Pozitív Fegyelmezés Egyedülálló Szülőknek

Pozitív Fegyelmezés Egyedülálló Szülőknek

POZITÍV FEGYELMEZÉS | legközelebb: 2020 tavasz

Vezeti: Bariné Kazai Zsuzsanna

Bariné Kazai Zsuzsanna

Montessori óvodapedagógus vagyok. 2 felnőtt gyermekem, és két  unokám van. A Pozitív fegyelmezéssel 2004-ben, a Nigériai, Kaduna Nemzetközi Iskolában (ahol akkor tanítottam) ismerkedtem meg, majd 2 éves tanulmány után 2006-ban letettem a Pozitív Fegyelmezés tréneri vizsgát. Ezzel a Dr. Jane Nelsen által vezettt Positive Discipline Association hivatalos tagja lettem. Magyarországon 2007-ben, egy  kedves ismerősöm biztatására, kezdtem el ismertetni a Pozitív Fegyelmezés módszereit.  Nagy örömmel tölt el, hogy azóta már több ezer szülő és több száz pedagógus ismerkedett meg a pozitív fegyelmezéssel.

Program:

A Pozitív Fegyelmezés  egy olyan  nevelési szemlélet, amelynek pszichológiai alapjait két pszichiáter, Alfred Adler és Rudolf Dreikurs fektette le. Adler szentül hitte, hogy a gyerekeknek elemi szükséglete, hogy kötődjenek a környezetükben élőkhöz. Szerinte azok a gyerekek, akiknek szoros a kapcsolata a családjukkal, szeretteikkel, környezetükkel kevésbé hajlamosak a rossz viselkedésre. Ezt az elképzelést gondolta tovább Dr. Jane Nelsen, aki “Pozitív Fegyelmezés”  néven fektette le az elmélet alapjait. 

A Pozitív Fegyelmezés célja magabiztos, felelősségteljes, tisztelettudó, másokkal is törődő és egyben önálló gyerekek nevelése. Mindezt a büntetés helyett, hosszú távon hatékony, kedves és határozott gyereknevelési eszközökkel.

Kinek ajánljuk?

Szülőknek, pedagógusoknak és minden gyerekekkel foglalkozó szakembernek.

Program hossza: 5 hetes, heti egy alkalommal 17:00 - 18:30 Első alkalom: 2019. október 17.

További időpontok:

2019. október 31. (csütörtök) 17:00

2019. november 7. (csütörtök) 17:00

2019. november 14. (csütörtök) 17:00

2019. november 21. (csütörtök) 17:00

Ezt írták rólunk:

 „Nagyon tetszett a tanfolyamban az, hogy nem csak elméleteket fogalmazott meg, hanem a mindennapjainkat érintő, rendszeresen felmerülő problémáink megoldásához adott egy hosszú távra szóló, eszközt, módszert.”

dr. Káder Edit

„A tanfolyamon tanultak alapján kipróbáltam, hogy 5 éves kisfiammal, az őt is érintő problémákat, eseményeket  megbeszélem  és nem csak elmondom neki, hogy mit, miért és hogyan csináljon vagy parancsolgatok neki. Meglepődtem, hogy mennyire meg tudja fogalmazni az érzéseit és gondolatait. Mióta alkalmazom a pozitív fegyelmezést sokkal nyugodtabb az itthoni légkör, és kisfiam is együttműködőbb lett.”

Guseo Zsuzsanna

"Sajnàlom, hogy nem hallottam hamarabb a pozitív fegyelmezésről. A hallottak  alapján megváltozott a gyereknevelésről  alkotott kèpem. Nagyon jó volt az, hogy konkrét példákra konkrét eszközöket ajánl és magunk dönthetjük el, próbálhatjuk ki, hogy melyik működik a mi gyerekeinkkel.”

Nagy Gizella

További információ: www.pozitiv-fegyelmezes.hu

A program díja:

Egyszülős kártyával: 0 Ft

Egyszülős kártya nélkül: 30.000 Ft

A program tematikája egyedülálló szülőknek készült, így a programra csak egyszülős kártyával rendelkező szülők jelentkezését tudjuk elfogadni.

A program ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítunk, ilyen jellegű igényedet kérjük jelezd Németh Dorka játszóházvezetőnek.

Fotó: www.lool.ro

Ti mondtátok a korábbi tanfolyamokról:

"Gyakorlatorientált, jó hangulatú, egyéni igényekre is reagáló volt. HÁLÁSAN köszönöm, hogy részt vehettem rajta."

"Profi tréner, tartalmas anyag, helyzetgyakorlatok."

"A program erőssége az előadó, a téma, csoport sokfélesége, hogy közben lehet gyerekfelügyeletet kérni."

"A csoporttagok nagyon nyitottak voltak."

"A témaválasztás nagyon jó, erről minden szülőnek tanulnia kellene."

"Tökéletesen bevált, a tréner kiválóan adta át a mondanivalót, gyakorlati példákkal illusztrálta, többször végeztünk szituációs játékokat, és adott házifeladatot is."

"Nagyon sok hasznos információt, tippet kaptam, melyeket apránként kezdek a gyakorlatba is bevezetni."

...
Egyszülős Alapítvány

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ
Cím: Budapest 1085 Üllői út 30.