szakmai anyagokkonferenciákNagy Anna előadása | Konferencia 20082008/11/06 Nagy Anna köszöntője a 2008. évi „… tényleg nem akadály?” Egyedül nevelő szülők esélyei a munkaerőpiacon című országos szakmai konferencián Nulla. Ez volt az első reakciója az egyik szülőnek, amikor megtudta, hogy a mostani konferencia az egyedül nevelők munkaerő-piaci esélyeiről fog szólni. Lehet, hogy kicsit túlzott? ½ 7-1/2 8...reggeli készülődés, iskola (mert szerencsések vagyunk és közel van)8................munkahely (mert itt is szerencsések vagyunk és ez is közel van)½ 5............munkaidő vége (8,5 óra a magyar munkaidő ebédidővel)5................iskola (a gyerek eddigre már 9,5 órát töltött iskolában, ami jóval több, mint a munkaidő és ő még csak 7 éves)1,5.............bevásárlás, postai csekkek, cipész, haza1................tanulás a gyerekkel, rendrakás1................vasalás, mosás, varrás1................vacsorakészítés, vacsorázás, közös játék (társas, kockapóker vagy fejelős, amit nem annyira szeretek az üvegajtók miatt)0,5.............fürdés, meseolvasás (ha a gyerek nem olyan, mint az enyém)0,5.............mosogatás, ruhák elrakása, játékok elpakolása1,5.............film0,5.............internet (felnőtt társaság! Hogy legyen kihez szólni), zuhanyzás,8................alvás Ismerős nap? Ez nem egy érdekes, izgalmas nap, ezek a november 9-ikék, a február 13-ák. A színtiszta minimum. Ezzel a nappal csak egy gond van: hogy 26 órából áll. És ennyi bizony ritkán adatik meg nekünk. Pedig ebből a napból még annyi minden kimaradt: Halacska akváriuma: 2 órát várni az APEH-nál adategyeztetésre. Fogorvos. Anyukánk se beteg. Virágot átültetni. Téli gumit lecseréltetni. A gyereknek új cipő. Nem mi voltunk a sorosok a lépcsőház takarításban. Könyveket visszavinni a könyvtárba. Fogadóóra, mert rossz volt a gyerek. Különóra, mert jó. Nem túlóráztunk. Nem voltunk továbbképzésen, tehát szakmailag nem haladtunk semerre. De nem is randevúztunk, úgyhogy a magánéletünk se ment egy tapodtat sem előbbre. Időnként megkapom, hogy nem vagyok elég laza, hogy nem vagyok elég spontán, hogy minden percem be van osztva és nem tudok eléggé ellazítani, pedig anélkül az élet fabatkát sem ér. Erre egyet tudok mondani: hogy így igaz. Aki napról napra borotvaélen táncol, annak csak így működik az élete: beosztva, kiszámítva, a spontaneitás hiányával. Mert ezt a 26 órányi programot valahogy mégiscsak levezényeljük minden áldott nap, egyszerűen azért, mert nincs más választásunk. Valakinek el kell végezni a melót és amikor körülnézünk, azt látjuk, hogy nemigen van más, aki ezt elvégezné helyettünk. Az egyszülős család olyan, mint a bárszék: egyetlen lábon áll és ha ezt a lábat kirúgják, borul az egész rendszer szülőstől, gyerekestől és halacskástól. Azt mondják, hogy problémamegoldással az foglalkozik, akinek problémaérzete van. És mivel az esetek nagy részében a dolgok mégis elintéződnek: a gyerekek nőnek, a ruhák ki vannak vasalva, a téli gumi le van cserélve és a lépcsőház ki van takarítva, valahogy senki nem foglalkozik problémamegoldással, mert rajtunk kívül láthatólag senkinek nincs problémaérzete. Mindenki úgy gondolja, hogy ez így van jól. Mindenki, kivéve azokat, akik ebben benne vannak. Egyszer egy újságírói beszélgetésen azt mondta valaki: ezekkel a családokkal akkor kell foglalkozni, amikor baj van. Úgyhogy akkor én most szólnék: baj van. Félmillió család éli így a mindennapjait, ha szerencséjük van. Ha nincs szerencséjük, akkor náluk kimarad a 8,5 óra munka és ezzel együtt sok minden más is az életükből. Tavaly Ferge Zsuzsa ugyanitt azt mondta, hogy az egyszülős családok 44%-a szegény vagy mélyszegény. Ez több mint 300 ezer gyereket jelent és akkor a szüleikről még nem is beszéltünk. A túlélés egyetlen eszköze tehát a munka lenne, de vajon kell-e egy olyan munkavállaló, aki folyamatosan napi két órás deficittel éli az életét? Akinek hosszú szervezés egy hétvégi céges tréninget megoldani? Aki nem elég laza és nem elég spontán ahhoz, hogy hirtelen bent tudjon maradni még egy órára, mert akkor már a portás sincs az iskolában, hogy vigyázzon a gyerekre? Akinek „csak” annyi előnye van, hogy ha képes ezt éveken keresztül így csinálni, akkor talán a munkahelyén is tud valamit? Nulla – mondta az anyuka és nekünk most van egy napunk arra, hogy sok okos ember sok okos gondolatával a 10-es skálán legalább 1-re feltornázhassuk az esélyeit. Ehhez kérem a segítségüket és ehhez kívánok magunknak nagyon sok szerencsét.