Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetőjének írását olvashatjátok arról a nehéz helyzetről, amikor a család anya nélkül marad és az apának kell átvenni az összes olyan szerepet is, amit eddig az anyuka töltött be.
Milyen megoldások és kapaszkodók segíthetnek ebben a helyzetben?
„Hogy velem fog felnőni” – válaszolta egy apuka, amikor arról beszélt, hogy mi volt a legfontosabb gondolata, miután a kislánya anya nélkül maradt.
Az anyánk már itt volt, amikor megérkeztünk – nem ismerjük azt, ahol ő nincs, úgy tartozik hozzá a világhoz, mint a Nap. Olyan természetességgel szeretjük, amilyen természetességgel okoljuk minden bajunkért. És sokszor elmondjuk mindkettőt: hogy mennyire fontos és hogy mennyire nem leszünk olyanok, mint ő. Mondhatjuk, hiszen tudjuk, hogy bármit is mondunk, ő mindig itt lesz, soha nem hagy el, ő a feltétel nélküli szeretet szinonimája. „Soha nem megy el” – mondjuk még akkor is, ha az eszünk tudja, hogy ez nem igaz. Tudni tudjuk, de elhinni egészen addig a pillanatig nem hisszük el, amíg valóban el nem megy. Ha szerencsénk van, addigra már felnőttek vagyunk, van saját családunk, van saját életünk, megerősödtünk, megtanultunk megállni a lábunkon. Hogy legalább az egyik része, az a racionális ne legyen olyan reménytelen. A másik, ott legbelül, az az igazi, úgyis az marad: reménytelen. Az anyánk hiányára nincs gyógyír.
És vannak ők, akiknél mindez máshogy alakult: akik nemrégen kezdték az életet és a szeretet, a gondoskodás, a feltétel nélküliség több annál, mint amit 30 év múlva fog jelenteni. Ők még nem építettek fészket és nem erősödtek meg eléggé az önállósághoz. Az ő életükben még támaszokra van szükség – és ha az egyik legfontosabbat elvesztették, akkor sok más támaszra, amelyek segítenek nekik erőssé és önállóvá nőni.
Mi, felnőttek kell, hogy mindent, ami ilyenkor adható, megadjunk nekik. Hogy segítsük az apukákat, akik ottmaradnak olyan feladatokkal, amelyekre sokszor nincsenek felkészülve. „Az apukák sokszor azt gondolják, hogy inkább az anyukák dolga az, hogy a gyerekekkel legyenek, mert az apukáknak inkább az a szerepük, hogy ők legyenek a pénzkeresők a családban. Aztán egyszer csak ott találják magukat egyedül, amikor pénzt is kéne keresni meg gondoskodni a gyerekekről. Csakhogy nem voltak ott korábban, és nem nagyon tudják, hogy is kellene. Elmennek a szülői értekezletre, és egyetlen osztálytársat, egyetlen szülőt sem ismernek, pedig az anyukák azelőtt már minddel összetegeződtek. Két külön világban van az ember: a régi világban is helyt kellene állnia és ebben a másikban is, ahol meg kell tanulnia, hogy hány fokosra kell melegíteni a cumisüveget, hogy kell kivasalni a gyerek blúzát, és mi a tanító néni keresztneve.”- mesélte egy apuka, aki váratlanul, egyik pillanatról a másikra maradt magára három gyerekkel.
Hogy a döntéshozók ott segítsenek, ahol nekik van dolguk. Ma Magyarországon 55 ezer olyan gyerek él, aki elvesztette az egyik vagy mindkét szülőjét. Januártól a valamivel több mint havi 24 ezer forint helyett 50 ezer forintra emelkedik az árvaellátás minimuma, ami már érezhető változás. Amitől könnyebb lehet az élet. Az 55 ezer gyerekből, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elvesztették, ez 42 ezer gyereknek jelent majd havonta több lehetőséget.
Hogy azok a szervezetek – civilek, államiak -, amelyek a gyerekekért, a családokért vannak, megérezzék azt a hiányt, amit az ő feladatuk kitölteni. Az Egyszülős Központban olyan gyerekek vannak, akik körül a mindennapokban egyetlen szülő van. Azoknak a legjobb, akik csak státuszukban „egyszülősök” – apa vagy anya, még ha külön lakásban él is, része az életüknek. Sajnos nagyon sok gyerek van, ahol az egyszülősség szó szerint is igaz. Nekünk az Egyszülős Központban dolgunk és felelősségünk, hogy tudjunk adni olyan lehetőségeket, teremteni olyan helyzeteket, kovácsolni olyan közösségeket, ahol lehet tartozni másokhoz. Hiszen a valahová tartozás mindenkinek, felnőttnek és gyereknek is, alapvető emberi igénye és joga.
Hogy mi, barátok, szomszédok, nagynénik és keresztapák, akik ezek körül a családok és gyerekek körül élünk, vegyük észre, hogy dolgunk van. Abban, hogy néha bekopogunk egy tál sütivel vagy ha közelebbi a viszony, szervezünk valami olyan programot, amit csak nők tudnak: „csajos” program a kislányokkal vagy összebújós mozizás a kisfiúkkal. Közös kirándulások, ahol apukák és anyukák is vannak, közös főzések, ahol a gyerek kezébe lehet adni a fakanalat, közös élmények, ahol meg lehet élni az örömet.
Május első vasárnapján az anyukákat ünnepeljük. A rákövetkező napon pedig azokat, akiknek ezen a vasárnapon nincs kit köszönteniük. Gondoljunk rájuk szeretettel, melegséggel és gondoskodással.
Egyszülős Központ - Egy hely – Egy esély – Sok találkozás