraphia-s gyermek után, - tankönyvtámogatáson kívül - kérhető-e valamilyen támogatás?Köszönettel: Krisztina * Kedves Katalin! Elnézést a késedelmes válaszért, technikai gondjaim voltak. Ismereteim szerint pár hónapig még igénybe vehetik az emelt összegű családi pótlékot, de javaslom keresse meg a területileg illetékes önkormányzat szociális osztályát, ahol pontos információkkal tudnak szolgálni. Üdvözlettel: Márta - Kedves Márta ! Férjem még 2009 szeptemberében itthon balesetet szenvedett melynek következtében a jobb kéz 3.-4. ujjainak 2 perce hiányzik. Körfűrészen dolgozott , egyébként villanyszerelőként van alkalmazásban. Érdekelne hogy valamilyen pénzbeli ellátás jár-e,ha igen hol kell intézni? Köszönettel Katlin.D - Kedves Márta!Helyileg illetékes önkormányzatnál anyagi helyzetünk miatt segélyt kértem,nagyon segítőkész ügyintéző elmagyarázta,milyen igazolásokat-papírokat szerezzek be,az adható segélyekhez.Van egy 22 éves autónk,annak a forgalmiját is be kell mutatnom.Kérdem én,miért számít az a szegény roncs bele a dologba?Bár jövő hónapban azt is eladjuk.Válaszát köszönöm!Annamari. - Kedves Márta! Segítségét szeretném kérni! Gyermekemet egyedülállóként nevelem 4éves,oviba jár!50%-os étkezési kedvezményt kapok,(de ezt nem értem mert más csoporttársa megkapja a 100%-ot).Illetve én itthon vagyok jelenhelyzetbe munkanélküli,apja kint él Hollandiába gyermektartást nem küld,már kértem a végrehajtást is de sajnos eredménytelen volt.Szeretném megkérdezni,hogy az önkormányzatnál milyen segélyt kérhetnék vagy milyen támogatást??Mert számos ismerősöm aki ugyanilyen cipőbe jár x-időként kapja a segélyt az önkormányzattól!Válaszát előre is köszönöm:Anita * Kedves Anita! Az önkormányzat szociális osztályához érdemes fordulnia, ha a családban az egy főre eső jövedelem 40e Ft alatt van, mert abban az esetben rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülhet, mely a 100%-os étkezési díjkedvezményt is maga után vonja. Bizonyos feltételek teljesülése esetén - erről a szociális osztályon pontos felvilágosítást tudnak adni, - kérheti a gyermektartásdíj állam által történő megelőlegezését is. * Kedves Katalin! Sajnos nem rendelkezem elegendő ismerettel, hogy kérdésére pontos választ adhassak. Úgy tudom, baleseti járadék csak munkahelyi baleset, vagy munkából bekövetkezett minimum 14%-os egészségromlás esetén jár. A baleseti járadékot egyébként az Országos Nyugdíjigazgatási Főigazgatóság folyósítja, ezért érdemes lenne náluk érdeklődnie. * Kedves Annamari! Az említett segítőkész ügyintéző a számára előírt szabályok szerint járt el, melyek szerint bizonyos fajta segélyek odaítélésénél nem csak a család jövedelmét, de a tulajdonukban lévő vagyontárgyak értékét is meg kell vizsgálni. Ez sokszor felesleges akadékoskodásnak tűnhet, de a szociális osztályon dolgozók tapasztalatai alapján elmondható, hogy nem mindig csak az igazán rászorultak igényelnek segélyt. Előfordul, hogy az un. fekete gazdaságban dolgozó, és ott jól kereső emberek sem restek végigjárni a segélyig vezető procedúrát. Ennek kiszűrésére kénytelenek az ügyintézők kérni az öreg járgány papírjait is. * A sajátos nevelési igényű gyermekek a helyközi közlekedésben 50%-os kedvezményre jogosultak, de azt, hogy ezt az ötven százalékot mihez is kell viszonyítani, arra nem találtam támpontot. Ha jól tudom a nevelési tanácsadókban foglalkoznak a részképesség zavarokkal küzdő gyerekekkel, talán ott választ kaphat a kérdésére. Gyermeke iskolájában keresse fel a gyermekvédelmi felelőst, esetleg, ha van iskolai szociális munkást, ők is pontosabb válasszal szolgálhatnak, de legalább a területileg illetékes nevelési tanácsadó elérhetőségét biztosan meg tudják mondani. - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek szüleitől kérhet e az Önkormányzat az óvodai uzsonnáért 80 ft.