Adventi készülődés

Adventi készülődés

December 9-én, pénteken 16:30-tól várunk a budai Egyszülős Közpotban a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közös adventi készülődésre. A programon korcsoportonként különböző alkotótevékenységgel készülünk a kicsiknek, a nagyobbaknak és a szülőknek is.

Program: 

A legkisebbek karácsonyi járműveket, elsősorban vonatokat színezhetnek. Emellett ünnepi elemekkel díszíthetnek ki színes nyomatokat, a kész alkotásokat bekeretezhetik, így azok otthon kihelyezhetők, felakaszthatók lesznek.

A 3-4 évesek betlehemet készíthetnek,őre nyomtatott, körbevágható figurákkal, vagy kisebb, újrahasznosított elemekkel  , amelyeknek alakjai egy, a gyerekek által járműként összeállított dobozba kerülnek A korabeli szállítóeszköz, a szamár is kiemelt helyet kap a programban. Magát a történetet is elmeséljük, beszélgetünk róla a múzeumpedagógus szakemberekkel, és a betlehemes elemek segítségével részben el is játszhatjuk azt... 

8 éves kortól az alumíniumlemezből domborított, jármű (kiemelten gépkocsi és vonat) alakú karácsonyfa-díszek készítésére lesz lehetőség. Ezek felfüggesztéséhez színes szalagokat adunk, így tökéletes ajándékok lesznek az Ünnepre.

A legmerészebb gyerekek összeállíthatnak 3D mozdonyos, karácsonyi hűtőmágnest is. 

A program minden résztvevőjét meglepetéssel várjuk: IKEA hátizsákot és Mikulás csomagot kapnak a kis alkotók.

FIGYELEM:

A programra itt tudtok regisztrálni - összesen 25 gyermek vehet részt rajta.

A program Egyszülős Kártyával vehető igénybe. Ha még nincs Egyszülős Kártyád, itt tudod kiváltani

A program ingyenes, de regisztrációs díjhoz kötött, amelyet a részvétel esetén a 10 munkapon belül visszautalunk*

Regisztrációs díj: 1500 Ft/család

*Azok, akik a programon a regisztráció ellenére nem vesznek részt, vagy a megadott határidőig nem mondják le a jelentkezésüket, a regisztrációs díjat nem utaljuk vissza. Az összeget adománynak tekintjük.

A programon való részvétel csak a regisztrációs díj beérkezése után válik véglegessé.

Az elfogadott jelentkezéseket válasz e-mailben igazoljuk vissza. Az e-mailben leírtak szerint történik a végleges regisztráció.

...
Egyszülős Alapítvány

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ Buda
Cím: Budapest 1122 Magyar Jakobinusok tere 1.