Páratlan Szülő Díj történetek

Az Egyszülős Központ 2021-ben immár második alkalommal hirdetett pályázatot a Páratlan Szülő Díjra olyan egyedülálló szülők részére, akik példát mutatnak a mindennapokban. A díjazott személyére bárki tehetett javaslatot. Olyan szülőket, illetve olyan nagyszülőket és dédszülőket lehetett jelölni, akik egyedül nevelnek gyermeket.

A jelöltről egy-egy személyes történetet is vártunk, a felhívásra több száz inspiráló és megható történet érkezett, amikből kiválasztottuk a Páratlan Szülő Díj 2021. döntőseit.

A zsűri nyolc kategóriában ítélt oda díjakat.

 

A díjazottak történetei:

Az év páratlan anyukája: Lehoczky Enikő

"Az édesanyámat, Lehoczky Enikőt, szeretném jelölni a Páratlan Szülő Díjra, mert ő egyszerre egy csodás és szerető édesanya, felelősségteljes vezető, remek szakács, ezermester, hivatásában pedig rendkívül elkötelezett. Életem során rengeteget tanultam tőle. Mindig mellettem áll és utat mutat a számomra. Felnézek rá mindazért, amit véghez visz és szerintem ő egy abszolút követendő példa.
Születésemtől fogva egyedül nevel engem és mindig igyekezett a legjobbat adni nekem. Bár emlékszem kiskoromban például majd megszakadt a szíve, hogy nem tudott egy fagylaltot sem venni nekem, mert nem engedhettük meg magunknak, én is szomorú voltam, de megértettem. Rengeteget dolgozott, hogy mindenünk meglegyen. 2007-ben, teljesen egyedül, saját vállalkozást alapított, a Gilvádi Fordító- és Tolmácsirodát, ő maga német tolmács és szakfordító. Ma már számos megbízható szakfordítóval és tolmáccsal dolgozik együtt és az emberek bizalommal fordulnak hozzá. Az édesanyám nagyon kitartó, elhivatott és rendkívül szorgalmas. Mindig igyekszik megragadni az új lehetőséget. A cége mellett egy egészségközpontot is üzemeltet és független hálózatépítő. Fő célja mindig, hogy másoknak segítsen. Munkatársai és ügyfelei hálával és örömmel hívják fel egy-egy jó tapasztalatuk után, ő pedig szívből örül, hogy segíteni tudott. Rendszeresen képezi magát és rengeteget olvas. Az Év Anyavállalatának különdíjasa és a La femme magazin 25 bátor újrakezdőinek egyike.
Rengeteg munkája mellett egy percig sem feledkezik meg rólam. Hányszor hozta utánam a tornazsákot vagy a hegedűt az iskolába… Reggelente korábban kelt fel, hogy gondoskodjon az elemózsiámról. Igyekszünk minél több időt együtt tölteni, például együtt főzünk, kertészkedünk, takarítunk, kirándulunk. Szinte mindent magunk csinálunk a házkörül, remek kis csapat vagyunk. Karnist, szekrényeket fúrunk fel, falat festünk, glettelünk. A házunk felújításánál téglákat, csempéket és rengeteg zsák építőanyagot cipeltünk, konténert pakoltunk és takarítottunk. Az egész projektet ő vezette egyedül, ráadásul nő létére. Azonban kitartásának köszönhetően itt is példásan helyt állt.
Anyukám a karantén alatt megtanult kovászos kenyeret sütni és mára már a tökéletességig fejlesztette. Zöldségeket fermentál, befőz és közben még függönyt is varr.
Hálás vagyok neki, hogy általa lehetőségem volt egy évet Kolumbiában tölteni cserediákként, és hogy a jövő évtől a spanyolországi Navarrai Egyetem tanulója lehetek. Anyukám mindig kitartásra, a pozitív gondolkodásra és céltudatosságra nevelt, nélküle nem lehetnék az, aki ma vagyok."

 

Az év páratlan apukája: Demeter Viktor

"Egy ideje nem találkoztunk, de szerettem, mikor gyerek sztorikat mesélt. Tudni kell róla, hogy vakon neveli a lányát. Mikor Kitti kicsi volt, és leejtett az asztal alá némi felvágottat, mivel beszélni még nem beszélt, megfogta az apja kezét és a kezét rátette a leesett felvágottra, hogy mutassa neki, mi történt. Ez a kis apró történet mutatott rá arra, hogy vak egyedülálló apukaként mennyi minden okozhat nehézséget, ami nekem apróságnak tünik."

