Szolgáltatásaink

Tanulásmódszertani konzultáció Budán

Tanulási elakadásokkal küzdő fiatalok és fiatal felnőttek számára indul tanulásmódszertani konzultáció heti rendszerességgel CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT, felső tagozatos kortól. Olyan területeken nyújt támogatást, mint a tanulási önismeret, tanulási motivációk, képességek, stratégiák és technikák. A konzultáció emellett segíti a felnőttek tanulását, a munka melletti tanulás technikáinak elsajátítását, tanulásszervezési problémák megoldását, valamint a felkészülést a szóbeli vagy írásbeli vizsgákra. 

Kinek ajánljuk?

Olyan tanuló fiataloknak és felnőtteknek, akik maguk is szeretnék eredményesebbé tenni tanulásukat. A konzultációra felső tagozatos kortól lehet jelentkezni (5-12. osztályig), a program egyaránt szól egyetemistáknak és felnőtteknek is.

IDŐTARTAM: A konzultáció hossza 45 perc.

HELYSZÍN: Egyszülős Központ, Buda vagy Online 

JELENTKEZÉS MÓDJA: Email-ben a buda@egyszulo.hu címen. 

A konzultáció Egyszülős Kártyával ingyenesen vehető igénybe.

Az Alapítvány fenntartja a jogot arra, hogy a támogatást egyedileg bírálja el és egyedi döntése alapján válassza ki, hogy kit részesít támogatásban. Általában minden pályázatnál előnyt élveznek azok, akik korábban még nem kaptak támogatást tőlünk. Fenntartjuk a jogot arra is, hogy indokolás nélkül elutasítsuk azok pályázatát, akik a korábbi pályázatok során, vagy valamilyen szolgáltatásunk igénybevétele során rosszhiszeműen jártak el, avagy házirendünket megsértették.

Dr. Sz. Molnár Anna
Dr. Sz. Molnár Anna

Oktattam a hatékony tanulási módszereket fiatal felnőtteknek, segítettem tanulási tanácsadással a tanulmányi elakadások feloldásában. Közös tevékenységben ismertettem az eredményes tanulás technikáit.

Szolgáltatásaink