Kanapé | TÖRTÉNETEKSzilvia blogja: Ilyen az élet kisbabás egyszülőként nyáronAugust 3, 2018|Szilvia blogjaItt a nyár, mindenki jön-megy, a szülők örülnek, mert nem kell lekötni a babát, nem kell annyit foglalkozni vele, hiszen a sok program eleve lefoglalja. Egyedülálló szülőként megtapasztalom, hogy esetünkben ez sem így van. Illusztráció: Liana Mikah/Unsplash Egyedül programra menni a babával ugyanis inkább fárasztó, mint feltöltő, hiszen végig nekünk kell rá figyelni. A nyaralás pedig meg sem fordul a fejemben. Persze, ha meg is fordulna, anyagilag akkor sem azt az időszakot éljük, amikor ez beleférne. Mivel nem vezetek, így az sem opció, hogy néha elmenjünk ide-oda a környéken. Így marad a kevés helyi rendezvény, a jól bevált udvar, kert, illetve a község kis játszótere. Lehet, hogy a kislányom nem fogja egyéves koráig a fél országot látni, külföldről pedig ne is beszéljünk, lehet, hogy nem fogja magát komfortosan érezni több ezer ember között, sőt, az is lehet, hogy más, hasonló korú gyerekekkel is kevesebb lehetősége lesz találkozni. Megtanulja viszont, hogy hogyan kösse le magát, korán megérti, hogy az egyszerű játékokkal is lehet kreatívan játszani. Megtanulja feltalálni magát és tudni fogja a kevésből is a legjobbat kihozni. Talán nem fog nagy medencékben lubickolni több száz más gyerekkel, de tudni fogja, milyen jó az udvaron a fürdőkádban pancsolni. Ha más körülmények között nevelkedne, akkor sem lennének mások az elveim. Manapság az a szokás, hogy a babákat kiskoruktól kezdve mindenhova cipelik. Azt állítják, hogy úgy nem fognak félni az emberektől és barátságosak lesznek. A helyzet viszont az, hogy az állandó programok nem a gyerekekről, hanem a szülőkről szólnak. Gyakran ki lehet mozdulni, nem kell megtanítani a babát önállóan játszani, egyáltalán kevesebbet kell vele foglalkozni. Amikor pedig a gyerek már nagyobb, a legdrágább, legcsillogóbb játékkal sem tudja majd magát két percnél tovább lekötni. Mert megszokta, hogy mindig van valami program, igényli a rengeteg ingert, sőt, ahogy egyre nagyobb lesz, követelni is fogja. Nem egy ilyet láttam már. Éppen ezért csöppet sem bánom, amikor azt látom, hogy a kislányom órákig képes egyszerű, színes karikákkal eljátszani. Nem bárom, ha az állatoknak örül, nem pedig a legújabb játéknak. Hálás vagyok érte, hogy a zajos rendezvények helyett megtanulja megfigyelni a természetet. Persze lehet, hogy a mai világban teljesen elmaradottak a nézeteim, de tudom azt, hogy nem vagyok egyedül ezekkel. Mivel mindez nem attól függ, hogy valaki klasszikus családban, vagy egyedül nevel gyerekeket. Természetesen tény, hogy egyszülőként jóval kisebb a mozgásterünk, hiába szeretnénk megmutatni a világot, valószínűleg nem lesz rá lehetőségünk. A szűkös erőforrásainkból azonban mi is kihozhatjuk a legtöbbet: megmutathatjuk, hogy nem kellenek drága játékok ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Nem kell messzire menni ahhoz, hogy kikapcsolódjunk. Nem kell zsúfolt programnaptár ahhoz, hogy valódi élményeket szerezzünk. Gyermekeinknek két dologra van sokáig szüksége: az osztatlan figyelmünkre és az időre, amit csak nekik szánunk. Ezek azok, amiből manapság sokaknak nagyon kevés jut. Egyszülőként persze igencsak nehéz az időnkkel és az energiánkkal jól sáfárkodnunk. Ha azonban sikerül, megadtuk a legtöbbet, amit egy szülő adhat a gyerekének. És emiatt egy percig nem kell szégyenkeznünk. Épp ellenkezőleg.Tags:nyárnyaraláskisbabaegyszülő