Kanapé | TÖRTÉNETEKVissza a munka világába: félelmeim egyszülőkéntDecember 5, 2018|Szilvia blogjaNem állítom, hogy mindent elsöprő izgalommal várom a 2019-es évet. Pontosan tudom ugyanis, hogy az elkövetkezendő időszak talán legnehezebb éve elé nézek. Kislányom nyáron két éves lesz, nekem pedig vissza kell mennem dolgozni. Pontosabban újra kell kezdenem a karrieremet egy másik városban. Illusztráció: Katie Emslie/Unsplash Igazából a szerencsések közé tartozom, mert lehet, hogy megoldható lesz, hogy édesanyám gyesre menjen a kislányommal, bár még mindig túl sok a kérdőjel. Mindenesetre ez sokat könnyítene a helyzetemen, így talán nem kapnék 2 hónap után idegösszeroppanást. Egyelőre kevésbé foglalkozom a mi lesz, ha nem, opcióval. Úgyis elég ijesztő, ha működni fog dolog. Merthogy ez esetben továbbra is maradnánk szüleimnél vidéken, én pedig valószínűleg napi 2 órát buszoznék, mert ennyi idő eljutni abba a városba, ahol feltehetően munkát fogok találni. Nem is tudom, mi tölt el nagyobb félelemmel: az, hogy fogok olyan munkát találni, amiből rendesen meg fogunk tudni élni – hiszen budapesti fizetésemet valószínűleg meg sem fogja közelíteni a vidéken elérhető bér –, vagy az, hogy egyáltalán hogy fogom bírni az utazást, a munkát, a továbbra is várható éjszakai keléseket. Merthogy úgy tűnik, kislányom örökölte tőlem a rossz alvókát, ahogy annak idején szüleim sem tudtak igazán pihenni mellettem, én sem számítok sok jóra. Persze tudom, ezzel nagyon sok anyuka küzd, nem kell hozzá egyedülálló szülőnek lenni. És nyílván másokban is hasonló félelmek vannak. Azzal a különbséggel, hogy családfenntartóként én nem dőlhetek ki, és nem tudok abban gondolkodni, hogy majd valamilyen lazább, szigorúan 8-tól 4-ig tartó munkát vállalok. Eleve vidéken kevesebb lehetőség van, hiába élünk az ország ebből a szempontból szerencsésebb felében. Engem is foglalkoztat, hogy vajon mennyire fog hátráltatni az, hogy egyedül nevelem a kislányomat, ami – törvény ide, törvény oda – biztosan elő fog kerülni. Nem számítok túl sok jóra a munkáltatói hozzáállásban. Mindezeket összeadva, arra készülök lelkileg, hogy hosszabb időt fog igénybe venni a keresés. Az is nehezítő tényező, hogyha hamarabb találnék munkát, mint amire számítok, júliusnál előbb akkor sem tudok kezdeni, mivel ekkortól számíthatok csak a szüleim segítségére. Abban bizakodó vagyok, hogy valamit biztosan találok, csak sajnos nagyon nem mindegy, hogy mit, nem szeretném a megmaradt kevés tartalékomat is teljesen felélni, és persze szétforgácsolódni sem szeretnék. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy a szakmámban helyezkedjek el, illetve hajlandó vagyok a szakmámban eddig alkalmazott elveket is feladni, ha arról van szó. A szükség nagy úr, és nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogatós legyek. Ha a kislányom már nagyobb lesz, akkor lesz lehetőségem megint jobban a karrierre fókuszálni, de amikor egyedül vállaltam őt, egy időre erről lemondtam. Legalábbis azt gondolom, hogy annak semmi értelme nincs, hogy egyedül vállalok babát, viszont ugyanolyan fontos marad a karrierem. Valamit valamiért, ez csak így működik. Őszintén hiszem, hogy lesz olyan megoldás, ami nekem és a kislányomnak is a legjobb lesz.Hiszem és tudom, mert már bebizonyítottam, hogy nincs olyan helyzet, amit ne tudnék megoldani, vagy abból a lehető legjobbat kihozni. Ebből kell tudnom erőt meríteni akkor is, amikor nagyon nehéz lesz. Bízom benne, hogy az égiek is mellettem állnak majd.Tags:munkaSzilvia blogjaegyszülő