-
Mindennek az alapja: a tervezés
Mindenki ismeri az érzést, amikor hétvégén végre van egy kis időnk, gyorsan nekiesünk a lakásnak, hogy kitakarítsuk. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy már munka közben vesszük észre, bizony sokkal nagyobb fába vágtuk a fejszénket, mint gondoltuk és csak egyre nagyobb lesz a káosz. Még mielőtt nekilátnánk a nagytakarításnak, érdemes mindent lépésről lépésre előre megtervezni. Először is jelöljünk ki egy napot, amikor úgy látjuk, hogy belefér az időnkbe a nagytakarítás, majd határozzuk meg a feladatok sorrendjét. Készítsünk listát arról, hogy pontosan mit szeretnénk rendbe tenni a lakásban. Fontos, hogy takarítás közben tartsuk is magunkat a saját ütemtervünkhöz, és szisztematikusan haladjunk a feladatokkal. Ezzel elkerülhetjük, hogy hirtelen belekapjunk újabb és újabb teendőbe. A megfelelő tervezéssel rengeteg időt spórolhatunk meg.
-
Készülj fel a takarításra!
Kitűztük a célt, és azt is tudjuk, hogy pontosan mivel és hogyan szeretnénk haladni az őszi nagytakarítás során. Még mielőtt belemerülnénk a munkába, érdemes benézni a kamrába és a szekrénybe, hogy biztosan van-e otthon minden eszközünk, amire majd szükségünk lesz. Nincs annál bosszantóbb, amikor már takarítás közben derül ki, hogy hiányzik egy-egy tisztítószer, éppen nincs otthon porzsák a porszívóba, esetleg kifogytunk a szivacsból és a törlőrongyból. Készítsünk össze minden szükséges takarítóeszközt, hogy felkészülten vágjunk neki a munkának.
-
Hogyan válasszunk tisztítószert?
Sokat segít, ha még a nagytakarítás előtt átnézzük otthon a tisztítószereket: biztos van-e mindenből elég és pontosan az, amire majd szükségünk lesz. A megfelelő tisztítószer kiválasztásához jó, ha végiggondoljuk, milyen szennyeződést szeretnénk eltávolítani, milyen felületet kezelünk majd, és ennek megfelelően vásároljunk. Attól függően, hogy a lakásban hol és mit szeretnénk kitakarítani, az általános tisztítószerek mellett szükség lehet zsír- és vízkőoldóra, ablaktisztítóra vagy fertőtlenítőszerre.
-
Készítsd fel a lakást az őszi nagytakarításra!
Rengeteg időt megspórolhatsz, ha még a nagytakarítás előtt előkészíted az otthonodat. Először rakj rendet a szobákban, ami csak lehet, kerüljön a helyére, így semmi sem lesz útban, amikor nekilátsz majd a munkának. Érdemes ilyenkor akár a cipőket, ruhákat is átválogatni, a játékokat szortírozni és elpakolni. Ezzel a kis trükkel sokkal átláthatóbb lesz a lakás és gyorsabban haladhatsz a nagytakarítással. Ráadásul nem kell mindent egyszerre megcsinálnod, ha minden nap rászánsz pár percet a rendrakásra, már azzal is nagyban megkönnyíted a dolgodat.
-
Kinek van erre ideje?
A nagytakarítás bizony időigényes dolog, egy egész napot vagy akár egy hétvégét is rá kell szánnunk, ha mindennel végezni szeretnénk. A hétköznapi teendők mellett nem könnyű erre időt szakítani, hiszen mellette még ezer más tennivalót is be kell ütemezni. Ilyenkor nagyon jó megoldás, ha rendszerezed a nagyobb munkákat és szakaszokra bontod, így hatékonyan tudsz haladni akkor is, ha nincs sok időd a takarításra. Csoportosítsd a feladatokat és haladj lépésről lépésre! Például ruhák átválogatása és rendrakás a szekrényekben, textilek kimosása; mikró, hűtő és sütő kitakarítása, lámpák portalanítása, vagy ajtók és kilincsek lemosása.
-
Tartsd a sorrendet!
A nagytakarítás egyik alapszabálya, hogy mindig haladj fentről lefelé. Kezdd a portalanítást a mennyezettel és a szekrények tetejével, ezzel elkerülheted, hogy újra poros legyen, amit egyszer már megtisztítottál. Így biztos lehetsz benne, hogy nem kell dupla munkát végezned. Ha hatékonyan szeretnél haladni a takarítással, érdemes betartani a sorrendet: először rendrakás, majd következik a portalanítás, utána a törölgetés és lemosás, porszívózás és végül a felmosás.
-
Tedd kellemessé a nagytakarítást!
Valljuk be, nem biztos, hogy az őszi nagytakarítás a legjobban várt feladatok közé tartozik. Sokszor nem könnyű rászánni magunkat, hiszen önmagában már az is kihívás, hogy találjunk rá elegendő időt. Próbáljuk meg kellemesebbé tenni például azzal, hogy beteszünk egy jó zenét. A takarítás lehet közös családi program is, ha bevonjuk a gyereket is a feladatokba, és rábízunk az életkorának megfelelő kisebb teendőket. Bármilyen megoldást is válasszunk, ha a listánk végére értünk és behúzzuk az utolsó pipát is az elvégzett feladatok mellé, elégedetten dőlhetünk hátra a ragyogó otthonunkban.