-ot? Arra hivatkozva hogy a normatíva nem fedezi a napi háromszori étkezést. Válaszát sürgősen várom! Sándorné * Kedves Sándorné! A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó természetbeni ellátás az étkezés 100%-os támogatása, ezért úgy gondolom, hogy nem jogszerű egyéb címen térítési díjat kérni. Feltételezem, hogy az élelmiszer árak emelkedése miatt szűkösnek bizonyuló normatívát próbálják így kiegészíteni egyes nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok. Üdvözlettel: Márta - Köszönöm válaszát, az önkormányzat visszavonta ez irányú határozatát. Tisztelettel :Sándorné * Ennek igazán szívből örülök! - Édesanyám egyedülálló szülőként neveli 4 kisebb testvéremet, és sajnos most beteg lett, a kezelések több hónapig fognak tartani, addig a jövedelmének csak egy töredékét kapja meg táppénz formájában, ami a lakáshitelét épp hogy fedezi. Gyakorlatilag a családi pótlékon kívül így semmi más jövedelme nincs. Próbálok segíteni nekik, de a jövedelem kiesést egyedül nem tudom pótolni (kb. 70 ezer Ft-tal van kevesebb, ennek max. felével tudok segíteni) A kérdésem az lenne hogy milyen jellegű, összegű támogatást, vagy krízis segélyt lehet ilyen esetben igényelni, hiszen ez az összeg még a számlákra is alig elég nem hogy a napi megélhetésre? Már benyújtottam egy kérvényt a helyi Önkormányzathoz, akik 3 X 10 000 Ft-ot szavaztak meg.....a semminél persze több, de nem sokkal. Köszönettel: Kata * Kedves Kata! Sajnos sok biztatót én sem tudok mondani, mert a brutálisan megemelkedett lakáshitel súlyosbítva a betegség miatti jelentős jövedelem kieséssel manapság sajnos elég sok családot érint. Minden esetre érdemes volna kiszámítani az egy főre jutó jövedelmet, ha nem éri el a 39 900.-Ft-ot, akkor a kiskorú gyermekek számára rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igényelhető az önkormányzat szociális osztályán. A helyi családsegítő szogálat adósságkezeléssel foglalkozó szakemberét is fel kellene keresniük, talán tud megoldást találni a helyzetre. Feltehetően a hitel banknál történő átütemezésére, halasztásra tesz javaslatot. Üdvözlettel: Márta - Az egy főre jutó jövedelem 21 800 Ft. A futamidő átütemezése nem biztos hogy a legjobb megoldás lenne, mert így is csak pár ezer ft-tal csökkenne a törlesztőrészlet. Esetleg arról tud-e hogy létezne olyan jogszabály, ami meghatározza hogy évente hányszor, maximálisan mekkora összegű krízis segély igényelhető? Köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Kata * Nos, ebben az esetben mielőbb keresse fel édesanyja az önkormányzat szoc.osztályát, ahol pontos tájékoztatást kap a gyermekvédelmi kedvezmény igényléséről és a hozzá szükséges iratokról. Kérjen pontos tájékoztatást, milyen ellátásokat von maga után a kedvezmény.(iskolai étkezési kedvezmény, tankönyv, beiskolázási, táboroztatási segély, stb.) A krízis segélyről ismereteim szerint az önkormányzatok döntenek anyagi helyzetüknek megfelelően. Üdv.: Márta - Sziasztok! Egyedülállóként nevelem kislányomat, emelt összegű csp-t kapok, 13700 Ft-ot. Érdekelne, hogy igényelhetek-e MÁK kártyát, ha egészséges gyermekről van szó. A vasúti utazáshoz kéne, mivel gyakran utazunk. Az elvira.hu-n láttam a kedvezményeknél, hogy létezik 90%-os mérséklésű menetdíj "magasabb összegű családi pótlékban részesülőknek". Ezen kívül van az feltüntetve, hogy "fogyatékosságban szenvedők", "hallássérült", "vak személy", stb...Ma érdeklődtem a MÁK-nál, hogy kaphatok-e MÁK kártyát. Azt kaptam válaszul, hogy nem, csak akkor, ha fogyatékos a gyermekem. Nem értem, hogy akkor miért van a MÁV honlapján külön kategorizálva ez a menetdíjkedvezmény. Ha valaki tud érdemleges választ adni, nagyon megköszönöm. Üdv, Lilla


Friss hírek

Így történt

Online látogatók

Oldalainkat 13 vendég és 0 tag böngészi