Demeter Viktor ösztönösen jól neveli, és rajongásig szereti hatéves lányát. Akkor is, ha egyedülálló szülőként, látásképtelenül kénytelen terelgetni a gyermekét. A koronavírus-járvánnyal pedig újabb nehezítéssel kell megküzdenie a családnak, hiszen Viktor masszőrként szinte minden bevételétől elesett. Először 2016-ban olvastam Viktorról. Már akkor is megragadott és meghatott a vak édesapa története, aki mindent megtesz, hogy az – akkor még – 2 éves pici lánya semmiben se szenvedjen hiányt. Aztán pár hete az Egyszülős Központ alapítójával készítettem interjút arról, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a gyermekeiket egyedül nevelőknek a mostani veszélyhelyzetben. Nagy Anna épp a beszélgetésünk alatt kapott segítségkérő levelet Viktortól. Nem sokkal később felhívtam Viktort, és interjút kértem tőle. Miközben beszélgettünk, épp akkor érkezett meg az Egyszülős Központ segélycsomagja az otthonába. Mi más ez, ha nem sorsszerű események sorozata? Hiszek abban, hogy vannak olyan történetek, beszélgetések, melyeknek valamiért meg kell íródniuk. Tovább a teljes cikkreTags:gyermekegyedülállókoronavirus