Jó anya vagyok így? A váltott elhelyezés erkölcsi dilemmái

Bár sokan állítják, hogy a váltott elhelyezésnek árnyoldalai is vannak, mi a volt férjemmel nem bántuk meg, hogy mellette döntöttünk. Nálunk úgy működik, hogy a kisfiunk egy teljes hetet az apukájánál tölt, a következőt pedig velem, minden vasárnap délután 3 órakor cserélünk.
Jó anya vagyok így? A váltott elhelyezés erkölcsi dilemmái

Kanapé | TÖRTÉNETEKJó anya vagyok így? A váltott elhelyezés erkölcsi dilemmáiMarch 19, 2018|LivillaBár sokan állítják, hogy a váltott elhelyezésnek árnyoldalai is vannak, mi a volt férjemmel nem bántuk meg, hogy mellette döntöttünk. Nálunk úgy működik, hogy a kisfiunk egy teljes hetet az apukájánál tölt, a következőt pedig velem, minden vasárnap délután 3 órakor cserélünk.   Mindez azért alakult így, mert apuka munkabeosztása ezt teszi lehetővé: két műszakban dolgozik, és a délelőttös hetén van nála a gyermek, amikor délután és este együtt tölthetik az időt, közösen tanulnak, játszanak, mert erre a délutános héten nem lenne alkalom. Az én munkahelyemen tudtak alkalmazkodni hozzám, így amikor nálam van a kisfiam, akkor korábban elmehetek érte az iskolába, ezeket az órákat pedig a következő héten dolgozhatom le, amikor egyedül vagyok. Én hétvégén nem dolgozom, a volt férjem a szabad heteire időzíti az esetleges hétvégi munkát. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy ennek a felállásnak vannak erkölcsi kérdései. Sokszor megkaptuk már mi is, hogy nem a gyermek érdekeit tartjuk szem előtt. Mi úgy gondoljuk, teljesen mindegy, hogy egy házasság vagy életközösség milyen ok miatt szűnik meg, az addig teljes családban nevelkedett gyermek mindenféle szempontból megsínyli az érzelmi biztonság elvesztését, a szülei kapcsolatának válságát. Ő nem tehet semmiről, ilyenkor a legtöbb, amit a szülő tehet, hogy ha kell százszor és ezerszer elmondja neki, őt az apukája és az anyukája is nagyon szereti, ne okolja magát azért, amiért már nem értik meg egymást. Fokozottan megviseli a gyermeket ez a helyzet akkor, ha a lakóhelye is változik, esetleg más intézménybe is kerül, eltávolodik a megszokott barátaitól, nevelőitől, és a környezettől, amiben felnőtt. A legfontosabb tudnivalók A váltott elhelyezés nem egyszerű dolog, csak és kizárólag akkor működik, ha mindkét szülő – és a gyermek is – beleegyezik, minden kérdést tisztáznak és a bíróságon is bejelentik a szándékukat. A két szülőnél töltött egyenlő mennyiségű idő jelenthet egy- vagy kétheti váltást, egy hét több részre történő elosztását, függően attól, hogy például egy iskolás gyermeknek milyen különórái vannak, a szülőknek milyen a munkaidő-beosztása, dolgoznak-e hétvégén, mikor látogatják a nagyszülőket. Együttműködés szükséges a logisztikai feladatok megoldásában is, figyelembe kell venni, hogy például melyik szülőnek van autója, ki az, aki a közösségi közlekedést veszi igénybe. Fontos, hogy ha a gyermek bölcsődébe, óvodába, iskolába jár, akkor ugyanabban az intézményben maradjon akkor is, ha az édesapjánál, és akkor is, amikor az édesanyjánál lakik. Ezért alapvető feltétel, hogy az elvált szülők lakóhelye megfelelő földrajzi közelségben legyen egymáshoz, és az intézményhez is. Ennek akkor is így kell lennie, ha a közös családi otthont anyagi okok miatt el kell adni, és a két szülő más-más helyre költözik. A szülők anyagi helyzete azért lényeges, mert egyikük sem fizet a másiknak tartásdíjat, ennek ellenére megfelelő körülményeket kell biztosítaniuk a közös gyermeknek; bár születhet olyan megállapodás, hogy például a többet kereső édesapa anyagilag támogatja az édesanyát, még akkor is, ha neki is van saját jövedelme, csak kevesebb. A gyermek megélhetését, életminőségének fenntartását nem veszélyeztetheti a váltott elhelyezés. