Blog

Mellékvágányon
Nagyon sok gyermekét egyedül nevelő szülőtől lehet hallani, hogy a környezetük több szempontból is máshogy kezeli őket. Az elvált szó még mindig egy bélyeg, amit előítéletek által mozgatva rásütnek arra, aki egyedül neveli a gyerekét, és arra a gyerekre, akit csak egyetlen szülő nevel.  Vajon ki lehet törni az egyszülős családokat érintő előítéletek csapdájából? Erről szól a legújabb blogbejegyzésünk.
Páratlan páros – egyszülős központok Budapesten
Jövőre nyílik a Budai Egyszülős Központ. Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetőjének legújabb írásában arról olvashattok, miért volt erre az új központra szükség, miben lesz hasonló és miben különböző az Üllői úti Egyszülős Központhoz képest. 
Emelkedik az árvaellátás összege
2021. január 1-jétől több mint duplájára emelkedik az árvaellátási díj minimuma.  Az intézkedés 42 ezer családnak jelent segítséget. Szeretnénk egy kicsit részletesebben is bemutatni nektek, hogy milyen változásokat jelent ez a gyakorlatban. Erről olvashatjátok Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetőjének blogbejegyzését.
Pozitív változás a tartásdíjaknál
Kedden került az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat, amelynek révén egyszerűbb, gyorsabb és szigorúbb lesz az elmaradt tartásdíjak behajtása, a tartásdíj megelőlegezésénél lerövidülnek a határidők, a megelőlegezett tartásdíj maximuma a háromszorosára emelkedik - a jelenlegi 14 500 forintról több mint 50 ezer forintra. 
A törvényjavaslat elfogadása sok tízezer egyszülős család életét könnyítené meg. Erről a témáról olvashatjátok Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetőjének írását. 
Anya nélkül
Anyák napját követően azokról a gyerekekről sem feledkezhetünk el, akik anya nélkül nevelkednek. 
Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetőjének írását olvashatjátok arról a nehéz helyzetről, amikor a család anya nélkül marad és az apának kell átvenni az összes olyan szerepet is, amit eddig az anyuka töltött be. 
Milyen megoldások és kapaszkodók segíthetnek ebben a helyzetben?
Az MVM Csoport tíz táblagéppel támogatja az Egyszülős Központ társadalmi segítő tevékenységét
A Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár által elindított Nők a Magyar Nemzetért Mozgalom egyik meghatározó célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű családok boldogulását, különös tekintettel a járványügyi helyzetre.
Az édesanyák a járvány ideje alatt is szuperhősként álltak helyt
 Az édesanyák a járvány ideje alatt is szuperhősként álltak helyt.  A Ma reggel vendége: Király Nóra, a FICSAK alapítója és Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója, vezetője​. 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
 Anyukák, a (szuper)hősökk, akik legyőzték az elmúlt időszak kihívásaitMa van gyereknap és a magyar hősök emlékünnepe, az elmúlt időszakban rengeteg hős született a négy fal között. Az Egyszülős Központ, a FICSAK, a Ringató és a Magyar Női Unió rájuk szeretné felhívni az emberek figyelmét, arra, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időben milyen sok területen kellett helytállniuk az édesanyáknak.  Egy héttel ezelőtt ezért felhívással fordultunk az édesanyákhoz, akik az elmúlt 2 hónapban ismét bebizonyították, hogy bármelyik szuperhőssel képesek felvenni a versenyt. Olyan rejtett képességeik mutatkoztak meg, kerültek felszínre a karantén kihívásai közepette, amikről talán nem is tudtak. 
Kertészkedjünk együtt!
Kertészkedjünk együtt! Ettél már frissen szedett szamócát, paradicsomot, uborkát vagy egyéb zöldséget-gyümölcsöt? Emlékszel mennyire más íze van egy frissen leszedett paprikának, egy frissen felhúzott hagymának vagy répának, mint egy pár naposnak? 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
 #nehagydegyedül címmel társadalmi érzékenyítő kampányt indított az Egyszülős Központ, melyben híres emberek, közéleti személyek hívják fel a figyelmet az egyszülős családok nehéz helyzetére, ami a jelenlegi körülmények között még súlyosabb. 
A hobbikertem.hu anyák napján az egyedülálló anyukákat támogatja ezzel a kedves akcióval.
 A hobbikertem.hu anyák napján az egyedülálló anyukákat támogatja ezzel a kedves akcióval. 
Online érhetők el az Egyszülős Központ szolgáltatásai | koronavirus.gov.hu
Áthelyezte az online térbe szolgáltatásainak többségét az Egyszülős Központ, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is folyamatosan segítséget nyújtson a bajba jutott családoknak - közölte az Egyszülős Központ.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
ÍGY SEGÍTÜNK MI - AZ EGYSZÜLŐS KÖZPONT FOLYAMATOS TÁMOGATÁST NYÚJT A BAJBA JUTOTT EGYSZÜLŐS CSALÁDOKNAK 
„Én vigyázok rá, ő vigyáz énrám”
 Demeter Viktor ösztönösen jól neveli, és rajongásig szereti hatéves lányát. Akkor is, ha egyedülálló szülőként, látásképtelenül kénytelen terelgetni a gyermekét. A koronavírus-járvánnyal pedig újabb nehezítéssel kell megküzdenie a családnak, hiszen Viktor masszőrként szinte minden bevételétől elesett. 
Egri Egyszülős Klub
 Egri Egyszülős Klub