Páratlan Moziest - Szia, Életem!

Páratlan Moziest - Szia, Életem!

Igazi mozihangulattal várunk minden hónapban páratlan moziestünkön, egyszülős élethelyzetről szóló filmekkel. Ezúttal a Szia, Életem! című filmet nézzük meg közösen. Lesz popcorn, üdítő és persze óriási mozivászon. 

Második alkalommal a Szia, Életem! c. filmet nézheted meg velünk. „Egy vígjáték a szülővé válásról, arról, hogy miképp lesz egy gyermektelen emberből, felelősséggel tartozó, másokról gondoskodni képes felnőtt. És ez hangsúlyosan az apa szemszögéből megközelítve. Hisz a férfi a fogantatás pillanatától a gyermek megszületéséig legjobb esetben is csak csendestárs tud lenni, és ha nagyon alázatos, kifesti a gyerekszobát, vesz új babaszéket, miközben időről időre beszél az Anya hasában cseperedő ismeretlenhez, míg a nő a saját testén, testében érzi a változást. Aztán egy szép napon, bumm, mintha bőröndből rántanák elő, az ember kezébe nyomnak egy gyermeket, hogy mostantól te vagy az ő apja, fel kell nevelned, gondoskodnod róla, ne úgy fogd, vigyázz a kutacsára, vágd el azt a zsinórt! De a férfi nem ebben a pillanatban válik apává, hiába lesz gyermeke. Ekkor indul el, egy nagyon kalandos úton, ami a gyermek megismeréséig, és saját értékrendjének átformálódásáig tart, míg valóban össze nem csiszolódik kapcsolatuk apa-gyermek viszonnyá. És ez …. nem mindenkinek ugyanannyi idő.” 

Időpont: 2022. december 6. (kedd), 18.30 óra

Helyszín: a budai Egyszülős Központ 

Létszám: max. 30 fő

A program Egyszülős Kártyával vehető igénybe. Ha még nincs Egyszülős Kártyád, itt tudod kiváltani

A program ingyenes, de regisztrációs díjhoz kötött, amelyet a részvétel esetén a 10 munkapon belül visszautalunk*

Regisztrációs díj: 1500 Ft/család

*Azok, akik a programon a regisztráció ellenére nem vesznek részt, vagy a megadott határidőig nem mondják le a jelentkezésüket, a regisztrációs díjat nem utaljuk vissza. Az összeget adománynak tekintjük.

A programon való részvétel csak a regisztrációs díj beérkezése után válik véglegessé.

Jelentkezni a kérdőív kitöltésével lehet.

Az elfogadott jelentkezéseket válasz e-mailben igazoljuk vissza. Az e-mailben leírtak szerint történik a végleges regisztráció.

Ez a pár óra csak rólad szól és a kikapcsolódásról. Annak érdekében, hogy felhőtlenül élvezhesd a filmet, a program idejére gyerekfelügyeletet is biztosítunk. Mindenképpen jelezd, ha szeretnél felügyeletet.

Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott

...
Egyszülős Alapítvány

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ, Közösségi tér
Cím: 1122. Budapest, Magyar Jakobinusok tere 1.