Egyszülős Központ - Bemutatkozás
Az alapítvány 2005 óta segíti az egyedülálló szülőket. Valljuk, hogy mind egyedülálló szülőként, mind egyszülős családban felnövő gyermekként mindenkinek joga van az egyenlő esélyekhez és lehetőségekhez. Civil szervezetként többféleképpen támogatjuk azokat a szülőket és gyerekeiket, akik bármilyen oknál fogva – válás, haláleset, örökbefogadás, egyedül vállalt terhesség, stb. – egyszülős családban élnek.
Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek, és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait. A Központ építésekor a legszükségesebb dolgokban való segélynyújtáson túl a szülők mindennapjainak megkönnyítését is célul tűztük ki. A földszinten kialakítottunk egy játszóházat és egy presszót, közösségi terünkben akár tornaórákat is tartunk.
A Központ segítő és közösségi tér is egyben: sokféle gyakorlati segítséget nyújtunk, rendszeres programokat, képzéseket szervezünk, támogató közösséget építünk az egyszülős családban élő szülőknek és gyerekeiknek. A hozzánk fordulók itt lehetőséget kapnak különböző szakemberek – coachok, pszichológusok, trénerek – vezette csoportokra járni, ahogyan jogi és munkaügyi témákban is kompetens segítséget kaphatnak. Ezen kívül különböző közösségi programokkal, sportolási lehetőséggel is várjuk őket. A gyermekeket délutánonként korrepetálásokkal segítjük, melynek segítségével a tanulást nem mint kötelezettséget, hanem mint élményt élik meg.
Azok a szülők, akik ténylegesen egyedül vannak, gyakran sehova nem mehetnek a gyerekük nélkül, sokszor nehéz időt találniuk arra, hogy saját magukról gondoskodjanak.
Mi minden történt a központ megnyitása óta? - 26 évszak az Egyszülős Központban.