HELLO TAVASZ!

HELLO TAVASZ!

HELLO TAVASZ! | 2019. április 6. (szombat) 10:00

TAVASZI ZENÉS CSALÁDI KÉZMŰVESKEDÉS A KÖRNYEZETTUDATOSSÁG JEGYÉBEN

Ugye sikeresen elűztük a telet?

Mi mindenképp hiszünk benne, mint ahogy abban is, hogy minden tavasz kezdéskor szeretnénk kicsit megújulni kívül és belül is.

Rendhagyó zenés, játékos családi kézműves foglalkozásra hívunk benneteket: gyermekeket, szülőket, nagyszülőket egyaránt.

Rendhagyó, mert újra felhasznált alapanyagokkal dolgozunk a környezettudatosság jegyében.

Zenés, mert az Operett Színház stúdiós növendékei hangolnak rá bennünket a közös alkotómunkára.

És persze mindenképp veletek együtt szeretnénk egy kis Húsvét előtti hangulatot becsempészni a délelőttbe.

Amiből alkotunk:

Tojásdoboz, kávé filter, használt csomagolóanyagok, páratlan zokni, már elolvasott színes folyóiratok, maradék anyagok és fonalak és hasonló, első látásra kidobandó anyagok.

Amit alkotunk:

Apróbb használati tárgyak – a Cellux Csoport ötletei alapján

"A Cellux Csoporttal több mint tíz éve veszünk részt rendezvényeken kreatív foglalkozásainkkal. Cellux Play foglalkozásaink középpontjában a fenntarthatóság, a tudatos életmód kérdései és a társadalmi érzékenyítés szerepelnek.

https://www.facebook.com/celluxplay/

Az Egyszülős Központban húsvéti tematikában, tisztított és előkészített csomagolási hulladékok felhasználásával készítünk majd apró ajándékokat, egyedi pecsételőket a résztvevő gyerekekkel."

Kollázs kép – Ság Annamária – képzőművész segítségével

Húsvéti lakásdíszek – Seres Edina – iparművész irányításával

Papírvirágok – Hajas Kriszta – a Központ munkatársa vezetésével

Nyuszi kabalák – Varga Kyra – Iparművészeti Szakgimnázium növendékével

A programon való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött!

fotó: https://brainturbodelpest.hu/hirek/hello-tavasz/

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány „Kapcsolj ki” mobilmentes rendezvénysorozata az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

...
Egyszülős Alapítvány

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ
Cím: Budapest 1085 Üllő út 30.