Kanapé | TÖRTÉNETEK„Egyedülálló anyukának lenni fantasztikus”- beszélgetés egy sorstárssalJune 8, 2018|Szilvia blogjaMindig jól esik olyanokkal találkozni, akikkel hasonló cipőben járunk. Pontosan értjük a nehézségeket, amiken a másik keresztülmegy, ismerjük ugyanazokat a problémákat, és átéljük ugyanazt az örömet. Pethő Anikóval, az Aarenson Consulting tulajdonosával beszélgettem, aki szintén egyszülőként neveli kisfiát. Illusztráció: Dakota Corbin/Unsplash Mikor és miért akkor döntöttél úgy, hogy egyedül vállalsz babát? 2017-ben döntöttem úgy, hogy vállalom egyedül a gyermekem. Az elején még bíztam abban, hogy kapcsolatban nevelhetem, de a várandósság első heteiben körvonalazódott, hogy az édesapja más utakon folytatja. Miért döntöttem mégis a megtartása mellett? Nem takaróznék a korommal (39), mert a számokban nem igazán hiszek. Abban viszont igen, hogy mindennek eljön és megvan a maga ideje. Amikor megfogant, szemernyi kétségem nem maradt, hogy ennek az ideje ott és akkor jött el számomra. Ezt csak tetézte spirituális felfogásom, mivel hónapokkal előtte többször álmodtam, hogy születik egy kisfiam. Mit érdemes tudnunk rólad és a kisfiadról? Közel 10 éve élek egyedül és 13 éve van saját vállalkozásom. Valahogy mindig abban hittem, hogy az én utam más, mint a nagy többségé, a személyiségfejlődés, a kutatás, a kibontakozás, az önmegvalósítás sokkal előrébb állt a preferencia listámon, mint a családi idill. Rengeteget utaztam, volt év, amikor 12 csavargást számoltam össze. Felfedeztem, kutattam, sportoltam. Szakmai életembe rengeteg energiát, időt tettem, hogy elérjem a célom – saját magamat is elismerjem és büszke lehessek arra, akivé váltam. Nem voltak gátak és korlátok az életemben, amit nagyon szerettem volna – tettem, küzdöttem érte és elértem. Aztán a sok út, a sok barát, a sok kapcsolat valahogy egyre inkább pótcselekvés szagúvá kezdett válni, ami a tettek ideje alatt csodálatos minőség volt, de mégis amikor véget ért, ott maradt az űr. Ezzel szemben, amikor a babám megfogant, magam sem értem miért, de mélysége, tartalma lett a mindennapoknak. Hogyan sikerül egyedülálló anyaként összeegyeztetned az életed különböző területeit, hiszen a munkában is pár hetet leszámítva aktív maradtál? Elképesztően nehéz egyedül megoldani a gyereknevelést, de nem a gyereknevelés részt önmagában, szerintem az nem teher. A munka, magánélet, gyerek logisztikájának mátrixa a napi kihívás. Amikor az első két hónapban a szülés után feküdnöm kellett, nem találtam éjszakai segítőt, aki pár órára átvenné a babát, hogy 1-2 órát pihenjek. Ha hivatalba kellett mennem, gyakran ütköztem a közlekedési problémákba. A támogatásokról nem is mondok semmit, családosoknak se túl fényes, egyedülállóknak meg aztán tényleg. Napi szinten rengeteg apró következetlen nehézség bukkant elő. A családom nagyon messze él, így rájuk kevésbé számíthattam, de a barátaim teljes mellszélességgel mellettem voltak. Itt kell kiemelnem a szuperdadusom, akire szintén mindig számíthatok, ha tárgyalni kell mennem vagy munka ügyben szólít a sors. Hogyan fogadta a család, a környezeted a döntésedet? A család nagyon nehezen fogadta el, több hónapig volt feszültség a levegőben. A közeli barátok támogattak, a távoliak inkább tapintatosak voltak és inkább nem kérdeztek semmit az apukáról. Valahogy kényesebbnek ítélték a témát, mint én magam. Bármikor szívesen beszélek róla, mert bár napi 2-3 órát sikerül aludnom, életem legigazibb és leginkább szívből jövő döntése volt, hogy együtt élhetek most Olivérrel. Ezt a témát kerülik itthon és amikor kb.1000 ember gratulált a családomhoz, ugyanennyiszer mondtam el büszkén, hogy egyedül vállaltam. Jelezve azt, hogy nem kell sajnálni valakit, aki saját döntése miatt máshogy éli az életét. Mit üzennél azoknak, akik úgy döntenek, egyedül vállalnak babát? Azt, hogy imádlak sorstárs és azt, hogy nem a társadalom, nem a család és nem a barátok adják meg azt a minőséget, amit egy gyerek. Mind fontos, de egyik sem pótolja az anyai ösztönök megélését. Érdekes az evolúció, hogy milyen mélyen van a reprodukció kódolva. Egész életemben utazni akartam és miután Oliver beköszönt, átállt az agyam egy másik funkcióba. Akik egyedül vállalták a babájukat, soha ne érezzék, hogy valamiről lemondanak, vagy áldozatot hoznak. Vonják be őt a napi életbe és csinálják vele együtt a dolgokat. Hiszen ő is egy kisember, akit jobban érdekel a világ, mint a sok műanyag játék. Miért jó egyedülálló anyukának lenni? Egyedülálló anyukának lenni fantasztikus. Amennyire megterhelő, hogy érzelmileg önmagadból kell építkezni, minden nap tűzmadárként feltámadni és csak jó energiákat közvetíteni, annyival könnyebb rá figyelni, gyorsabb az összhang. Egyedül amennyire nehéz, annyira könnyű. Gyakran halok bele reggel, hogy égnek az izmaim és a szemem, de amikor hangosan kacag, az enyém az egész világ minden öröme. A társadalomnak befogadóbbnak kellene lennie. Icipici dolgokért rendkívül hálásak az egyedülállók. A munkahelyek is sokat tehetnének. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a saját cégembe bevihetem, de pont az egyedülállók, akiknek a legnagyobb szüksége van anyagi forrásra, ők nem tudnak rugalmas munkaidőben dolgozni, vagy az irodaház bölcsődéjébe a babát beadni. Mai napig nem értem, hogy rengeteg olyan irodaház van, ahol van 50-100 cég, miért nem érné meg nekik a földszintre egy bölcsődét kialakítani egy fix állású dadussal. A munkaerő jelentős részét tudnák így használni és nem elveszíteni több évre.Tags:Szilvia blogjaegyszülőinterjúgyereknevelés