Sajtómegjelenések

Nagy Anna: az egyszülős családok csaknem felének jól jön a segítség iskolakezdéskor

Az Egyszülős Központ munkatársai egyenként 60 ezer forint értékű, iskolatáskát, tolltartót és tanszereket tartalmazó adománycsomagot adnak a pályázó családoknak.

Pannon Tv – Zenevarázslat tábor

Augusztus 6. és 11. között Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész vezetésével zenei művészeti tábort szerveztek. A tábor kimondottan az egyszülős családok számára jött létre Alsómocsoládon. Ez a lehetőség az Egyszülős Központ szervezésében valósulhatott meg, ahol a gyermekek szüleikkel együtt kapcsolódhattak ki a zene segítségével

Nagy Anna: az egyszülős családok élete igazi logisztikai akrobatamutatvány

Az Egyszülős Központ vezetője szerint jelenleg Magyarországon 300 ezer szülő neveli egyedül gyermekét, 90 százalékuk édesanya. Bár az egyszülős családokat sokszor szembe helyezik a nagycsaládokkal, valójában a kettő között nagy az átfedés. Nagy Anna volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

Tegyünk el befőttet hidegen, főzés nélkül – jelige: befőző automata kölcsönözhető!

„Készíts befőtteket, ivóleveket akár tartósítószer és cukor nélkül!” – olyan, mint egy reklámfelhívás, ugye? Pedig erről szó sincs, illetve annyiban mégis, hogy e buzdítás szolgáltatásra hívja fel a figyelmet: az Egyszülős Központ pesti és budai helyszínén egyaránt kölcsönözhetnek a szülők befőző automatát. A szerkezet megkönnyíti és felgyorsítja a munkát, nem meglepő, ha egyre többen szeretnék kikölcsönözni a gépet. 

Nagy nevek a Művészetek Völgyében: Hírességek mondják el kedvenc meséjüket

Hírességek osztják meg a közönséggel kedvenc meséjüket a Művészetek Völgyében, az Egyszülős Központ pedig további programokkal is várja a családokat a rendezvényen.

Átadták a Páratlan Szülő Díjakat

A kormány segíti a családokat, és azon belül is kiemelt figyelmet fordít az egyszülős családok támogatására – mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Páratlan szülő díj szerdai budapesti átadóünnepségén.

A zene lélekhidakat épít: az egyszülős családokat ünnepelték

A hétvégén nagyszabású koncerttel ünnepelték az egyszülős családokat, akik felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. A koncertről Nagy Anna és Várnagy Andrea meséltek.

„Első helyen az elmagányosodás áll”– Egyszülős családoknak nyújtanak segítséget

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha soha nem kellett belegondolni abba, milyen is lehet annak a szülőnek az élete, aki válás vagy haláleset miatt kénytelen egyedül nevelni a gyerekeit. Hatalmas érzelmi és fizikai megterheléssel jár egy ilyen élethelyzet. Cikkünk abban próbál segíteni, hogyan lehet könnyebbé tenni az egyszülős mindennapokat.

Karácsonyi csomagokat adnak át a színházigazgatók –

Az Egyszülős Központ 40 ezer forintos ajándékcsomagot juttat el 200 budapesti és 200 vidéki egyszülős családnak. Az utóbbiaknak ezt a saját városukban az ottani színház igazgatója adja át személyesen.

Válsághelyzetben is segítik az egyszülős családokat

A közösség szerepe a sok esetben elmagányosodó egyszülős családok esetében kiemelt fontosságú – mondta a Magyar Nemzet Online számára készült interjúban Nagy Anna. Az Egyszülős Központ vezetője arról is beszélt, hogy a következő év kiemelt célja a központ hálózatának bővítése határon innen és túl.

Vendég a háznál - Egyszülős Központ már Budán is

Négy éve működik már a világon egyedülálló módon az Egyszülős Központ, amely most Budán is megnyitotta új helyszínét, hogy még több család számára legyen elérhető. Soha nem tervezték, hogy a háború elől többnyire egy szülővel menekülő családok számára is segítséget adhatnak majd. Az elmúlt hetekben viszont erre is volt példa. Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője többek között a budai központban is igénybve vehető szolgáltatásokról és az újonnan induló programokról, valamint az új tervekről is beszélt a Kossuth Rádió Vendég a házban című műsorában. A legtöbb programot önkéntesek segítségével indítják el, akik nagyon változatos ötletekkel keresik meg az Egyszülős Központot. Az ő segítségüknek is köszönhetően tudnak ennyire változatos palettát felmutatni a programok terén - tette hozzá Herenik Dorottya, az Egyszülős Központ operatív vezetője.

Január 1-jétől több mint kétszeresére nő az árvaellátás minimum összege

Január elsejétől több mint kétszeresére nő az árvaellátás minimum összege, és egyszerűbbé, gyorsabbá, így hatékonyabbá válik a tartásdíjak behajtása is. Az intézkedések nemcsak kiszámíthatóbbá teszik a mindennapokat az érintetteknél, hanem jelentősen csökkentik az elszegényedés kockázatát is. A stúdió vendége Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője, aki többek között az árvaellátás és a tartásdíj behajtással kapcsolatos pozitív változásokról, a Központ működéséről és a segítő kezek szolgáltatásról is beszélt.  A beszélgetés 18.30.50 perctől hallgatható meg.

Egyszülős Központ: Több intézkedés is segíti a családokat jövőre

Jövőre olyan törvényi változások lépnek életbe, amelyek hatása a mindennapokban is jelentősen érezhető lesz és segítik majd a családok életét - írta az Egyszülős Központ hétfői közleményében. Januártól egyszerűsödnek és szigorodnak a tartásdíj behajtásának szabályai, emellett több mint duplájára nő az árvaellátás minimuma. A közlemény szerint, több mint 10 ezerrel nőtt azoknak a családoknak a száma, amelyeknek segítséget, szolgáltatást vagy közösséget nyújtottak idén. 2022 tavaszán újabb Egyszülős Központ nyílik Budán - olvasható a közleményben.

Tavasszal nyithat meg az újabb Egyszülős Központ

Tavasszal egyszülős családi segítőközpontat nyitnak Budán – közölte Fürjes Balázs. A budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár jelezte, a munkálatokat már megkezdték, egy egykori banképületet alakítanak át a Magyar jakobinusok terén, amely a Déli pályaudvarhoz közel, kitűnő közösségi közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik. Fürjes Balázs emlékeztetett; tavasszal Nagy Annával, az Egyedülálló Szülők Klubjának elnökével döntöttek arról, hogy egyszülős családokat segítő központot hoznak létre Budán.

Sztárok és gyerekek lepték el a budapesti mozitermet

Jótékonysági filmvetítést tartottak a Cinema City mozitermében, ahol Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Nagy Anna az Egyszülős Központ alapítója és vezetője is részt vett. Speciális élethelyzetű – egyszülős családban, gyermekotthonokban, diabétesszel élő – gyermekeket és a legnagyobb családszervezetek meghívottjait látták vendégül az El a kezekkel a papámtól! film vetítésén. Az eseményen az Egyszülős Központ rajz- és fotópályázatának díjait is kiosztották.