Egyedül nevelem támogató csoport
Az Otthon Segítünk AlapítványTámogató csoportba hívjuk azokat a kisebb-nagyobb gyerekeket nevelő szülöket, akik a hétköznapokban segítséggel vagy segítség nelkül, de többnyire egyedül állnak helyt családjukban.
Várunk szeretettel, ha bármilyen oknál fogva úgy alakult az életed, hogy egyedül kell megküzdened a mindennapok feladataival és néha úgy érzed, elfogyott az erőd. Tapasztalatot cserélhetünk, tanulhatunk egymástól, ezért hívunk a sorstársak közé.
A találkozások során során teret és lehetőséget adunk mindazoknak a kérdéseknek, érzelmeknek, gondolatoknak, amelyek a gyerekvállalás, gyereknevelés amúgy sem könnyű mindennapjaiban felmerülnek. Amiket szívesen megosztanál, amikről szívesen meghallgatnál másokat, amikről még nem gondolkoztál el vagy amikben megerősítést szeretnél kapni.
A gyereküket egyedül nevelő szülők számára kidolgozott tematikájú csoport célja a szülők mentális támogatása mellett a közösségépítés, önsegítés. A csoport tematikája alapvetően az egyszülős élethelyzetekben megjelenő tipikus elakadások, élethelyzetek mentén szerveződik, nem terápiás szempontú, hanem kimondottan az erőforrásokra, a közösségi támogatásra fókuszálva, a jövőbeni előrelépéseket, változtatásokat szem előtt tartva.
A csoport az első találkozás után zárttá válik, így biztosítva a kiszámíthatóságot és a biztonságot. Ezért kérjük, akkor jelentkezz, ha tudod vállalni, hogy részt veszel az összes alkalmon. A csoport összesen 7 alkalommal ül össze.
A csoportok ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítunk 2 év feletti, szobatiszta gyerekek számára! Ha szeretnél gyermekfelügyeletet igényelni, akkor azt jelezd a regisztrációs formon.
Időpontok szerdánként:
2023. szeptember 20. 17.00-19.00
2023. október 4. 17.00-19.00
2023. október 18. 17.00-19.00
2023. november 8. 17.00-19.00
2023. november 15. 17.00-19.00
2023. november 29. 17.00-19.00
2023. december 6. 17.00-19.00
Helyszín:
Egyszülős Központ Pest (1085 Budapest, Üllői út 35.)
Csoport létszáma:
Maximum 15 fő
JELENTKEZNI a következő űrlap kitöltésével lehet.
Időpontfoglalás
Belépő: 0 Ft,-
Helyszín
Hol: Egyszülős Központ, Közösségi tér
Cím: 1085. Budapest, Üllői út 30.