Reggeli kávé | HÍREKSzilvia blogja: ha mind a ketten betegek vagyunkOctober 1, 2018|Szilvia blogjaBeteg kisgyerekkel soha nem egyszerű, még nem tudja elmondani, mi fáj, mennyire fáj, csak sírással tudja kifejezni, ha valami nincs rendben. Nem könnyíti meg a helyzetet, ha az anyuka is beteg lesz a babával együtt. Az pedig már csak a hab a tortán, ha mindezt egyszülőként éli át az ember. Illusztráció: Michal Bar Haim/Unsplash Nem indult könnyen az ősz. Először egy lázas-hasmenéses betegséget kaptam el, majd kislányom lett náthás, ezzel párhuzamosan nekem arcüreggyulladásom lett és 5 napig lázas voltam. Nem szívesen élném újra ezeket a napokat. Ezek a helyzetek akkor sem könnyűek, ha klasszikus családban neveljük a gyereket, hiszen az apuka többnyire reggel elmegy, és estefele hazaér, napközben ugyanúgy egyedül kell boldogulni. Egyedülálló szülőként, hiába vagyunk betegek, ugyanúgy 0-24-es műszak vár ránk, nem tudunk este és éjszaka sem pihenni. Hála az égnek, kislányom eddig csak egyszer volt beteg, akkor is pár nap alatt rendbejött, így amikor ismét náthás lett, reménykedtem, hogy megint ez lesz a helyzet. Sajnos most jobban elhúzódott, és jobban meg is viselte őt, feltűnően nyűgösebb volt jó pár napig. Mindaddig nem volt gond az óránkénti orrszívás, a folyamatos orrtörölgetés, az éjszakai rossz alvás és a nappali sok sírás, ameddig én is el nem kaptam. Nagyon ritkán vagyok lázas, így azt gondoltam, csak egy kis nátha, és pár nap alatt túl leszek rajta. A betegség első napjának délutánján azonban már éreztem, hogy be fogok lázasodni, megjelentek a szokásos tünetek, egyre rosszabbul voltam. Ha azonban az ember egyedül neveli a gyermekét, nem dőlhet ki, nincs helye annak, hogy elhagyja magát, hogy átadja magát a rosszullétnek és fájdalomnak. Az esti fürdetésnél segítettek szüleim, de utána magamra maradtam az egyáltalán nem álmos kislányommal és az egyre feljebb szökő lázammal. Kislányom, mintha csak mindezt megérezte volna, ahhoz képest, hogy 99%-ban egyedül, önállóan alszik el, most sehogy nem volt hajlandó aludni. Így felválta altattam és mértem közben a lázamat. Nem mondom, hogy nem volt olyan pont, amikor nem sírtam el magamat, de fél percnél nem tarthatott tovább, mert mellettem volt egy aludni nem akaró, ordító egy éves. Az emberben ilyenkor csak az tartja a lelket, hogy tudja, előbb-utóbb elalszik, és utána ki lehet dőlni. Azt gondoltam, ennél nem lehet nehezebb, de nem számítottam arra, hogy ezután még 4 napnyi láz következik, amin a lázcsillapító sem segít. Őszintén szólva, nem emlékszem, hogy teljesen egyedül hogyan csináltam végig ezeket a napokat. Valószínűleg úgy, hogy az sem érdekelt, ha gyógyszermérgezést kapok, de a napi 2 fájdalomcsillapítót minden gondolkodás nélkül bevettem, muszáj volt talpon lennem. Persze orvos és antibiotikum lett a vége, mivel arcüreggyulladásig fajult a dolog. Közben még kislányom is náthás volt, ő sem érezte jól magát, hisztisebb, sírósabb volt. Akkor volt szükségem a legnagyobb türelemre, amikor amúgy is sokkal kevesebb volt belőle nekem is, amikor én is könnyen kifakadtam és legszívesebben az egész napot ágyban töltöttem volna. Minden nap az tartotta bennem a lelket, hogy ahogy este elalszik, én is lefekhetek. Így bármennyire szégyen, de volt olyan nap, hogy nem zuhanyoztam, csak beájultam az ágyba. Kislányom éjjelente átlagosan kétszer-háromszor megébred, amikor általában rövid simogatás, a cumi vagy az alvós rongy megkeresése után visszaalszik, de akkor is ki kell másznom az ágyból, meg van szakítva az alvásom, betegen sem tudok úgy pihenni, ahogy valószínűleg szüksége lenne rá a szervezetemnek, hiszen nincs, aki keljen helyettem. Így kisebb csodának tartom, hogy testi és lelki sérülés nélkül sikerült túlélnünk ezt a pár a napot, természetesen kislányom ekkor kezdett el vezetve, illetve kapaszkodva sétálni, ami meglehetősen balesetveszélyes tud lenni, ameddig nem tanulja meg biztosabban koordinálni a mozgását. Nem csak a testi gyengeség és rosszullét az, ami ilyenkor kínozza az embert. Ebben a pár napban rendkívül felerősödött bennem az összes negatív gondolat: vajon jól tettem, hogy egyedül vállaltam babát? Nekem miért megy minden nehezen az életben, miért kell mindenért kőkeményen megküzdenem, miért nem találtam párt, miért, miért, miért...Válasz pedig nincs.Ez pedig jobban kikezdi az embert, mint maga a betegség. Rettenetesen tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy a sok pesszimista és borúlátó képzelgés ne döntsön ilyenkor depresszióba, aminek az egyszülők valószínűleg sokkal jobban ki vannak téve. Nem tölthetjük az éjszakát sírással, mert akkor végképp kidőlünk. Viszont az is biztos, hogyha ezek a helyzetek nem törnek meg, sokkal erősebbek és magabiztosabbak lehetünk. Ennek ellenére imádkozom, hogy amíg kicsi a kislányom, ilyen ne sokszor forduljon elő. Csak reménykedem benne, hogy meghallja valaki.Tags:betegségegyszülőSzilvia blogja