Kanapé | TÖRTÉNETEKApa eldőlt – Gabó története az egyszülőségrőlJune 24, 2017|GabóPontosan emlékszem a napra, amikor egyszülő lettem. Nem elvált, hanem özvegy. Pontosan emlékszem a napra, amikor „egyszülő” lettem. Január első vasárnapja volt sok évvel ezelőtt. Csodásan esett a hó, de sütött a nap, és a szerelmem azt mondta, hogy öltöztessem fel a gyereket, elviszi a Normafához, hogy a hóesésben sétáljanak. A kicsi fiú akkor 2 éves volt, még csak pár szót tudott mondani, de a legbiztosabb és legfontosabb szava az „apa” volt. Az emberek összeszaladtak vasárnap délután ott a Normafánál, amikor látták, ahogy egy apuka összeesik mellette egy kétévessel. A gyerekem volt ott vele, amikor meghalt, végignézte az apja halálát, és azt, ahogy a mentők megpróbálják őt újraéleszteni. Egy nő vállalta, hogy a gyereket hazahozza nekem a rendőrökkel. Amikor kiszállt a rendőrautóból és átadta a gyereket, a tekintetében láttam, hogy őt is megrázta, hogy milyen fiatal özvegy vagyok, egy kicsi gyerekkel. Az ő tekintetében láttam először, hogy egyszülő lettem. A rendőrök felajánlották, hogy velem maradnak, amíg megérkezik valamilyen családtag, mondtam, hogy nem kell, jól vagyok. Azt hiszem, hogy ekkorra az agyam már is átkapcsolt az egyszülős túlélő üzemmódba, hogy ez van, mi már csak ketten vagyunk, nem lehet mindig mellettem valaki. A kisfiam tekintetét kerestem azonnal, amikor átadták nekem, azt akartam, hogy azt lássa szememben, semmi baj, itthon van, biztonságban van. Az ő kis baba nyelvén rögtön mondta, hogy „apa eldőlt” és mutatta a kis kezét, hogy fáj neki, mert az apja a szívinfarktussal járó izomgörcsben megszorította a kezét, amikor összeesett. Amíg néhány barát és a családtagok megérkeztek, pontosan emlékszem mi pörgött le a fejemben: ha lenne egy puskám és nem lenne a gyerek, most fejbe lőném magam, mert már nincs értelme semminek, én vele együtt meghaltam, mert ő volt életem szerelme, a férjem, a legjobb barátom. De nem volt puskám és ott volt a gyerek, így a következő gondolatom az volt: nem tehetem tönkre a gyerekkorát, az életét egy depressziós anyával. Nem zuhanhatok meg, ezt most meg kell csinálnom egyedül is. Vettem egy nagy levegőt, mint, aki egy hosszútávú víz alatti úszásra készül. Ennek 13 éve. 28 évesen lettem özvegy és egyedülálló anya, és azóta csak néha jöttem fel a felszínre levegőt venni. (Fotó: David Sobolewski) A legtöbb ismerősemnél ez egyáltalán nem téma, nem tudnak mit kezdeni a családi állapotommal, egyszerűen nem tudnak erre reagálni az emberek, még a legjobb barátaim se. A halál nem téma, a halál nem trendi, a halálról jobb nem beszélni. Talán nem akarnak megbántani a kérdésekkel, talán úgy látják, jól vagyok. Sok ismerősöm nem is tudja, mi a helyzet. Van olyan, aki inkább szinglinek kezel, vagy valamiféle feminista állatnak, aki így érzi magát jól a bőrében, mert az úgy gondolom sokkal emészthetőbb számukra, mintha egyszer is belegondolnának abba, hogy özvegy vagyok. Tulajdonképpen azt hiszem, én óvok másokat, amikor ezt nem teszem témává, én nem akarom őket bántani, összezavarni. Csak én tudom és a fiam, hogy milyen egyszülős családban élni. Meg Ti, akik ezeket a sorokat olvassátok. És Te? Te, hogyan lettél egyszülő? (gabó)Tags:özvegyanyaegyedülállófiúszülő