Az év páratlan nagyszülője: Zétényiné Virág Mária

"Marikával vagyis, ahogyan Mi hívjuk a Mamával a Transzplantációs táborban ismerkedtünk meg.Az én kisfiam is szervátültetett és az Ő unokája is a Zolika.A kisfiút a szülei nem akarták felnevelni, mert betegen jött a világra és az ikertestvérével együtt külföldre távoztak.A Mama viszont nem hagyta a sorsára és azóta is gondozza, neveli a 14 éves kisfiút.Sajnos Őt most dializálják és a második vese átültetésre vár és még e mellé, hallássérült is lett a betegsége miatt.A Mama igazi" anya tigris" ként küzd érte, szembeszáll még az orvosokkal is! Én nagyon örülök, hogy megismerhettem egy ilyen csupa szív, önzetlen embert!"

Az év páratlan dédszülője: Sebők Béláné

"Erzsike néni dédunokáját Nikit, egy hónapos kora óta neveli. Rengeteg odaadással, törődéssel, odafigyeléssel kísérte Niki bölcsődei, óvodai, iskolai életét, reggelente ő vitte, este ő ment érte minden nap.
Járatta külön órákra, vitte korcsolyázni, hétvégenként a kis telkükön mutatta meg Nikinek a természet szépségeit. Virágot ültettek, paradicsompalántát neveltek, szőlőt szüreteltek együtt. Nehéz anyagi körülményei ellenére, Niki soha semmiben nem szenvedett hiányt.
A legfőbb dolgot a biztonságot, szeretetet, odafigyelést mind-mind Erzsi nénitől kapta meg. Erzsi néni mind a mai napig bevásárol, főz, mos, takarít pedig már 90 éves. Páratlan ereje, kitartása példaértékű az őt ismerők számára. A legjobb Dédszülői díj, jobb helyre nem is kerülhetne mint Erzsike nénihez."

Az év páratlan nagycsaládos szülője: Bolyosné Pethő Ildikó

"Ildi kolléga, akivel több közös koncertünk volt /a többi között általam szervezett is/ az évek során. Ilyen alkalmakon ismertem meg őt közelebbről. Volt olyan vidéki koncertünk, ahová 5 gyermeke közül hármat elhozott magával, a két otthonmaradóra a nagyszülők vigyáztak. Nagy szeretettel, figyelemmel veszi körül a gyerekeit. Erőn felül dolgozik , hogy mindent meg tudjon adni gyermekeinek. A koncerteken mindig maximális teljesítményt nyújt. Szakmailag, emberileg is helyt áll.14 éve özvegy. Őt és a gyerekeket nagyon megviselte a családfő elvesztése. El kellett telni néhány évnek, amíg lelkileg egyenesbe jöttek. Férjemmel mi is 5 gyermeket neveltünk fel, így pontosan tudom, hogy ez a feladat egyedül a lehetetlent súrolja. Ildi mégis mintaszerű figyelemmel, kitartással vezeti a családot. Úgy érzem megérdemli a díjat."

