A láthatatlan krízis
A krízis eredeti görög jelentése szerint fordulatot jelent, de a mai szóhasználat inkább a válságot, kiélezett helyzeteket és konfliktusokat értjük alatta. Pszichológiai szempontból azokat a helyzeteket nevezzük krízisnek, melyekkel muszáj szembenézni (fontosak és elkerülhetetlenek), miközben érzelmileg megterhelők. A krízishelyzet mindig sok energiát emészt fel, hiszen a jól beváltproblémamegoldó stratégiáink és technikáink nem elegendőek a helyzet megoldásához.
Az emberi élet számos olyan fordulatot hoz, amikor nagyfokú alkalmazkodásra van szükség, pl.: munkahely változása vagy elvesztése, betegség, válás, anyagi gondok, stb.
A láthatatlan krízis esetében az egyén látszólag normális életet él, miközben belül csendben, másoktól elrejtve szenved. A szülők, és különösen az egyedülálló szülők esetében gyakori, hogy leginkább a gyerekeket védendő, elrejtik mások elől a problémákat, ami súlyosbíthatja az érzelmi nehézségeiket, és mentális zavarokhoz vezethet.
Negatív érzelmek elnyomása és annak hatása a szülő - gyerek kapcsolatra
A láthatatlan krízis nem jár szembeötlő tünetekkel, a külső szemlélő nehezen veszi észre a figyelmeztető jeleket. Ennek legfőbb oka a negatív érzelmek elnyomása. Az érzelmek kifejezésének letiltása egy kevésbé hatékony érzelemkezelési stratégia, mivel gyakran vezet negatív fiziológai (fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitás), társas (figyelmetlenség, csökkent válaszkészség) és kognitív (gondolkodási és emlékezeti működés nehézségei) következményekhez. Az érzelmek elnyomása hatásosan akadályozza meg az érzelmek kifejezését, viszont - és ez okozza a gondot -, magát a negatív érzelmi élmény intenzitását nem csökkenti.
Az érzelmek elnyomása a szülő - gyerek kapcsolatban is komoly problémához vezethet . A legtöbb szülő azért rejti el a negatív érzéseit, hogy megvédje hatásuktól a gyerekét. Azonban - a pszichológiai vizsgálatok szerint [1] - az átélt negatív érzelmek kifejezésének elrejtése negatív hatással van a szülő - gyerek kapcsolatra . Az érzelmi nevelésnek ugyanis fontos része nemcsak a gyerek saját érzelmeinek az átélése, kifejezése és szabályozása, hanem magának a szülőnek az érzelmi viselkedése, vagyis ahogy a szülő kifejezi és szabályozza a saját érzelmeit. A szülő érzelmi válaszkészsége kulcstényező a gyermek érzelmi fejlődésében. Viszont az érzelmek elnyomása azzal jár, hogy a szülő kevesebb figyelmet tud fordítani egy-egy érzelmileg kritikus helyzet tényezőire, így a kevésbé hatékonyan reagál a gyerek élményeire és érzelmeire.
A téma kutatói azt találták, hogy amikor a szülők elfojtották az átélt stresszt, sokkal erősebb volt a fiziológiai kapcsolat, azaz a szülők szimpatikus idegrendszeri tünetei erősebben jelentek meg a gyerekben, mint azokban az esetekben, amikor a szülők természetes módon reagáltak. Vagyis az érzelmek elnyomása elősegítette a stressz szülőről gyerekre való átvitelét. A fiziológiai hatások mellett a szülő - gyerek interakciók megfigyeléséből arra következtettek, hogy az érzelmek elrejtése kevésbé meleg szülői viselkedéssel és kisebb bevonódással járt.
A negatív érzelmek elfojtásának hosszú távú hatásai
A fenti kutatási eredmények az érzelmek elfojtásának rövid távú hatására vonatkoznak. Azonban ha a szülő tartósan az érzelmek elrejtésének stratégiáját használja, hosszú távú hatásokkal is számolnia kell. Ahogy a kísérletek is igazolták, az érzelmek elfojtása nem csökkenti, hanem növeli a stressz fiziológiai tüneteinek megjelenését a gyerekben, vagyis a gyerek átéli a negatív érzelmet, de nem kap magyarázatot rá és segítséget sem a megküzdéshez, magára marad az érzelmeivel. Azt éli meg, hogy a szülőtől nem kap támogatást a rossz érzésének csökkentéséhez, így hosszú távon maga a kapcsolat melegsége és bizalmas volta sérülhet. Hosszú távon mit tanul a gyerek a szülő viselkedéséből? Milyen mintát kap a nehéz érzelmek kezelésére? Leginkább azt tanulja meg, hogy a negatív érzésekről nem lehet beszélni, nem szabad tudomást venni róluk, nem lehet velük megküzdeni, így nem tanulja meg kezelni őket. Amikor a szülő fogát összeszorítva egyedül próbálja túlélni a krízist, azt is közvetíti a gyerek felé, hogy a bajt titkolni kell, nem lehet vagy nem szabad segítséget kérni.
