Kanapé | TÖRTÉNETEKHogyan lesz igazi férfi a fiaimból, ha nincs édesapjuk?September 13, 2018|egyszulo.huAmikor egy édesanya megözvegyül, a bénító fájdalom mellett arra is kell gondolnia, hogyan nevelje tovább gyermekeit. Az amerikai fővárosban élő középiskolai tanár, Marjorie Brimley – aki blogot is ír megpróbáltatásairól – hasonló gondokat él át, őt azonban leginkább az aggasztja, hogyan lesz így példaképe a fiainak. A Washington Post című lapban megjelent cikkének fordítását teljes változatban közöljük. Hosszú évekkel ezelőtt egy nagy középiskolában tanítottam, ahol volt egy problémás gyerek, és értekezletet tartottunk, hogyan tudnánk neki segíteni. Az egyik kollégám azt mondta: „meghalt az apja, és az édesanyja egyedül neveli. Mit is tehetnénk?” Minden tanár, köztük én is, egyetértésben bólogatott. Soha nem találtunk megoldást a problémájára, biztos, hogy próbáltuk, csak már nem emlékszem, hogyan. Mostanában sokat gondolkozom ezen a találkozón. De ahelyett, hogy a fiún járna az eszem, a saját három gyerekemre gondolok. Az édesapjukat rövid küzdelem után elragadta a rák, és már csak én vagyok nekik. Egyedülálló anyuka lettem. Hatalmas feladat a nevelésük, de őszintén bevallom, a lányom életében játszott szerepem nem aggaszt. Valamennyire tisztában vagyok vele, hogy milyen akadályokkal kell majd megküzdenie az életében, és azt is, hogy ilyenkor mit kell majd neki mondanom. A két fiammal kapcsolatban már nem vagyok ilyen határozott: még nagyon kicsik, de az előttem álló feladat ijesztőnek tűnik. A kosárlabda szabályaitól kezdve a Csillagok háborújáig mindenben úgy érzem, megbuktam. Hiába mondja nekem mindenki, milyen nagyszerű anya vagyok, a kollégám egy évtizeddel korábbi szavai most is kísértenek. Nem azért, mert nyilvánvalóan előítéletes volt, hanem mert egyetértettem vele. Azt gondoltam, tényleg az apja hiánya miatt ilyen problémás a gyerek. Utána sok egyedülálló anyukát ismertem meg, de ilyen mondat soha nem hagyta el a számat. Úgy gondoltam, a harmincas éveimre nyitottabb lettem, az egyszülős barátaim remek munkát végeztek, és biztos voltam benne, hogy semmi baja nem lesz a gyerekeiknek. De ha őszinte akarok lenni, az előítéleteim megmaradtak, és valahol mélyen hálát adtam érte, hogy a gyerekeimnek van édesapja, aki meccsekre viszi őket, hot dogot süt nekik vasárnaponként és együtt bicikliznek. Volt nekem, így tudtam, hogy a gyerekeim nevelésében minden rendben lesz. Azt hiszem, mindannyiunk megerősítést akar, hogy a gyerekei boldog és intelligens felnőttek lesznek. Jelenleg azonban úgy érzem, nagyon nehéz lesz elérnem ezt a célt. A hozzám hasonló anyák nagyon sok tanácsot kapnak, szinte minden cikkben azt írják, hogy egy férfi példaképet kell találni a fiúknak, akivel időt tölthetnek, és néha hagyni kell őket „vadulni”. Mások azt mondják, vigyázzak, ne engedjek meg nekik túl sok dolgot. Az egyikben még azt is írták, hogy vegyek nekik játékfegyvert, amit én borzasztó ötletnek tartok. Ezek a cikkek engem inkább csak abban erősítenek meg, hogy fogalmam sincs, mit csinálok. Az aggodalmaimat megosztottam néhány barátommal, és mindannyian támogattak. Azt mondták, nem lesz a fiúkkal semmi baj, de a társadalom mindig mutat valamit, ami elbizonytalanít. Keressek nekik férfi edzőket? Focizzak velük minden délután? Teljesen elszúrom a nevelésüket, ha nem adom be őket cserkésznek? Sok módon még mindig lebénítanak a fiúkat egyedül nevelő anyákkal szembeni előítéleteim, csak most magammal szemben érzem ugyanezt. Az egyik nap találkoztam egy szomszédommal, aki jól ismeri a családomat, és erről meséltem neki, amikor közbevágott. „Marjorie, azt szeretném, hogy tudd, engem is egyedülálló anya nevelt fel” – mondta. Évek óta ismertem, de most először nyílt meg előttem. Elmesélte a fantasztikus dolgokat, amiket az anyja megtett érte, majd szünetet tartott és ennyit mondott: „Azt akarom, hogy tudd, az édesanyám tanította meg, hogyan legyek férfi”. Sírni kezdtem, hiszen ekkor jöttem rá, hogy ez volt számomra a legfontosabb kérdés: meg tudom-e nekik tanítani, hogyan legyenek férfiak. Úgy tűnt, pontosan tudta, mire gondolok. „Sok dolog aggaszt, de hidd el, a legfontosabb dolgokban meg fogod tudni nekik tanítani” – mondta. Talán igaza van, talán nem arról szól a dolog, hogy megmutatom, mit csinálnak a férfiak. Talán a férfivá válás lényege valami más, valami megfejthetetlen. Talán nem kell állandóan áthívnom a férfi barátaimat, hogy mindent megmutassanak nekik. Talán a fiaim látják, hogyan küzdök meg a mindennapi dolgokkal és látnak bennem olyan tulajdonságokat, amik segítik őket jobb embereknek lenni: nyitottság, eltökéltség és egy egészséges adag kitartás.Tags:özvegyegyszülőédesanya