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindkét szülő köteles a legdrágább játékokat, ruházati cikkeket megvásárolni neki, és ha valamelyik erre nem képes, akkor hátrányba kerülhet. Legyen mindenhol megfelelő mennyiségű és minőségű étel, ruházat, egy hely, ahol aludhat, tanulhat, játszhat, tisztálkodhat a gyermek. Természetesen lehet vita a tévénézés, internetezés, különböző játékok megengedéséből, szabad-e a szobában enni vagy sem, de ezek az apróságok mind megbeszélhetők, és életre szóló törést nem jelent a gyermek számára, ha például az apukájánál hétvégén este tízig, az anyukájánál csak este kilenc óráig tévézhet, vagy nem mehet be sáros cipővel a konyhába az édesapjánál, amit az édesanyja még elnéz neki. Mik a váltott elhelyezés előnyei? Sajnos sok olyan válásról hallani, olvasni, amiben a gyermeket eszközként használják a válófélben lévő szülők. A másik felet zsarolják a tartásdíjjal, a láthatási idővel, és csúnya csatákat vívnak az ügyvédeiken keresztül. Ha a gyermek közös felügyeletében és váltott elhelyezésében a szülők meg is egyeznek - és ezzel a főbb konfliktusforrásokat kizárják -, anyagi vitáik még lehetnek, amelyeket viszont már úgy tudnak rendezni, hogy nem kell a gyermeket bírósági szakértők elé citálni. A gyermeknek tehát mindenképpen előnyére válik, ha ő személy szerint nem képezi vita tárgyát, és a szülei nem pajzsnak használják. Az intézményi szünetek alkalmával egy egyedülálló szülőnek fokozott problémát jelent a gyermek felügyelete. Váltott elhelyezés esetén ez viszonylag könnyen megoldható, mindkét szülő előre tervezhetően, a saját szabadságához igazítva igénybe veheti a nagyszülők, barátok segítségét, vagy táborokba viheti a gyermeket, felváltva, így megfelezve azt az időszakot, amelyet egyébként teljesen egyedül kellene megoldania. Az ünnepnapokat is lehet felezni, sőt, a hosszú hétvégéket is, de a legjobb, ha ilyenekből nem is csinálnak különösebb gondot a szülők, hiszen előfordulhat egy évben több ilyen, amiből az egyik apás, a másik anyás hétre esik. Mik az ellenérvek? Tipikus ellenérv az, hogy megszűnik a gyermek állandóságérzete, nem lesz otthona, bizonytalanná válik abban, hogy hol mit várnak el tőle. Ez azonban a tapasztalataim szerint nem feltétlenül igaz. Tény, hogy a gyermekek sokszor azt mondják, ott van az otthonuk, ahol az édesanyjuk van. A gyerekek ugyanakkor sokkal rugalmasabbak a felnőtteknél, és könnyebben alkalmazkodnak megváltozott élethelyzetekhez. Nagyon sok gyerek költözködik többször is a családjával, a fizikai helyváltoztatás számukra kevésbé lényeges, ha közben a szüleik ugyanúgy szeretik őt, és törődnek vele. Az már részletkérdés, hogy két különböző helyen laknak a szülei, akiket egyformán szeret. Arra sincs szükség, hogy hetente-naponta cipelje magával a gyerek a „betyárbútort”, hiszen mindkét lakóhelyén biztosítják neki ugyanazokat a feltételeket. Az iskolás gyereknek a tankönyveit kell magával vinnie egy táskában. A nevelési elvekben a szülők egyetértése szükséges, ha ezek rendben vannak, akkor nem okoz problémát, hogy a gyereknek bizonyos időszakonként máshoz kell alkalmazkodnia. A váltva nevelt gyermeknek ráadásul kevesebb ideig tart feldolgozni a válást, nem hibáztatja egyik szülőjét sem azért, hogy a másikat nem láthatja, és általában nincs szüksége pszichiáter, pszichológus szakember segítségére. Vannak persze kizáró okok is.  Ha a gyermek bármelyik szülője vagy családtagja bántalmazó, erőszakos, vagy italozó életmódot folytat, azt az illetékes hatóságnak jelenteni kell. A válás során nem szabad beleegyezni abba, hogy a bántalmazó szülőnél akármennyi időt töltsön a gyermek. Ha a bíróságnak ilyen a tudomására jut, eleve kizárja a nála történő elhelyezést. Mindent összevetve tehát a váltott elhelyezés egyáltalán nem ördögtől való. Nekünk például bejött, és nem mi vagyunk az egyetlenek. Az ugyanakkor nagyon fontos, hogy ha egy család ezen gondolkozik, előtte mindent jól beszéljenek át, tisztázzák a részleteket, de ami ennél is fontosabb: kérjék ki a gyermek véleményét, nélküle ne döntsünk, hiszen alapvetően az ő életéről van szó. Tags:váltott felügyeletválásgyerek