Egyedülálló Szülők Klubja Kőbánya

Egyszülősként nagyon sok, és sokféle probléma merül fel nap mind nap, amit nehéz vagy lehetetlen megoldani egyedül.
Az összefogásban, közösségben erő van, információ van, kapcsolati tőke, lehetőség, odafigyelés, az egymás segítés lehetősége. Ezzel a hittel és meggyőződéssel indítjuk el Kőbányán is az Egyszülős Klubot, hogy itt a gyerekét/gyerekeit egyedül nevelő szülő, egy ilyen bázist talál. Legalább is szeretnénk egy olyan pont lenni számukra, ahol lehet segítséget kérni, ahol meghallgatást, támaszt kaphat, akinek éppen szüksége van valamelyikre. Közösséget szeretnénk építeni, olyan programokba bevonni a tagokat, amik által kikapcsolódhatnak, pihenhetnek, élményt szereznek, vagy akár szakemberek által új tapasztalatokat szerezhetnek. Bízunk benne, hogy meg tudjuk teremteni a lehetőséget, hogy szükségükben támogatásra leljenek itt