Zenevarázslat Alsómocsoládon 2023

Zenevarázslat Alsómocsoládon 2023

Augusztus 6 és 11. között Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész vezetésével zenei művészeti táborba invitáljuk az egyszülős családokat. Festői környezetben a zene erejét hívjuk segítségül, hogy öt napon keresztül igazi kikapcsolódásban lehessen részetek.

A 8-15 év közötti, zenét szerető és zenét tanuló gyermekeket, valamint a szüleiket művészetekkel és élményekkel teli hét várja Baranya megyében, Alsómocsoládon.

Program:

  • A családi művészeti táborban közösen ismerkedhettek a klasszikus és kortárs zene szépségeivel és értékeivel.
  • Mindezek mellett meseírással, közös muzsikálással és a társművészetek (szépirodalom, képzőművészet, színházművészet, táncművészet) bevonásával biztosítunk igazi nyári kikapcsolódást.
  • A Zenevarázslat-táborban játékosan, tematikusan dolgozzuk fel a zenetörténet korszakait, a részvevők megismerkedhetnek a barokk és a bécsi klasszika elegáns világával, a szívhez szóló romantika korszakával, az impresszionizmus varázslatával, valamint a 20. századi kortárs magyar zene jeles képviselőivel.
  • A záróesten fantasztikus hangulatú műsorral készülünk és ezután tábortűzzel búcsúztatjuk a résztvevőket.

Az utazás egyénileg történik Alsómocsoládra, a szállást és az étkezést az Egyszülős Központ biztosítja.

Amennyiben van bármilyen hangszeretek, azt mindenképpen hozzátok magatokkal!

A tábor díja 1000 forint családonként.

Jelentkezni a regisztrációs form kitöltésével tudtok.

Várnagy Andrea

Liszt Ferenc-díjas zongoraművész

A ZeneVarázslat Mozgalom alapítója, művészeti missziójának egyik legkiemeltebb célja, hogy minél több gyermekhez hozza közel a klasszikus zenét, megismertetve és megszerettetve annak szépségeit és értékeit. Családanyaként is vallja, hogy a művészetek és a zenei nevelés nagyban hozzájárul a személyiség kibontakozásához és egy teljesebb élettel ajándékoz meg bennünket. Ferencvárosban él három gyermekével, Laura a Kaposvári Egyetemen színművész képzésben tanul, Lili a Zeneakadémia hallgatója és Andrea négykezes partnere, Lóci fia lassan befejezi általános iskolai tanulmányait, ő a sportban találta meg szenvedélyét, a Fradi utánpótlás labdarúgója.
Andrea a ZeneVarázslat koncerteken játékos, interaktív, szívet- és képzeletet megmozgató módon egy újfajta megközelítéssel, a társművészeteket segítségül hívva találja meg az utat a klasszikus zene közvetítésére. A világon talán egyedülálló módon leányával, Lilivel ad rendszeresen négykezes koncerteket, anya-lánya párosuk családias hangulatot teremt a közösségekben és Lili jelenléte igazi inspirációt adhat az őket hallgató gyermekek számára a zenetanuláshoz. Határon innen és túl rendszeresen szervez tehetségkutató és -gondozó programokat, ezzel is segítve a zeneművelő és zenekedvelő közösség nevelését. 

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ, Közösségi tér
Cím:
- 1085. Budapest, Üllői út 30.
- 1122. Budapest, Magyar Jakobinusok tere 1.

Kapcsolódó videó