Sokan eszköztelennek érzik magukat abban, hogyan kommunikálják a gyerek felé a negatív érzéseiket és gondolataikat, nem akarják olyannal terhelni a gyerekeket, ami nem nekik való. Viszont ne felejtsük el, hogy a probléma érzelmi részét “megkapja” a gyerek tőlünk, ezért fontos lenne magyarázatot is kapnia. A kisebb gyerekek kérdeznek (amíg le nem szoktatjuk róla őket), nyílt, őszinte, koruknak megfelelő egyszerű válasz sokat segíthet. Jó megoldás lehet, ha egyszerűen megfogalmazzuk az érzésünket, megnevezzük az okot (nehogy a gyerek magyarázat hiányában magára vegye a szülő rossz érzéseit), és hozzáfűzünk egy, a megoldásra vagy reményre vonatkozó mondatot, pl.: Most nagyon feszült vagyok, mert új munkahelyre megyek, és tartok tőle, hogy az elején nehéz lesz, de próbálom hamar megtanulni az új feladataimat.
A negatív érzelmek elrejtése sok energiát és erőfeszítést igényel, ezért a szülő mentális egészsége hosszú távon veszélyben lehet, lehangoltsághoz, kimerültséghez vagy krónikus fáradtsághoz vezethet. Az érzelemkezelési nehézségek szoros kapcsolatban vannak a szorongásos zavarokkal és a depresszióval. A mentális egészség csökkenése gyakran együtt jár a szülői inkompetenciaérzéssel, hiszen a szülő válaszkészségének csökkenése, meleg, támogató attitűdjének alacsonyabb volta negatívan hat a szülő - gyerek kapcsolatra, ami sokszor a gyerek problémás viselkedésében érhető tetten.
Az egyedülálló szülőknek különösen nehéz segítséget kérni, gyakran el akarják a környezet elől rejteni a nehézségeiket, mert már a krízis nélkül is stigmatizáltnak érzik magukat. A láthatatlan harc elszigetel a társaktól, mivel már nincsen energia a kapcsolatokra, és a szülő érzelmi igényeit sem tudják óhatatlanul kielégíteni.
Mit tehetünk krízis esetén?
Először is érdemes tisztázni magunkban, mennyire reálisak a félelmeink, és az irreális, katasztrofizáló gondolatainkat letenni. Azt is gondoljuk végig, mi az, amire van hatásunk, mire nincs, és ami felett nincs kontrollunk, próbáljuk elengedni. A kontrollunk alatt álló dolgok esetében vegyük végig, milyen konkrét lépéseket tudunk tenni, és mikor szükséges azokat megtenni. Ehhez készíthetünk tervet, ábrát vagy problématérképet. A problémákon való gondolkodás könnyen átválthat rágódásba, ami már nem a megoldáshoz vezet, hanem csak fenntartja a negatív érzéseket és az irreális gondolatokat. Ilyen esetben érdemes kijelölni egy “gondolkodási időt”. Határozzuk meg, melyik napon hány percet szeretnénk gondolkodni a problémánkon. A köztes időben jelentkező rossz gondolatainkat jegyezzük meg és “tegyük el” a kijelölt időszakra.
A mentális egészség karbantartásához szükség van a stressz csökkentésére is. Erre jó a rendszeres testmozgás lehetőleg a szabadban, a relaxáció, de jó a naplóírás is a negatív érzelmek feldolgozására. Fontos, hogy ne csak szülői szerepben éljük a hétköznapokat, hanem szakítsunk időt a többi szerepeinkre, hobbijainkra, kedvtelésünkre is. A pszichológiai szakirodalom hangsúlyozza a támogató kapcsolatok és a közösség szerepét a mentális egészség megőrzésében. Engedjük, hogy a hozzánk közelállók észrevegyék nehézségeinket, legyünk nyitottak a segítségükre. Keressünk olyan csoportokat, ahol hasonló nehézségekkel küzdőkkel találkozhatunk, nagy megkönnyebbülés lehet megtapasztalni azt, nem vagyunk egyedül a gondjainkkal.
Az öngondoskodás, mentális egészségünk karbantartására fordított idő nem önzés, vagy a gyerektől elvett idő, hiszen gyereknek is az a legjobb, ha a szülő jól van, meg tud küzdeni a problémáival. Az érzelmi állapotunk kihat a gyerekeink állapotára, ezért is fontos foglalkozni a mentális egészségünkkel. Ha a fentebb említett módszerek nem segítenek, forduljunk bátran pszichológushoz.
[1] Waters és mtsai (2019): Not in Front of the Kids: Effects of Parental Suppression on Socialization Behaviors During Cooperative Parent–Child Interactions., https://doi.org/10.1037/emo0000527,
Waters és mtsai (2020): Keep it to yourself? Parent emotion suppression influences physiological linkage and interaction behavior., https://doi.org/10.1037/fam0000664