Az év páratlan közösségi szülője: Rózsa Magdolna

"Rózsa Magdolna számomra egy olyan nagybetűs ember, akit az élet gyakran földhöz csapott, és mégis mindig volt ereje felállni, továbbmenni, és olyan szinten segíteni másoknak, amit nagyon kevesen képesek megtenni.
Kicsi korától lételeme volt a segítés, ugyanakkor megtanult kérni, és elfogadni is. Kamaszkori műtétje következtében egy évig élt ágyban fekvő betegként, lelkileg és testileg kikészülve. Felkelt, mert mennie kellett és követnie a példaképeit, akik számosan voltak az életében. Mindent és mindenkitől tanult, és tanul a munka és a család mellett. Az önkéntesség központi szerepet játszik az életében. A szabadidejét, gyakran a fizetett szabadnapjait azért veszi ki, hogy mehessen anyaotthonokba, családok átmeneti otthonába, kórházakba segíteni.
Két gyerekét egyedül neveli, súlyos csalódások, cserbenhagyások után minden alkalommal, újra és újra talpra állt, és ment tovább, mert szüksége van rá a két gyereke mellett annak a nagyon sok ügyfélnek, családnak, akiket a professzionális szépségápolással egybekötött szociális munkával egyedülálló módon segít.
Magdi életét akkor ismertem meg jobban, amikor a PPKE szociálpedagógia szakos hallgatójaként az egyik szakmai gyakorlatom során vele készítettem az előírt interjút. A Tükörkép Műhelybe mentem, ahol egyedül és egyedülálló módon dolgozott. Két ügyfél között egy órában mesélt az életéről. Lenyűgözve és vegyes borzongással hallgattam az élete történeteit, amiket kevesek éltek volna úgy túl, ahogy Magdi. Olyan teher nehezedett rá, pl. amikor a nagyobbik gyereke leukémiás lett, miközben a kicsi lány még kétéves sem volt, amibe sokan belerokkantak volna. Magdit a kemény megpróbáltatások vitték tovább azon az úton, amely során eljutott álmai munkahelyéhez, a Tükörkép Műhelyhez, ahol testi és lelki szépségápolással, adománygyűjtéssel, ruhákkal és étellel segítette négy éven keresztül a legelesettebbeket. Mintaszerűen építette és bővítette a kapcsolati hálóját, bevonva a segítő folyamatba sokakat.
Magdi szüntelenül tanul, szociális és mentálhigiénés területen, mert vallja, hogy nem elég a gyermekvédelmi rendszert ismerni, a lélek ismeretéhez sokkal több kell. Szeretne doktori képzésben részt venni, hogy megmutassa a szakmának azt az új utat, amin jár, és amire másokat is hív.
Megalkuvást nem ismer, aminek következtében bár elveszítette álmai munkahelyét, pár hónap kemény keresgélés után úgy tűnik, hogy megtalált egy hasonló helyet, ahol biztosan több segítséggel haladhat tovább és mutathat példát sokunknak."

 

Az év különlegesen nevelő páratlan szülője: Végi Fruzsina

"A lányom Végi Fruzsina 2012. szeptember 17-én, 18 évesen adott életet az én gyönyörű kislány unokámnak Kánya Lara Tímeának. A kislány születésekor még együtt voltak a gyerek édesapjával, azonban pár hónap elteltével az apuka kisétált az életükből és azóta sem látogatja a gyermeket, valamint anyagilag sem támogatja őket. A lányom egyedül maradt a kislányával, az egyedüli segítséget számára mi a családja jelentettük, jelentjük. Fruzsina a kislány nevelése mellett szorgalmasan járt iskolába, leérettségizett, felső fokú végzettséget szerzett (csecsemő és kisgyermek nevelő) és mai napig minden lehetőséget megragad hogy képezze magát, jelenleg közművelődési szakembernek tanul, munka mellett, Milota község Önkormányzatánál lát el közművelődési feladatokat. Az eddig leírtak azonban nem teszik a lányomat különlegesebbé mint a többi olyan szülőt, aki egyedül neveli a gyermekét. Amiért én mégis jelölöm őt e díjra annak egész más oka van. Mégpedig egy nagyon szomorú oka. Az én gyönyörű kis unokámnál 4 évesen 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak, olyan magas vércukor szintet mértek nála, hogy roham mentő szállította a nyíregyházi Jósa András Kórházba. A lányom példamutató akarat erővel tett meg mindent a kislány mihamarabbi gyógyulása érdekében. A nap 24 órájában a kislány mellett volt a kórházban. Megtanulta előbb a vércukor mérő kezelését, az inzulin adagolást pennel a kislány számára, a szénhidrát számítást, minden olyan fontos dolgot ami a kislány mindennapjait könnyebbé tehette. Megtanult mindent amit a cukorbetegségről tudni kell, ennek hatására és Lara kezelőorvosának tanácsára Laruska hamarosan inzulinpumpát kapott. Újabb kórházi kezelés következett, Fruzsinának meg kellett tanulnia az inzulinpumpát illetve a hozzá tartozó szenzort elhelyezni a kislány testén. Aki nem ismeri ezt a betegséget, nem tudhatja mennyi küzdelemmel jár a vércukorszint szinten tartása. 3-4 naponta cserélnie kell az inzulinpumpához tartozó szereléket a gyerek testében, 5 naponta a pumpához tartozó szenzort is ki kell cserélni, folyamatosan kell figyelni a gyerek vércukor szintjét, éjszaka is figyelni nem e jelez a pumpa túl alacsony, vagy túl magas értéket. Persze az idő nem állt meg Lara iskolás lett jelenleg 2 osztályba jár nagyon jó tanuló, az anyukája nagyon sokat tanul és foglalkozik vele. Sajnos mi egy kis településen élünk, ahol a helyi oktatási intézmények, étkeztetést biztosító intézmények nincsenek felkészülve a cukorbetegség kezelésére, így a lányom mindennap 3-4 alkalommal siet Larához a suliba, ellenőrzi a kislány vércukor szintjét, gondoskodik a megfelelő szénhidrát mentes étkezéséről, teszi mindezt munka mellett, hiszen dolgoznia kell, hogy a kislány gyógykezelésével kapcsolatos költségeket ki tudja fizetni, illetve azért, hogy kislány a lehetőségekhez mérten semmiben ne szenvedjen hiányt. Én tudom és hiszem, hogy minden szülő nagyon büszke a gyermekére, én is az vagyok. Nem tudok elég hálát adni a jó Istennek, hogy Fruzsina ilyen erős, céltudatos emberré vált, annyi nehézség ellenére. E nevezéssel szeretném neki megköszönni azt, hogy soha nem adta fel, hogy mindennap megharcol a felmerülő problémákkal, és hogy olyan csodálatosan neveli az én kis unokámat aki kitűnő tanuló, elbűvölő, életvidám kislány. Szeretnék Önöknek is köszönetet mondani, hogy lehetőséget adtak arra, hogy leírhassam a történetüket és hogy mennyire büszke vagyok a gyermekemre és a kis unokámra. Anyai szívemmel remélem méltónak találják őt a páratlan szülő díjra. Hálásan köszönöm!"

