A DIGITÁLIS VILÁG BÖLCSŐDÉS KORBAN

A DIGITÁLIS VILÁG BÖLCSŐDÉS KORBAN

A DIGITÁLIS VILÁG BÖLCSŐDÉS KORBAN | 2019. február 21. (csütörtök) 16:00 - 17:00

Előadók: 

Dr. Gerván Patrícia

Dr. Gerván Patrícia: észleléssel és kognitív folyamatokkal, ezek fejlődésével foglalkozó pszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az Általános Lélektani Tanszék vezetője, oktatója, emellett egy MTA által támogatott kutatócsoport tagja.

Koscsóné Kolkopf Judit

Koscsóné Kolkopf Judit: védőnő, szociális munkás, bölcsőde-pedagógus, intézményfejlesztő. 18 éve dolgozik Budapest VIII. kerületében. Kezdetben mentálhigiénés szakemberként részt vett a hajléktalan ellátásban, majd a kerületi önkormányzat szociális irodájának vezetője lett.  2013 óta a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék (JEB) intézményvezetője.

Kiss Heléna

Kiss Heléna : 8 éven keresztül gyakorló óvodapedagógus, intézményvezető, neveléstudományi mesterszakos bölcsész. 2017. szeptemberétől a JEB szolgáltatás-koordinátora és a Digitális Honfoglalás szakmai kapcsolattartója, kutatója.

Program:

Talán meglepő a cím, de mint mindent, ezt sem lehet elég korán kezdeni.  Az Alfa generáció tagjai már olyan „térbe” érkeznek, ahol egészen mások az ismeretszerzési, tájékozódási szokások.

Magyarországon eddig nem készült kutatás a bölcsődések otthoni digitális szokásairól, az okoseszközök hatásainak vizsgálatáról.  Az interaktív beszélgetéssel, workshoppal egybekötött előadás keretében egyrészt szeretnénk az érdeklődők téma iránti fogékonyságát mélyíteni.  Másrészt egyértelmű szándékunk a jelenlévők - szülők és bölcsődei, óvodai nevelők – téma iránti érdeklődésének felkeltése, hogy a szakmai és közbeszédben egyaránt szerephez jusson ez az ismeretlen terület. Lehetőségeket és veszélyeket egyaránt rejtenek az infokommunikációs eszközök – az egyensúly megtalálása ugyanolyan fontos az Alfáknak is, mint környezetünk valamennyi generációjának tagjainak.

A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány „Kapcsolj ki” mobilmentes rendezvénysorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

...
Egyszülős Alapítvány

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ
Cím: Budapest 1085 Üllői út 30.