Reggeli kávé | HÍREKAz egyszülős anyukák hét legnagyobb kihívásaNovember 13, 2018|Dobos ViktóriaAz egyszülőség rengeteg érzelmi kihívással jár, amiről néha úgy gondoljuk, hogy lehetetlen megoldani. Ráadásul ezt senki nem érti meg, csak azok, akik már jártak hasonló cipőben: anyukák, akik tudják, milyen az önmarcangolás, a szorongás, az anyagi bizonytalanság és állandó döntéskényszer. A kérdéskör nem ismeretlen a pszichológusok előtt sem: a Psychology Today című amerikai szaklap szerencsére nemcsak a problémákat sorolta fel, hanem az egyedülálló anyukáktól kapott megoldásokat is megosztotta az olvasókkal. Illusztráció: Eric Froehling/Unsplash Kihívás 1: Teljesen egyedül maradsz Ha egyszülős anyuka vagy, senkinek nem adhatod át a stafétabotot, akkor sem, ha fáradt vagy, akkor sem, ha teljesen kiborítanak a gyerekek. Nem csoda, ha néha úgy érzed, összeomlik az életed. Anyuka-megoldás: Ha ilyen pillanataim vannak, felemelem a kezem, becsukom a szemem és mélyen, egyenletesen kezdek lélegezni, mint a jógaórán. Ilyenkor általában sikerül megnyugodnom, akármilyen nehéz is az adott helyzet (Sidney Cavaricci, 28) „Ha szükséged van egy kis magányra, fektesd le őket. Jobban jársz még akkor is, ha egy kis időre leülteted őket a tévé elé, mert néha igenis ki kell magad fújni, és egyedülállóként erre egyelőre nem találtak ki jobb megoldást. (Tiffany Komba, 25) Kihívás 2: Önmarcangolás Ha párban nevelitek a gyereket, akkor mindig adhattok a másiknak visszajelzést, és bátoríthatjátok egymás. Sőt, azt is megmondhatod, ha valamiről úgy gondolod, a párod nem jól kezelte. Egyedülálló szülőként viszont folyamatos a kétség: vajon jól nevelem a gyereket? Anyuka-megoldás: Anyukákkal veszem körül magam, akiken látom, ha valamit elrontanak, de inspirációt is meríthetek a megoldásaikból. A nap végén megnyugtat a tudat, hogy más sem tökéletes, amikor pedig a lányomat boldognak látom, tudom, hogy azért nem csinálom én ezt olyan rosszul. (Sidney) „Vegyél egy mély levegőt, nyugodtan sírd ki magad, utána pedig próbáld meg a legtöbbet kihozni az anyai énedből. (Tiffany) Kihívás 3: Egyedül döntéseket hozni Sok anyukának nagyon nagy kihívás, hogy egyedül kell döntéseket hoznia. Néha kisebb dolgokban, mint például milyen fűnyírót vegyen, máskor sokkal nagyobban, akár abban is, hogy melyik iskolába küldje a gyereket. Ez még akkor sem könnyű feladat, ha van kitől tanácsot kérnünk. Anyuka-megoldás: „Idővel megtanultam bízni magamban, sőt megtiszteltetésnek vettem, hogy dönthetek. Persze, mindig maradnak bennem kétségek, de azzal, hogy rá voltam kényszerítve döntésekre, magabiztosabb és önállóbb lettem. (Annie Tumlin, 35) „Én pozitívan álltam hozzá, hiszen tulajdonképpen jó dolog, hogy nem kell más véleményét figyelembe vennem. A hétvégén például én dönthetem el, hogy sátorozni megyünk, vagy inkább vásárolni. (Renachantel McClain, 38) Kihívás 4: Hiányolni a gyerekeket A magány folyamatos érzés az egyszülős anyukáknál, amit még nehezebb elviselni, ha a gyerekek az apjuknál vannak, főleg az első időszakban. Anyuka-megoldás: „Arra a hétvégére mindig