Rendelő | JOGI & LELKI SEGÉLYPál Feri: Ne szégyellj segítséget kérni, amikor szükséged van ráOctober 3, 2018|Dobos ViktóriaMit tudhat arról egy katolikus pap, milyen az élet egyedülálló szülőként? Ha azonban ez a pap egyben mentálhigiénés szakember és lelki gondozó is, sőt mi több, Pál Ferinek hívják, már könnyebb megérteni, miért gyűltek össze olyan sokan múlt pénteken az Egyszülős Központban. Az atya több mint másfél órán keresztül mesélt önbecsülésről, mélypontokról, sőt még az anyákat érő bűntudatról is – előadásának végén pedig még az is válaszokat kapott kérdéseire, aki nem is keresett. Fotó: Egyszülős Központ Mindenki tudja, milyen padlót fogni és mélypontra kerülni, nagyon kevesen olyan szerencsések az életben, hogy ne tapasztalják meg ezt az érzést. Nincs ez máshogy az egyedülálló szülőkkel sem, de annak, hogy a nehéz helyzetekkel hogyan küzdünk meg, semmi köze nincs ahhoz, milyen a családi állapotunk. Mint ahogy az a sokat hangoztatott állítás sem igaz, hogy „minél nagyobb a baj, annál kevésbé eredményes a megküzdés”. A megküzdés minőségével ugyanis semmi nincs szorosabb összefüggésben, mint az önbecsülés – ezzel a képességgel azonban sajnos csak az emberek nagyon kevés százaléka rendelkezik. Hogy ezt érzékeltesse, Pál Feri egy nagyon egyszerű példát hozott fel. Mi történik akkor, ha valakit meghívunk vendégségbe, főzünk neki egy adag levest, de az nagyon sós lesz. Már erre az egyszerű szituációra is ötféle válasz lehetséges. Előfordul, hogy támadóan lépünk fel a másikkal szemben, és azt vágjuk oda hozzá, hogy akkor ő biztos jobban meg tudta volna csinálni az ételt. Sokan vannak, akik a kritika hallatán sírni kezdenek és önmagukat hibáztatják. Ennek az önbántalmazó kommunikációnak egyszerű oka van: ha így teszünk, a bántalmazás már korábbról ismerős nekünk, és a részvéten túl biztonságérzetet is ad. Ha a harmadik utat választjuk, okoskodni kezdünk: biztos azért lett sós a leves, mert másfajta fűszert használtunk. Ilyenkor távolságot tartunk a saját negatív érzéseinktől. Negyedik lehetőségként az sem kizárt, hogy másról kezdünk beszélni – azaz tereljük a kommunikációt. De mi az ötödik lehetőség? Bármilyen furcsa is azonban, a felnőtt lakosság mindössze öt százaléka tud hasonló helyzetekben hatékonyan kommunikálni: nem támadóan, nem önbántalmazón, nem terelve és nem okoskodva – hanem hitelesen. Úgy, hogy elismeri a hibáját, jelen esetben azt, hogy elsózta a levest, nem tagadja a realitást, hanem szembenéz vele, ehhez pedig önbecsülés kell: az, hogy pozitív érzelmi viszonyban legyünk saját magunkkal. Hiszen ha nincs önbecsülésünk, akkor állandóan bántjuk magunkat. Fotó: Egyszülős Központ Nagyon sokan esnek abba a hibába is, hogy folyamatosan másokhoz hasonlítják magukat, és mindig magukat hozzák ki vesztesnek. Persze ez könnyű, hiszen olyan sokat csináltuk már, hogy biztonságérzetet ad, egy olyan világban élhetünk általa, amit már ismerünk. Csakhogy ez a biztonságos világ előbb-utóbb a börtönünk lesz, ahol mi vagyunk a vesztesek. De mégis mit lehet tenni az önbántalmazás ellen? Semmi mást, csak azt, hogy eldöntjük: mától kezdve abbahagyjuk, mert kiöli belőlünk a lelket. Ez nem egyszerű, de nincs más módja, le kell tenni a tarisznyát, ami a vállunkat nyomja. Nem fog elsőre menni, nem fog másodszorra sem, mindig vissza fognak jönni a félelmeink, de ha sokszor megtesszük egymás után, előbb-utóbb rá fogunk jönni, hogy mennyivel könnyebb nélküle. Ugyanez hatványozottan igaz a nőkre, és még inkább az egyedülálló szülőkre. A nőknek ugyanis nehezebb megtalálni az önbecsülést: nemcsak azért, mert 90 százalékuk elégedetlen a saját testével, hanem azért is, mert a nők máshogy gondolkoznak: mindent átrágnak, kombinálnak, ahogy a szociológia hívja: „kérődzve gondolkoznak”. Arra a kérdésre sem egyszerű a válasz, hogy egyedülálló szülőként hogyan lehet önbecsülésünk és hogyan érhetjük el, hogy a gyerekünk ne sérüljön. A legfontosabb tudnivaló ilyenkor az, hogy merjünk segítséget kérni! A gyereknevelés nem egyszemélyes feladat, de ha az élet így hozta, egy percig sem szabad szégyellni, ha segítségre van szükségünk. Rendkívül fontos az is, hogy a kicsivel már magzati korban kialakítsuk a kapcsolatot, mert számos kutatás kimutatta már, hogy ennek elhanyagolása rossz hatással van a gyermekre születés után. Mint ahogy az is, hogy ne hagyjuk sírni, mert a csecsemő fejletlen idegrendszere edződni nem, csak sérülni tud. Az egyszülősök közül sokakat gyötör bűntudat is, amiért úgy érzik, rosszul nevelték a gyereküket. Azonban ilyenkor sem szabad, hogy a félelmeink irányítsanak bennünket, ugyanúgy, ahogy a többi csomagot, ezt is le kell tennünk: mondjuk ki őket, vagy írjuk le egy papírlapra és égessük el, az eredmény ugyanaz. A legfontosabb a végén úgyis az, hogy a gyerekeinkkel rendezzük a viszonyt: ismerjük el, ha valamit rosszul csináltunk, merjük kimondani, hogy sajnáljuk, ha valamit elrontottunk és ami a legfontosabb: mindig tegyük hozzá, hogy szeretjük őket.Tags:Pál FeriEgyszülős Központelőadás