A könnyebb mindennapokért – konferencia az Egyszülős Központban

A könnyebb mindennapokért – konferencia az Egyszülős Központban

Az Egyszülős Központ a Találj Magadra Egyesülettel közösen konferenciát rendez olyan egyszülős családokról és azoknak a szülőknek, akik egyedül nevelik sérült gyermeküket és szeretnének gazdagodni szakemberek véleményével, érintett szülők tapasztalataival, illetve lehetséges megküzdési stratégiáival.

A konferencia fő témája a sérült gyermeket nevelő családok helyzete, a párkapcsolati és egyéni kihívások, a közoktatás kérdése, illetve a témával kapcsolatos személyes történetek. Az ünnepélyes megnyitó után Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője és Láng Edina, a Találj Magadra Egyesület elnöke tart nyitóelőadást.

A konferencián Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász, egyetemi tanár arról beszél, hogy milyen nézőpontok és megoldások fordulhatnak elő, amikor sérült gyermek él a családban. Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményigazgatója előadásában a családi, szülői, párkapcsolati és egyéni kihívásokat érinti az eltérő fejlődésű gyermek születése utáni első években.

Arról, hogy milyen megsegítési lehetőségek állnak rendelkezésre a fogyatékos gyermeket nevelő családok részére a közoktatásban, Osztián Doris, a Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium intézményvezetője tart előadást a konferencián.  Egy anyuka története címmel Démi Csilla mondja el személyes tapasztalatait. Kánya Kinga szociológus pedig arról osztja meg gondolatait, hogy milyen veszteségek fordulnak elő a sérült gyermeket nevelő családokban.

Az előadások után kerekasztal-beszélgetésen a témában érintett szülők osztják meg eddigi élményeiket, nehézségeiket és megoldásaikat Kánya Kinga, a Találj Magadra Egyesület alapító elnöke moderálása mellett.

IDŐPONT: 2024. január 24. 10:00

HELYSZÍN: Egyszülős Központ PEST

A konferenciára a regisztráció lezárult.

Az Alapítvány fenntartja a jogot arra, hogy a programra való jelentkezéseket egyedileg bírálja el és dönt a részvételről. Fenntartjuk a jogot arra is, hogy indokolás nélkül elutasítsuk azok jelentkezését, akik a korábbi pályázatok során, vagy valamilyen szolgáltatásunk igénybevétele során rosszhiszeműen jártak el, avagy házirendünket megsértették.

...
Egyszülős Alapítvány

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ, Közösségi tér
Cím: 1085. Budapest, Üllői út 30.