Konyhapult | GASZTROÉn vagyok a nő, aki utál főzni. És nem is fog.June 24, 2017|Serdült ViktóriaHogy miért? Mert nem okoz élvezetet, mert mással akarom tölteni a szabadidőm és mert senki nem kényszerít rá. „A férfi szívéhez a gyomrán vezet az út.” „Az tud főzni igazán, aki szeret enni.” Én nem tudom, ki találta ki ezeket a közmondásokat, de a helyzet az, hogy szerető párkapcsolatban élek és imádok enni – a főzés, nos, az viszont soha nem tartozott a kedvenceim közé.Mindig csodáltam azokat a barátnőimet, akiknek benyúltak a hűtőbe, és bármit is találtak, egy óra múlva már az asztalon gőzölögtek a finomabbnál finomabb fogások. Nincs mit szépíteni, az én hűtőmben jelenleg egy fél citrom, néhány szem paradicsom, pár deka vaj és egy szelet csoki árválkodik. Aki ebből meleg vacsorát készít, annak azonnal odaítélem a Michelin-csillagot. Én viszont inkább megmaradok úgy, ahogy vagyok: a nő, egyáltalán nem szeret főzni. Nem arról van szó, hogy nem tudok. Igazából, ha kell, bármit megcsinálok (oké, a Wellington-bélszínt talán nem), és a pasim szerint nagyon is jól. De sem ő, sem én nem töltünk túl sok időt a konyhában, és soha nem is kérte, hogy tegyek így (meg amúgy is, hisz abban, hogy ha mindketten dolgozunk, akkor nem az én feladatom a főzés). Mindketten eszünk a munkahelyen, a reggeli zabkása elkészítését azért nem nevezném főzésnek, ha pedig este éhesek vagyunk, még élvezzük is, hogy elsétálunk kettesben valamelyik közeli kifőzdébe pár falatért. Ha jobban belegondolok, már az édesanyám sem szeretett főzni. Tette, mert muszáj volt. Kavarta a levest, sütötte a húst, én pedig már a körfolyosón állva is éreztem a mennyei illatokat. A mai napig imádom a főztjét, de tudom, hogy ha lett volna rá lehetősége, szívesebben töltötte volna a konyhán kívül a szabadidejét. A nővéremmel hasonló a helyzet: reggel nyolckor megy el otthonról, este hétre ér haza, de ahelyett, hogy leülne öt percre pihenni, máris rohan a tűzhely mellé. Mert a főzés a nő dolga. Az anya dolga. Mert mit szólnának a szomszédok, ha egyszer-egyszer pizzát rendelne, vagy – ne adjisten – vajaskenyér lenne a vacsora szalámival. Márpedig én nem főzök. És amíg nem kötelező, nem is fogok, tőlem vetheti rám bárki a követ. Hogy miért? (Fotó: Pablo Charnas) Mert nem élvezem Engem nem nyugtat meg a főzés, és nem kapcsol ki. Nem élvezem kavargatni a mártást, és nem jövök lázba egy új szakácskönyv látványától. Utálom, hogy úszik a konyha, hogy mosogatni kell, hogy elfogy 10 perc alatt, amivel én két órát töltöttem. Irigylem azokat, akiknek élvezetet jelent a vacsora elkészítése. Én soha nem fogok közéjük tartozni. Mert elveszi a szabadidőm Dolgozom. Sokat. Hétvégén is, ünnepnapokon is, vagy éppen este, amikor mások a Barátok közt legújabb epizódját nézi a tévében. Nagyon kevés a szabadidőm, ami van, azt pedig szeretném hasznosabban eltölteni. Például azzal, hogy a párommal vagyok. Vagy lemegyek spinning órára. Esetleg azzal, hogy találkozom a barátaimmal (és elmegyünk enni valamit). De ha emellé még az esti főzést is be kellene illesztenem, szinte semmire nem maradna időm. Mert senki nem igényli Ha gyermekeim lesznek, természetesen fogok nekik főzni (élvezni akkor sem fogom). De most, hogy még csak ketten vagyunk, semmi szükség rá. A páromat nem érdekli, mit eszik, soha nem volt ínyenc. Ha nekiállok valaminek, szívesen megeszi, de soha nem kényszerít arra, hogy vacsorát főzzek neki. Sőt, kivasalja az ingjeit, takarít és ki is mos, megosztjuk a házimunkát. Így szeret, ahogy vagyok, nem kell hozzá négyfogásos menü. Mert (még) megengedhetem magamnak Ezen nincs mit vitatkozni, a főzés a legolcsóbb opció. Én sem vagyok gazdag, ezért néha el is gondolkozom rajta, hogy talán jobban kijönnék, ha dobozban hordanám magammal az ételt. De egyelőre azért (is) dolgozom ilyen sokat, hogy főzés helyett megvehessem a 800 forintos menüt a menzán. Nem szórom a pénzt, és ha költök is ételre, megnézem az árát. De nekem megér ennyit ez a luxus. És amíg valami csoda folytán rá nem jövök, hogy a főzés szuper dolog, addig így is fog maradni.Tags:főzéskapcsolatpárkapcsolatmunka