sok programot szervezek, így időm sincs magányosnak érezni magam. Ráadásul olyan helyekre megyek, például karaokézni, étterembe, vagy a régi barátaimmal találkozni, amit nem mindig tehetek meg, ha a gyerekek is velem vannak.” (Elizabeth Nelson, 39) „Fedezd fel önmagad, menj kiállításra, nézz meg egy felnőtteknek szóló filmet, vagy csak táncolj otthon. A lényeg, hogy érezd magad szabadnak.” (Renachantel McClain,38) Kihívás 5: Anyagi bizonytalanság A legtöbb egyszülős anyuka ismeri azt az érzést, amikor fél, hogy nem fog kijönni a fizetéséből. Sokan még egy állást elvállalnak, viszont ilyenkor lelkiismeret-furdalásuk lesz, hiszen minél többet dolgoznak, annál kevesebb idejük marad a gyerekekre. Anyuka-megoldás: „Mindig azt mondom magamnak, hogy amíg étel van az asztalon, addig nincs nagy baj. És hetente legalább négyszer-hatszor edzek, akár otthon is, mert a mozgás nagyon sokat segít a stressz kezelésében. (Julie Principe, 38) „Költségvetési táblázatot vezetek, így jobban látom, hova megy el a pénz” (Tiffany Komba) Kihívás 6: Elfogadni a helyzetet A legtöbben egyáltalán nem ilyen jövőről álmodtunk gyerekként: nagy, szerető családot, férjet szerettünk volna. Az egyik legnehezebb feladat, hogy elfogadjuk: az élet másként alakult, mint ahogy mi azt elterveztük. Anyuka-megoldás:„Nekem sokat segített, hogy előre felkészítettem magam azokra a kérdésekre, amiket a gyermekem majd egy nap feltehet. Így nem aggódom, amikor eljön az ideje, mindenre tudok majd neki válaszolni.” (Tiffany Komba) „Miért lenne pontos meghatározása annak, hogy mit jelent a család? Család az, amit te létrehozol, lehetnek benne barátok, ismerősök, partnerek. Ha ezt elfogadod, utána sokkal könnyebb lesz családnak tekinteni azt, amid van.” (Renachantel McClain) Kihívás 7: Nem foglalkozunk magunkkal Gyakran hisszük azt, hogy szuperanyának kell lennünk, ezért feláldozzuk magunkat a gyerek érdekében. Pedig valójában akkor lehetünk igazán jó szülők, ha megpróbálunk magunkkal is törődni, így egyensúlyba kerülve még az egyszülőség is könnyebb. Anyuka-megoldás:„Próbálj egy héten legalább egy órát valami olyan dolgot csinálni, ami rólad szól. Menj el sétálni, vagy írj naplót – mindegy mit, csak néha emlékeztesd magad arra az önmagadra, aki a gyereked születése előtt voltál. (Renachantel McClain) „Lefektetem a gyereket és mindegy, milyen fáradt vagyok, kinyitok egy sört és festek, vagy rajzolok. Néha igenis lehet másnapra hagyni a házimunkát.” (Sidney Cavaricci) Tags:kihívásegyszülőédesanyapszichológia
Az egyszülős anyukák hét legnagyobb kihívása
Az egyszülőség rengeteg érzelmi kihívással jár, amiről néha úgy gondoljuk, hogy lehetetlen megoldani. Ráadásul ezt senki nem érti meg, csak azok, akik már jártak hasonló cipőben: anyukák, akik tudják, milyen az önmarcangolás, a szorongás, az anyagi bizonytalanság és állandó döntéskényszer. A kérdéskör nem ismeretlen a pszichológusok előtt sem: a Psychology Today című amerikai szaklap szerencsére nemcsak a problémákat sorolta fel, hanem az egyedülálló anyukáktól kapott megoldásokat is megosztotta az olvasókkal.