Online családi mediáció szülőknek
Mi az a családi mediáció?
A családi mediáció egy olyan folyamat, amely során egy független, képzett mediátor segít a feleknek valamely konfliktussal (pl. válással, gyermekelhelyezéssel, láthatással, mindennapi életvezetéssel) kapcsolatosan felmerülő kérdések megoldásában, a felek közötti kommunikáció javításában. A mediációt választó felek esélyt adnak a párbeszédnek, a közös, konstruktív és előremutató megoldásoknak.
Kinek ajánlott az Egyszülős Központ online családi mediációs szolgáltatása?
A hozzánk forduló szülők számára segítség lehet a mediáció - többek között - , ha éppen válófélben vannak, és közösen úgy határoznak, hogy szeretnének maguk dönteni az életüket érintő legfőbb kérdésekről (pl. gyermekek elhelyezése, láthatása, vagyonmegosztás), és úgy érzik, hasznos lenne, ha ebben olyan szakember támogatná őket, aki az ügy jogi megítélésén túl a kettejük közti kommunikáció javításában is tud segíteni.
Fontos segítség lehet ezentúl a mediáció olyan esetekben is, amikor a bontóper ugyan már lezajlott, a gyermekek elhelyezéséről és láthatásáról is megszületett a döntés, a gyakorlatban azonban nehézségek merülnek fel a szülők közti együttműködés során. A felek el szeretnék kerülni, hogy újra a tárgyalóteremben találják magukat, és úgy érzik, segítene egy szakember által vezetett közös beszélgetés a jövőről.
Ezen kívül a mediáció segítség lehet bármely családban/mozaikcsaládban, ahol a felek úgy érzik, jó lenne egy harmadik fél, aki strukturálja és mederben tartja a beszélgetésüket és lehetővé teszi a békés kommunikációt. Gyakori példaként említhető a szülő és a kamasz gyermek közti mediáció vagy az újonnan létrejött mozaikcsaládoknak segítő mediáció, de más rokonsági kapcsolat/családi felállás esetén is jó iránynak bizonyulhat a külsős szakember igénybevétele.
Ezt a szolgáltatást online formában nyújtjuk. A mediátor a Zoom felületen beszélget a felekkel, természetesen négyszemközti, különbeszélgetésekre is sor kerülhet a mediáció során. Az online forma előnyt jelenthet a felek közötti nagyobb távolságok esetén (egymástól távolabb, akár külföldön élő szülők), valamint praktikus lehet járványhelyzetben.
Mire számíthat, aki igénybe veszi ezt a szolgáltatást?
A feleknek fel kell venniük a kapcsolatot a mediátorral, aki online találkozóra hívja őket.
Az első találkozó (avagy mediációs ülés) során a mediátor tájékoztatja a feleket a mediáció folyamatáról, válaszol a főbb kérdéseikre. Ha a felek e tájékoztatás után beleegyeznek a mediáció igénybevételébe, erről megállapodnak a mediátorral.
A mediációs ülésekre kb. 2,5 órát kell szánni. Általános tapasztalat szerint (az ügy típusától függően) összesen kb. 3-4 ülésre lesz szükség a felekkel.
Az üléseken közösen meghatározzuk a főbb kérdéseket, elmélyülünk ezek megtárgyalásában, majd rátérünk a lehetséges megoldásokról való gondolkodásra, és adott esetben a megállapodás kidolgozására.
Elérhető nyelvek
Mediáció vezetését magyarul, angolul és franciául vállalom.
Időpontok
Mediációra foglalható időpontok:
Szerda 15-20h közt
Péntek 10-20h közt
(kivéve munkaszüneti napokon).
Ha a megadott időpontok nem megfelelőek, korai egyeztetés esetén alternatív időpontokat is tudok ajánlani.
Időpontfoglalás
Belépő: 0 Ft,-
Helyszín
Hol: Egyszülős Központ, Közösségi tér
Cím:
- 1085. Budapest, Üllői út 30.
- 1122. Budapest, Magyar Jakobinusok tere 1.