Felhívás alapvető élelmiszerek igénylésére

 

Az elmúlt időszakban is sok család kereste meg az Egyszülős Központot azzal, hogy a koronavírus járvány következtében elvesztették a munkájukat, s olyan helyzetbe kerültek, hogy az eddig sem egyszerű mindennapokon túl most súlyos megélhetési problémával kell szembesülniük.

Szeretnénk segíteni, szeretnénk minél több családnak adni. Jelenleg is keressük a támogatókat, mert a saját forrás mellett szeretnénk minél többetekhez eljuttatni az élelmiszercsomagokat.

A csomagokat aszerint osztjuk ki, hogy kinek van rá a legnagyobb szüksége. Mivel csak részlegesen van lehetőségünk ellenőrizni, hogy a megadott adatok helyesek-e, a legnagyobb bizalommal fordulunk most hozzátok: a kialakult helyzetre és a többi nehéz helyzetben lévő családra tekintettel kérünk Titeket, csak valódi adatokat adjatok meg. Ha nem így tesztek, egy még nehezebb helyzetben lévő családtól veszitek el talán az egyetlen élelmiszerhez jutási lehetőséget.
 

  • Azoknak szeretnénk eljuttatni a csomagokat, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A legfontosabb kiválasztási szempontok a gyerekeid száma, hogy van-e munkahelyed, hogy saját lakásod van-e vagy albérletben laksz, van-e segítséged és hogy van-e bevételi forrásod.
  • A csomagokat – a beszerzési lehetőségektől függően - kb. 2-3 hét múlva tudjuk kiszállítani. Néhány nappal a kiszállítás előtt értesítünk.

 

>>>>Jelentkezem a csomagra<<<<

 

Az űrlap kitöltése természetesen nem jelenti azt, hogy automatikusan lesz is csomag, ez a jelentkezés a programra, ami alapján dönteni tudunk.
 
A csomagok szétosztásáról a szükségletek szerint döntünk, jelentkezést követően.

Kérjük, amennyiben úgy érzed veszélybe került a család mindennapi megélhetése, a jelentkezés gomb megnyomása után töltsd ki regisztrációs lapunkat.
 
Első körben a legnehezebb helyzetbe került családoknak tudjuk eljuttatni a csomagban szereplő élelmiszereket. Amennyiben lehetőségünk van segíteni, személyesen is megkeresünk, hogy egyeztessünk a kiszállítás részleteiről.
 
5 dolog, amit a csomagokról tudni érdemes
 
1. Láttam, hogy csomagokat állított össze az Egyszülős Központ. Milyen csomagokról van szó?
   
A mostani nehéz helyzetben azoknak, akik nagyon megszorultak, igyekszünk csomagokkal is segíteni, hogy könnyebb legyen az élet.
 
2. Mindenkinek jut csomag, aki jelentkezik?
 
Sajnos nem. Igyekszünk saját erőnkből és később támogatásokból is eljuttatni hozzátok a segítséget, de mindig csak annyi csomagot tudunk adni, amennyi az adott pillanatban van. Folyamatosan keressük a támogatásokat, hogy újabb és újabb csomagokat tudjunk adni.
 
3. Mi van a csomagokban?
 
A csomagokban tartós élelmiszer van pl: liszt, cukor, olaj, tej, rizs, valamint van tisztító- és tisztálkodószeres csomag is, a jelentkezésénél be tudjátok jelölni melyikre van inkább szükség.
 
4. Minden egyszülős család kaphat csomagot?
 
Nem mindenkinek van szüksége ilyen típusú segítségre, ezért csak azoknak viszünk csomagot, akik valóban nehéz helyzetben vannak. Hogy pontosan mit jelent a „valóban nehéz helyzet”?

Előnyt élveznek azok, akiknek nincs bevételük, albérletben laknak illetve több vagy tartósan beteg gyereket nevelnek. Ők azok, akiknek a legnehezebb megoldani a mostani helyzetet és nekik van a legnagyobb szükségük segítségre.
 
5. Hogyan tudunk jelentkezni a csomagért?

Az alábbi űrlap kitöltésével tudtok csomagot igényelni 

>>>>ŰRLAP<<<<