A családokért felelős tárca nélküli miniszter külön díjazottja: Varga Gábor

"Varga Gábor László sokkal több, mint páratlan szülő: egy minden szempontból egyedülálló napközi megálmodója és megalapítója Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban. Az általa vezetett intézmény súlyosan-halmozottan sérült gyermekek nappali felügyeletével és fejlesztésével segíti az érintett családokat, amelyhez további tehermentesítésként fáradhatatlan munkával kutatja fel az e tevékenységet támogató személyeket és szervezeteket. Bár ez első benyomásra elsősorban társadalmi munkának tűnhet, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mekkora jelentőséggel bír az érintettek számára mind lelki, mind emberi szempontból Gábor és az általa életre hívott és működtetett Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány segítsége.
Ha nagyon szűkszavúan is, de eddig az objektív szempontok. Ami Gábor személyes érintettségét illeti, sajnos saját sorstörténete is vezérelte az intézmény létrehozásában. Kilenc évvel ezelőtt ugyanis kisfia, Táltos, születésekor oxigénhiányos állapotba került, amelynek következtében súlyos agykárosodást szenvedett. Rengeteg fejlesztés, aggodalom, erőn felüli küzdelem után Varga Gábor évek óta egyedülálló szülőként neveli Táltost, kitartó szeretettel, rendületlen hittel és igyekezettel. Emellett az általa létrehozott alapítvány pénzt, energiát, Táltostól elcsent szabadidőt nem kímélve eljutott oda, hogy nemcsak alapítványi fenntartású szociális intézményi státuszt szerzett, hanem immár kilenc gyermek gondozását végzi, hatalmas segítséget nyújtva ezzel a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek és egész családjuk részére.
Bár Gábor fáradhatatlan tevékenysége nemcsak a napközi vezetőjeként, hanem egyedülálló szülőként is önmagáért beszél és nem szorul kiegészítésre, befejezésként, egyetlen kiragadott történet helyett mégis álljon itt egy tőle származó idézet, ami remekül példázza, milyen ember is ő:
„Köszönöm mindenkitől a méltatást, de álszerenység nélkül írom ezt most: Sokan teszik ugyanezt, sok anya ugyanezt nőként akár egyedül. A természetes kötelesség és a szeretetből fakadó törődés nem tesz különlegessé senkit, engem sem, mert magától értetődik. Úgy gondolom, nem vagyunk többek a normál szülőknél sem, még ha nehezebb is sok szempontból nekünk. Hiszen ők is teszik a dolgukat, ahogy mi is, csak másként. Bárcsak az iskoláztatás, taníttatás- tanulás, a képességek előhívása és a kibontakozó önállóság okozta gondokkal kellene megküzdenem nekem is. Egyszóval, nem ,tényleg nem érzem többnek magam ettől, teszem a dolgom, még csak nem is hibátlanul...és próbálok a felszínen maradni a gyermekemért, ahogy sok ezer másik sorstárs szülő.”